Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - John Donne: Meditáció, perlekedés, ima
JOHN DONNE: MEDITÁCIÓ, PERLEKEDÉS, IMA 6i miért nem dicsőséges és örömteli dolgok vezetnek oda? Első testamentumodban, az Ószövetségben, ajándékod gazdagság volt és győzelem, bor és olaj, tej és méz, barátok szövetsége, ellenség romlása, békés szívek és vidám arcok; s mindeme jókkal vezetted otthonodba a régieket, dicsőséges és örömteli dolgokkal a menny örömébe és dicsőségébe. Miért zártad el ezt a régi utat, s miért vezetsz most a büntetés és megalázás, a gyász és siralom, a nyomorúságos halál útján; és mindeme nyomorúságok szörnyű előérzetein át, amikor mások kínjait magunkra vonatkoztatjuk és elorozzuk azokat, kárt téve önmagunknak? Talán nem tökéletes önmagában a menny dicsősége, hogy az evilági csüggedésnek és dicstelenségnek kell azt hangsúlyoznia? Talán nem elég örömteli a menny, hogy csak az evilági keserűség után nyerhet ízt? Talán csak viszonylagos az az öröm és az a dicsőség? Nem teljes önmagában, s csak ennek a világnak örömtelenségéhez és dicstelenségéhez mérve az? Tudom, Istenem, hogy ez nem igaz. Ahogy Benned, kiben minden egyesül, nincs semmi anyagi, úgy örömöd és dicsőséged sem mérhető földi mértékkel: lényegi öröm és lényegi dicsőség. De Uram, miért nem kezdődik el ez az öröm és dicsőség már földi életünkben? Bocsásd meg, ó Istenem, ezt a hálátlan kifakadást! Hiszen én, aki ezt kérdezem, most is érzem, hogy olyan örömben és dicsőségben van részem, melyből magam és mindenki számára világossá válik, hogy ha nem találunk örömet az evilági szenvedésben és dicsőséget az evilági üldöztetésben, joggal tarthatunk attól, hogy mindkettőt elszalasztjuk a túlvilágon. Ima Ó örök, könyörülő Isten, akinek úgy tetszik, hogy ne csak a természet által szólj hozzánk, mely szívünkben beszél, s ne csak igédben, melyet fülünkkel hallunk, hanem a néma teremtményekben is, Bálám szamarában, a hitetlen emberek beszédében, Pilátus vallomásában, magának a Gonosznak szavaiban és Fiadnak tanús ágtét elében is; alázatosan fogadom hát szavadat e szomorú lélekharang hangjában. Először is áldom dicső nevedet azért, hogy tanításodat hallhatom a másért kongó harang hangjában és ez elgondolkodtat saját állapotomon; és azért, hogy tudhatom, mielőtt még elhallgat, engem is elbúcsúztathat ez a másért szóló harang. Mivel a bűn zsoldja a halál, az én részem is az, és mivel a betegség vége halál, nekem is halnom kell, s bár egy ilyen engedetlen szolga joggal félhet a haláltól, olyan kegyelmes Űrhöz térni, mint Te vagy, nem lehet félelmes: így hát lelkemet, ó Uram, kezedbe ajánlom; e megadást, tudom, elfogadod életemben éppúgy mint halálomban, mert szolgád, Dávid is így tett, amikor élete fogytáig oltalmadra bízta magát, és a Te Fiad is így tett, amikor halála óráján lelkét Neked ajánlotta. Nyilvánítsd ki akaratodat felőlem, amikor Neked tetszik, legyen az élet vagy halál; fogadd el most az én odaadásomat; lelkemet, Istenem, kezedbe ajánlom. Uram, büntetésed immár megjavított, fenyítésed megérlelt, Szent Lelked által hozzáidomultam akaratodhoz, feloldozásodat megkaptam, testemnek már nem kérek haladékot — s így már merek imámmal eléd térdelni, hogy segítsd meg azt, aki a harangszóval erre az áhítatra szólított engem. Segítsd meg a lelkét, hogy alaposan számot vethessen önmagával, s bár talán néhány perce van csak hátra a testi létben, kárpótolja Szent Lelked az idő rövidségéért és tegye teljessé számvetését, mielőtt elmenne; úgy állítsd elébe bűneit, hogy lássa, mi az, amit megbocsátasz neki, és ne kételkedjék abban,
