Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Rédey Pál: Haza, nemzet, család. Beszélgetés Pozsgay Imrével
RÉDEY PÁL Haza, nemzet, család Beszélgetés Pozsgay Imrével 1949. március 15-én alakult meg a Magyar Függetlenségi Népfront, a magyarországi egypártrendszer mellett a párttagok és párton kívüliek hatalmas tömegmozgalma, kapcsolódva az elnyomás és a nácizmus elleni küzdelem, a Magyar Front és az ellenállás, a felszabadulás utáni népmozgalmak hagyományaihoz. Világrajöttét nem fogadta osztatlan öröm. Tíz nappal a népfront megalakulása előtt a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének ülésén Rákosi arról szólt, hogy a demokratikus pártok léte és további működése „tartalék” az osztályellenség számára. Ezzel a kijelentésével a demokratikus pártok sorsa megpecsételődött s megszűnt a több pártrendszer. Ez a „szükséghelyzet” hozta létre lényegében a népfrontot. De Rákosi a népfrontban sem bízott. Ugyanezen az ülésen így nyilatkozott róla: „ha az elvtársak azt hiszik, hogy ez a népfront hosszú életű, tartós képződmény (lesz), akkor nagyon tévednek. Ez a népfront tkp. a szomszéd pártok elhalási procesz- szusának egy foka ... sok ebből a népfrontpolitikából nem jön ki”. Rákosi számára nem is volt később több és más a népfront, mint puszta díszlet. Az „újszülött” azonban világra jött, helyet követelt magának a dolgozók államában, s bármilyen bizalmatlan fogadtatásban részesült, egészséges élni- akarással a tömegek mozgalmává lett. Ma a Hazafias Népfront a Magyar Szocialista Munkáspárt irányításával a legjelentősebb tömegmozgalom. Megkértük a Hazafias Népfront főtitkárát, Pozsgay Imrét, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre. * * * — Elgondolkodtató számunkra a népfront születése körüli bizonytalanság és bizalmatlanság, amellyel Rákosi Mátyás fogadta létrejöttét. Hogyan látja Ön és mi a véleménye az akkori feszültségről? — Rákosi kijelentése már 1949-ben előrevetítette a súlyos tévedések, hibák és bűnök lehetőségét. Bizonyos fajta hatalmi gőg uralkodott el benne és kiszolgálóin. Ahelyett, hogy szövetségeseket keresett volna, mert a pártok addigra már megtisztultak és készséget mutattak a demokratikus jövő építéséhez, inkább lekezelő, megvető stílust alkalmazott a népfrontra. Valójában alibi-, kulisszaintézménynek tekintette, ideig-óráig kívánta felszínen tartani, taktikai eszköz volt számára, s távolról sem gondolt arra, hogy egy messzemenő cél stratégiai eszközének lehetősége rejlik benne. A célt voltaképpen világosan látták a demokratikus pártok is, ti. a szocializmus építését vállalták maguk is. A kisgazdapárt pl. felajánlotta tapasztalatait és se
