Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Zolnay László emlékezetére (Veöreös Imre)
14 VARGYAS LAJOS: BÜCSÜ ZOLNAY LÁSZLÓTÓL mennyi méltatlanság is érte, boldogabb volt, mint azok, akik ártottak neki. Az életben való „boldogulás” helyett neki a lélek örömei voltak meg. Azt csinálta, ami szenvedélyesen érdekelte, s mindig új és új fölfedezés lelkesíthette ebben a munkában. Talán ezért nem is igazságtalan a sorstól, hogy az első „siker” után, amit a boldogulásban elért, be kellett fejeznie az életet. Az ő példája ezért nem is ijeszt el bennünket, inkább megerősít abban, hogy ne a boldogulást keressük aiz életben, hanem a belső örömöket. Mert ugyan mi marad a sírnál a boldogulás „értékeiből”? De az ő belső örömei még nekünk is ittmaradnak, azok túlélik halálát. Köszönjük, amit ránk hagyott. Amit feltárt, amit írt, a kincseket, a műveket és a példát. Folyóiratunk is búcsúzik tőle. Az induláskor, hét évvel ezelőtt, lelkesen vállalta a szerkesztő bizottsági tagságot. A pár hét alatt összeállítandó első számhoz nyomban hozzájárult „Budavári kövek és a reformáció” című írásával. Később a sokunk számára ismeretlen, evangélikus Zmeskál Miklóst, Beethoven magyar barátját mutatta be oldalainkon. A halála előtti hónapokban a másfél százada elhunyt Zathureczky Sámuel győri kántor, közös ükátyánk, életrajzán dolgozott a Diakonia számára, s a nyersanyagot már meg is mutatta. Közben is ontotta volna cikkeit, ha folyóiratunk ritka megjelenése nem akadályozná meg a történelmi tárgyú írások gyakoribb közlését. A múlt, a szenvedélyesen kutatott múlt értékei között az evangélikusság szerepe különösen érdekelte. Letűnt századok sárgult lapjairól páratlan emlékezőtehetséggel áradt belőle a számtalan adat, esemény, amellyel valaha is találkozott búvárkodása során. Széles kiterjedésű családfája ágain az ősök neveit fejből emlegette, s ritka melegséggel tartotta számon az élő rokonokat. Vele az evangélikus értelmiségnek olyan kiváló típusa távozott, aki az egyház kulturális szolgálatát mélyen megbecsülte és ápolta. Az egyház persze több és más, mint kulturális tényező, de éppen a mai időkben vesszük észre — sokszor a hiánya miatt —, hogy a keresztyénség kulturális kisugárzása sajátos hivatásától nem idegen, mert gazdagítja vele azt az emberi közösséget, népet és nemzetet, amelynek körében él. Zolnay Lászlót egyházunk hű fiaként is emlékezetünkben őrizzük. Zolnay László emlékezetére Veöreös Imre
