Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - Halász Kristóf: A természet nem olyan…
HALÁSZ KRISTÓF: A TERMÉSZET NEM OLYAN... 55 Eközben egyetlen természeti törvény sem veszít érvényéből a maga keretei között. Nem is lehetnénk bizalommal olyan világ iránt, amelynek törvényei nem örök érvényűek. Csupán az idők és alkalmak változnak, amelyek a természet erőit érvényre jutni engedik valamilyen egyensúly megbomlása nyomán, amiről nem tudunk. így szakadt rá a mi időnkben a Múzeum körúti középület oromzata a gyanútlanul arra járó emberre. Nem a kőtömb a felelős, hanem azok az előzmények, melyek miatt meglazult és szabadon követhette a gravitációs erőt. Azt az erőt, amely más tényezőkkel egyensúlyban, előzőleg a helyén tartotta a követ 100 esztendeig úgy, amint a kőműves elhelyezte. A tragédia nyomát máig őrzi az aszfalt horpadása, a lezuhanás másodperce óta. Minthogy a magunk képzelmeit még az isteni gondviselésre is ráruházzuk, ezért a tragikus véletlenek — vagyis előre nem látott események — sokszor bizony kiábrándulást keltenek bennünk. Ezt próbálja tisztázni az amerikai Thorton Wilder „Szent Lajos király hídja” című kisregényében. A szerző egy ferencrendi szerzetes állítólagos feljegyzései alapján megfejti öt különböző személy azonos sorsának rejtélyét, akik történetesen akkor mentek át egy szakadék fölött átívelő hídon, amikor a régi alkotmány velük együtt leszakadt és a mélybe zuhantak. Az oknyomozás arra a megdöbbentő felismerésre jut, hogy nem csupán az elaggott híd leszakadása következett be törvényszerűen, hanem az öt különböző életút azonos befejeződése is csak annyiban véletlen, mivel senki sem látta előre. A történet hitelessége nincs kellően bizonyítva, viszont sok tapasztalat szól amellett, hogy a véletlen hátterében is törvényszerűség rejlik, amit egyébként a valószínűségszámítás, illetve a matematikai statisztika szűkebb kereteiben a tudomány tart számon. A legsúlyosabb belső konfliktust többnyire az okozza, ha vallásos elképzeléseinkben csalódunk, mert a természet ebben sem hozzánk igazodik. Tapasztalati tény, hogy a villámhárító nélküli templomtorony és ugyanolyan gyárkémény közül a tornyot gyakrabban éri villámcsapás. Szeszélyről nem lehet szó; a természet nem tesz badarságot. Ismét egy törvény sza'bja meg a villám útját; a kéménynél az égési, illetve füstgázok elektromos (ionizált) állapota segíti a feszültség kiegyenlítődését a légkör és gyárkémény között. A torony esetében ilyen elektromosan vezető gázok nincsenek jelen, tehát a kiegyenlítődés nem folyamatos, hanem egy kritikus feszültségkülönbségnél pillanatszerű. Ez tehát a villám. Gyönge lábakon áll az a hit, vagy akár hitetlenség, amely kérdésessé teszi: szabad-e az istennyilának az emberkéz által emelt templomépületbe sújtani?! Sokkal inkább a felelősséget kellene emlegetni az építkezés, tatarozás kapcsán a villámcsapás veszélyének kitett helyeken! Az élő és élettelen természetről kialakult elképzeléseink többnyire nehezen változnak. Amikor kiderül, hogy a természet nem olyan szentimentális, mint sokan képzelik, az bizony zavarokat okoz, néha visszatetszést kelt, sőt kiábrándulásra vezethet. Például a szépséges csalogányének az ember fülének gyönyörűséget szerez; úgy érezzük, a madárka szinte nem tud betelni a természet elragadtatott dicséretével és önfeledten adja tudtára a világnak, milyen boldogság tölti el kicsiny szívét. A prózai valóság azonban embernyelvre lefordítva így hangzik: „Itt én fészkelek! Más ne jöjjön ide, mert ellátom a baját!” (Ez meg is történik, ha idegen csalogány próbálja a körzet határát megsérteni.) Másképp nem lehetne biztosítani a fiókák fölnevelését. A romantikával szemben a természetben az ÉLET a tét! Ennek leg-
