Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Szalatnai Rezső írói örökségéből: Nemzet és emlékezet
SZALATNAI REZSŐ ÍRÓI ÖRÖKSÉGÉBŐL 6}. gyarló, szüntelen fél. Pedig ez a félelem a biztonság. Nem hiába bukik el a szabadságharc, nem hiába hal meg az ember. A nemzet újra élni fog, s én újra élek a születő gyermekben. Az értelem útba igazít, mire gondoljak, mire nem. Álldogálok az esti Attila úton, s látom a szolgálót, akit Kosztolányi varázsbotja életre keltett. Mentőkocsi süvít el, iszonyú jajgatással. (Gorsium) A pompás balatoni műút mellett baloldalt dór oszlopsorú, római formán épített vendéglő. A dunántúli táj oly nyájas, akár egy gondozott kert. Pár kilométernyire Tác, a falu s a mezők lehelletében a földből kiásott római város, Gorsium. Az egykori Pannónia eltemetett szép városa. Földúlták, elégették, kirabolták a népvándorlás hazát kereső, nyugtalan népei. Magyar parasztok szántottak a földeken, s az eke római oszlopfőt karoolt. Most már föltárult majdnem az egész város. A meleg, illatos földek között a római műveltség rezervációja a magyar műemlékvédelem gondozásában. Meg- illetődött csöndben itt fekszik egy szívós város összes falaival, az alsó részekkel ugyanis, de hibátlanul méret s hivatás dolgában. Mindenestől ma is a római élet. Házak, paloták, bazilikák, az első római keresztény templomok. Csatornák, s a kút, purus est fons, a vasrács burkolatán át látom, hogy a mélyben valóban tiszta víz van. Az egyik épület-csonkban falfestmény-darabok, sápadt sárga, veres és kék színben, egy női akt fej nélkül. Körülsétáljuk az életre keltett Gorsdumot. Semmi tágasság, kis arányok, meghitt közelség, mindezt csínján vájták ki a mezőből, ahol áttelelte a gyorsan elfutó századokat. A temetőnél a csodálatos Venus szobra, másolat, eredetijét Székesfehérvár őrzi. A sétányon, melyről nem léphetünk le, sírkövek, gyönyörű latin betűkkel, az egyik kövön a férj, az asszony és középütt a gyermek képe, mindhárom valósághű portré, kerekarcúak, jómódban éltek, szájukban, akár egy rágógumi, az obulus az alvilági ladik Szindbádjának. Ezek egyszerre haltak meg? Vagy megölték őket? Föltehetően a csontjaikat is megtalálták, amikor leástak a porhanyós talajba. Ezek az emberek még hittek Charon létezésében? Hihetetlen, milyen sűrűségi fokot ért el minden római építkezés, nem tudtak lélegezni. Hogyan mozogtak ily véges tereken? A virágzó fák párásán illatoznak, az ég borult, de nem esik. (Nem pesti) A Fény utcai piacon ezen a nyáron napokon át, az alkalmi árusok sorában álldogált egy pápaszemes, ősz, magas férfi. Kissé terpeszállásban jelent meg, mindkét kezében szép hajtású málnavesszőket tartott, zsineggel gondosan összekötve egy-egy csomóba. Tekintete tiszta, tárgyilagos, arcvonásai: egyszerűség és derű. Időnként megszólalt s jól hallhatóan ezt ismételte: „Kiváló málna, saját termesztésem, elhihetik, én nem vagyok pesti, én erdélyi vagyok, nem hazudok”. Tekintete a szemüvegen át éles. Az arcon júliusi verőfény. A vásárlók hada szótlanul lépeget a szokatlan szavak hallatára. (Berzsenyi) valahol, nem tudni, melyik évben, megtört s elrejtőzött a magyar világ szeme elől. Csak falujában érezte jól magát, várat épített magának a magányban. 1811-ben ezt írta Kazinczynak: „Én egykorúim között legelső magyar tánczos voltam, lovat, embert, asztalt átugrani nékem játék volt, Sopronyban magam tizenkét németet megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én 'karjaim között elalélt”. Ez a Herkules 'mimóza-félénk lett, nem járt Becsbe, a szomszédba, csak mikor arcmását készítette, akkor jelent meg, s azonnal futott vissza; színház, kávé
