Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Paul Althaus: A keresztyén igazság. Részletek műveiből
PAUL ALTHAUS A keresztyén igazság Részletek műveiből A bűneset [. . .] Az Istenben rejlő élet: eredet és szülőföld. A bűnben ezt rontjuk el, nemcsak mint nekünk szánt jövőt, hanem elveszítjük és eljátsszuk úgy is mint önmagunk megvalósításának elénk adott lehetőségét. Bűnünkkel elhagyjuk az atyai házat, amelyben fiákként élhettünk. Az atyai ház létünk „ősállapota”. Az ősállapot fogalma tehát szigorúan egzisztenciális megalapozású. Nem egy hagyományozott mítosz kedvéért képezzük. Az éden'kertről és a bűnesetről szóló bibliai elbeszélés maga sem más, mint egzisztenciális tudásunk kifejezése a bűnről mint bukásról, s eredeti lényünk és állapotunk elferdü- léséről. Nem azon alapszik, hogy emlékeznénk valami történelem előtti eseményre vagy hogy természetfölötti ihletettséggel ismernénk ilyet, hanem azon, hogy Isten igéje mélyen elgondolkoztat saját bűnös mivoltunkon. Ennek megfelelően kell ezt kifejteni, tehát egzisztenciálisan. Ezt a régi teológia a történelem időbeli kezdetére dogmatizálja egy ősállapot és bűneset képévé. Ez teológiailag távol legyen tőlünk. Az ősállapotot és ősbukást nem szabad az emberiség történelmi kezdetén keresnünk mint prehisztorikus tényt. S ha azt kérdezzük, mikor következett be a bukás, és ezen történelmi dátumot értünk, akkor nem egzisztenciálisan gondolkozunk a bűnről. A világban levő bűn mindig az én bűnöm is. S ha azt kérdem, honnan ered a bűn, akkor egyben a saját bűnöm forrását is kutatom; erre pedig a válasz mindig csak így hangozhat: most ered bennem, a bukás ma történik. Ugyanakkor azonban már meg is történt; nem én vagyok az első, aki vétkezik; az emberiség bűne már megvan. Így a bukás megtörtént, ugyanakkor mégis jelenvaló. Ennék folytán minden történelmi datálás megengedhetetlen, s teológiailag különben is képtelenség [.. .] Magának a fának kell rossznak lennie, mielőtt rossz gyümölcsöket hozna; a személy rossz, mielőtt gonoszul cselekszik. A bűn lényegének a felismerése teszi lehetetlenné, hogy a bűnesetet történeti aktusként ragadjuk meg. A bukás ott van a történeti tettekben, de saját maga nem történeti cselekmény. A történelem folyamán elkövetett bűn sem maga a bukás, hanem annak megjelenése, kifejeződése. Az ősbukás ily módon — a lényeget, nem pedig idejét tekintve — már Ádám számára is valami előzetes dolog, mint ahogy bennünket is megelőzött. Ugyanez érvényes az ősállapotra. Ez már az első embert megelőzte, s nem csupán minket. A paradicsomnak a mi földünkön, a mi világunkban nem volt sem helye, sem ideje. Az ősállapot és a bukás nem két egymást követő történelmi vagy történelem előtti korszak. Azt az eredetet jelzik, amelyből történelmi létünkben és cselekvésünkben mindig is származunk.