Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 91 rekről, zászlókról, szokatlan szokásokról. Vannak részletek, ahol vad fegyveresek, véres bosszúállások kerülnek elénk, máshol pedig szelíd szerzetesek, jámbor és sokat szenvedő szentek lépnek elő a legendák homályából s válnak hús-vér emberekké előttünk, hogy jobban megérthessük őket és korukat. S miközben Buda múltja elevenedik meg előttünk, feltárulnak országos ösz- szefüggések is. Természetes és szükséges ez: nélküle — vallja Zolnai László — félreérthetővé válnék az igaz eredmény is. Sorsa hasonló lenne az összefüggéséből kiragadott idézethez. „Én, aki Budán születtem, s itt éltem át az ország s a főváros tragikus vesztét, boldog vagyok, hogy részt vehettem fővárosunk és a Vár újjáépítésének munkájában is” — vallja szerényen és rokonszenvesen a szerző. Mi pedig hozzátehetjük: boldoggá és érzésben, ismeretben gazdagabbá tesz a vastag kötet, mely 1982-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Néhány szót kell ejtenünk Zolnay László ez év márciusában megjelent újabb művéről is. A „Fény és árnyék a középkori Magyarországon” (Kozmosz) sajátos írás. Ahogy a szerző mondja is: kutatási területe adatainak kazlából, jegyzetei „temetőjéből” válogatott össze egy kötetnyit. Így aztán csak jelezni lehet, hogy a színes — és helyenként detektívregény-izgalmassá- gú, helyenként vidám, helyenként szívszorító — elbeszélés-csokorban felvillan műveltség és műveletlenség egy* Lapzártakor vettük kézbe Kutas Kálmán ny. lelkésznek saját kiadásában most megjelent verskötetét. Költőnesztorunk műve kettős címet visel: Naplemente — Jónás. A kötet első fele 81 versét tartalmazza, a második felében pedig a bibliai Jónás könyvét személyes vallomásként, a mába vetítve feldolgozó, hosszú drámai költeményét olvassuk. Keresztury Dezsőnek a versekről szóló lektori véleményéből idézünk: „Fő mondanivalói a vallásos, erősen humánus élményvilágából fakadnak. Légkörét a szellem fénye hatja át. A magyar klasszikus hagyományon nevelődött s igen kiművelt hangszerearánt; az például, hogy 1491-ben Bá- thori István erdélyi vajda és Rozgonyi László főudvarmester analfabéta, ugyanakkor az 1400—1500 közt eltelt évszázadban a krakkói egyetemen 2297 magyar diák tanult, s belőlük 76 ma- gister és 390 baccalaureus lett. Olvashatunk a híres-hírhedt Bakócz érsekről, akiből kis híján pápa lett, de akinek alighanem — szintén kis hiján — a hamisító bélyegét sütötték homlokára. Kortársak jelentéseiből megtudjuk, hogy a középkori Magyarország hatalmasainak jobbágynyúzása valóban párját ritkította, s hogy a mohácsi katasztrófa előidézésében tagadhatatlan szerepet játszott. Igen érdekes, amit az egyik osztrák diplomata jegyzett fel az ország többnyelvűségéről. Első helyen a magyart említi, majd a kunt, „ezek egy tatár nyelvjárást beszélnek”. A kunok után a jászokat nevezi meg, majd rátér a szláv ajkú, a német és a román lakosságra. A székelyekről szólva kiemeli, hogy „ezek beszélik (a 16. század derekán vagyunk!) az ősi, eredeti magyar nyelvet; a többi magyar a latinból, valamint a szomszéd népek nyelveiből kölcsönzött szavakkal tűzdelte meg nyelvét”. Vonzó a szerencsétlen sorsú Mária királynénk portréja; aki felől hasznos tudni, hogy az inkvizíciót az uralma alá tartozó Németalföldtől távol tartotta. Nemcsak olvasni, tanulmányozni is érdemes e könyvet. Gazdagodunk általa. id. Magassy Sándor * léssel szóló formaművészet ez. Egy, talán utolsó hang a harmonikusan egybehangzó, ápolt magyar vershagyományból, a múltból. Kutas Kálmán most 94 éves. Frissesége a versszerzésben csodálatraméltó.” Kutas Kálmánnak egész életében szenvedélye volt az írás, s ez a nemes szenvedély felfokozódott a nyugalma- zása óta eltelt évtizedekben. Megszám- lálhatatlanok baráti körének írt naplószerű levelei, melyek mindig új versekkel bélelve érkeztek hozzánk. És érkeznek ma is. A kötetben megjelentek parányi része egy lírai alkat belülről fakadó, megállíthatatlan patakzásának, írásait akár versben, akár prózában
