Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Bozóky Éva: A család a változó világban
72 BOZÖKY ÉVA: A CSALÁD A VÁLTOZÖ VILÁGBAN ránk. (Egy biztonságos családiban élő idős hölgy így búcsúzott egyszer kedves vidéki vendégétől: „Jöjjön el máskor is, lehet, hogy engem már nem talál meg, de a családot igen.” A vendéget mélyen meghatotta a lelkierő, mely ez esetben a családdal való azonosulásból fakadt: ha ők megvannak, én bennük élek.) A család életben tartja, védi, gondozza az utódot. Ezt ugyan más is megtehetné helyette, csakhogy az emberivadék úgy van formálva, hogy tönkremegy, ha érzelmi kötődés nélkül kapja meg a többi létfeltételéit. (Az érzelmi kötődés is létfeltétel!) Az ún. hospitalizáció ártalmáról (a hosszabb időt intézetben, kórházban töltött gyermekek ugyanis közömbössé, letargikussá lesznek sok esetben), az ennek következtében ál-debilissé vált, enyhe értelmi fogyatékosnak látszó gyermekről sok szó esik a szakirodalomban —, itt csak annyit: a gyermek számára a család olyan, mint a madárfiókának a fészek, kihullva belőle felnőhet ugyan, de többnyire szárnyaszegetten. A család minden társadalom alapközössége. Körében tanulja meg a gyermek a nyelvet, mely a személyiségfejlődés intellektuális előfeltétele, és az emberi kapcsolatteremtés legfontosabb eszköze. A szülők és a kisgyermek sajátos kapcsolata minden további emberi reláció ősképe és mintája, hiánya pótolhatatlan. Korábban a pszichológusok csak az első évek anya—gyermek kapcsolatát tartották pótolhatatlanul fontosnak a harmonikus személyiség- fejlődés szempontjából; most már az újabb megfigyelések egész sora bizonyítja az apa hiányának károsító hatását, és éppen az első években. A jó család az „érzelmek iskolája”. Hiánya az embert bizalmatlanná, gyanakvóvá teszi; visszafogja értelmi fejlődését is, mert annak is az érzelem a motorja. A családban tanulja meg a gyermek a másik, a többi emberhez való viszonyulás elemi formáit; a szociális viselkedés alapvető sémáit; ott ismeri meg a társadalmi szerepeket; ott építi személyiségébe a közösség értékeit és ideáljait; ott tanulja meg, hogy önmagát mások szemének tükrében lássa, kialakítva önértékelését, önmagáról formált képzeteinek rendszerét, belső identitásának érzését. Ha mindez a család funkciózavarainak következtében nem, vagy rosszul történik meg, nagy valószínűséggel fenyeget az egyén életében a deviancia, a társadalmi normáktól való eltérés veszélye. Igaz, van önnevelés is. De az akkor kezdődik, amikor már mások neveltek bennünket. Többek közt az önnevelés képességére vagy annak hiányára. Pillantás a külvilágra De ha ennyire fontos a család a mai emberek életében, akkor miért bomlik fel annyi család, miért válik gyakoribbá a magányos élet? Miért jár a családbomlás az ipari fejlődés nyomában, és egyik országban miért inkább vagy kevésbé, mint a másikban? A különféle okok közül most csak néhányat említek, az egyes országokban ható erőket eddig nem tisztázta teljesen a tudomány. A kérdések bonyolultsága sok vitára ad alkalmat, s ilyenkor felmerül az is, hogy „minden a jogi szabályozáson múlik! Ahol könnyű elválni, ott sokan válnak.” Lehet, hogy ez is szerepet játszik, de a jogi szabályozást oly döntőnek tartó nézet ellen szól, hogy például a szocialista országokban — Romániát kivéve — mindenütt könnyen és gyorsan el lehet válni, mégis igen eltérőek az arányok. Hasonlóképpen okolni szokták a női munkavállalást is, de ma már Európa- szerte tömegesen űznek kereső foglalkozást a nők, s a különbségek mégis fel-
