Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Bodrog Miklós: Kirakat (novella)
BODROG MIKLÓS Kirakat Éppen hogy vissza tudták hozni a halál torkából. Csak másnap kérdezhették meg tőle, miért akarta eldobni az életét. Feltűnően szép, városszerte ismert, sikeres manöken, férfiak bálványa. Lakása remek, pénze bőven, élete csillogó, s úgyszólván menedzsere az édesanyja, akire bizonyára megérdemelten jut a fényből nem is olyan kevés. Egyszer együttes fénykép is jelent meg róluk az egyik divatlapban. Boldog anya! Boldog lány! — zsongták az ismerősök némi irigységgel. Nem tud a Klári választani, úgy hemzsegnek körülötte a lovagok — suttogták a jólértesültek, de ezt távolból sem lett volna nehéz kitalálni. Most aztán mindenki felhördült: De hisz’ mindene megvolt! Vagy talán mégsem? Tulajdonképpen megértem szegény édesanyámat — kezdte hosszú szipo- gás és nagy sóhaj után a lány a gázcsapig vezető út elbeszélését. Az orvos csupa fül volt, szeme kerekebbre nyílt. A fakó hang fáradtan folytatta. Igen, anyámnak a fiatalságába robbant bele a háború. Hányszor mondta, hogy ő rosszkor született, nekem meg milyen jó dolgom van. Híres divattervező szeretett volna lenni és nagy üzletasszony, de az akkori helyzetben örülhetett, hogy a polgári elvégzése után kapott valami szerény alkalmazást, majd tizenhét évesen „jó partit csinált”. Nagyon szép lány volt, még mindig látni rajta. De apám odamaradt a háborúban. Karrier? Gond maradt anyámnak. Meg én, egyedül én. Te vagy az én kis napsugaram — mondta számtalanszor. De ne higgye, hogy elkényeztetett. Igaz, nagyon szépen öltöztetett, de szigorú követelményei voltak. Nem annyira a tanulásban, inkább a viselkedésben. Hogy is mondjam . .. nekem folyton „aranyosnak” kellett lennem. Az ő kedvéért. Akárki jött hozzánk, akárhová vitt el, nekem mindig kiadta a forgatókönyvet, hogyan perdülj ek-forduljak, milyen módon legyek „hercig”, önfeledt, elcsodálkozó szemű vagy komolyka — azt sem tudtam, mi az, hogy önfeledt, de mindig a hideg lelt, amikor beidomított soron következő „társadalmi fellépésemre”, melyeket típusok szerint lehetett volna csoportosítani, esetenkénti árnyalatokkal. A nehezebb elemeket szigorúan gyakorolnom kellett. Már betéve tudtam: így fognak szeretni az emberek, csak így leszek boldog, gazdag; ő tudja, ő ismeri az életet, és javamat akarja. Ha nem tetszett nekem ez a napsugárkodás, vagy elhibáztam a szerepemet, keményen leszidott, majd hosszú hallgatással büntetett. Ez szörnyű volt. Meg a metsző nézése. Hát nagyon igyekeztem, hogy el ne játsszam a szere-
