Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Tomka Miklós: Mire való a vallásszociológia?
TOMKA MIKLÓS: MIRE VALÓ A VALLÁSSZOCIOLÓGIA? 47 reséssel és a gazdasági-politikai (de minden bizonnyal kevésbé társadalmi) konszolidációval. A vallásszociológiában a harmadik fellendülés a 70-es évek óta ível felfelé. A nemzetközi bibliográfiák az 1890—1940 közötti időre évi átlagban alig 10—20 tanulmányt jeleznek. 1940—1960 között a cikkek és önálló kiadványok évi meny- nyiisége a háború előtti évi 60—80-ról mintegy 3—400-ra emelkedett. A nagy világnyelveken megjelenő vallásszociológiai írások évi mennyiségét jelenleg (1981) 1000—1200 közöttre becsülhetjük. Égtájainkon ezek azok a változások, amelyek megszüntették a kultúra egységét, a társadalom alapvető értékei azonosságát, a vonatkozási rendszer közösségét. A társadalmi differenciálódás és a kultúra szekularizációja megfordíthatatlan folyamatok. Nincs olyan eszmerendszer — Dürkheim itt egyszerűen vallást3, Berger „szent boltozatot” mondana4 —, ami hegeimén helyzetéből következően a társadalmat egységbe kovácsolni, integrálni tudná. Megmaradt azonban az egység utáni vágy. Fűt a sokféleség megértésének igénye. Utólag kezd el érdekelni, hogyan lehetett, milyen volt és hogyan „működött” az a korábbi legalább alapjaiban egységes (és nyugodtan hozzátehetjük, alapjaiban keresztyén) kultúra? Lehet, hogy nosztalgiák is hajtanak. A közösség s a közös kulturális és világnézeti alapok keresése minden esetre ma is felhívják a figyelmet minden olyan vállalkozásra, ahol azonos szemlélet és élő közösség van. A múlt nem mint régészet érdekel, hanem mint a jelen tanítója. Mennyivel inkább érdekelni kell hát a jelen példáinak! így talán az sem véletlen, hogy — ismételjük — a szociológia kezdettől fogva vallásszociológia is. A vallási kultúrához ragaszkodó emberek számára mindennapi világuk robbanásszerű megváltozása valódi személyes sokk. Élményszerűen tapasztalják, hogy mindaz, amit magától értetődőnek, természetesnek, szükségszerűnek tartottak, a legkevésbé sem magától értetődő, egyáltalán nem természetes és igazán nem szükségszerű. Vallási felfogásuk a hagyomány egysége és környezetük egyöntetűsége miatt korábban nem igényelt indoklást, magyarázatot. Különbözőképpen gondolkodó emberek és a nézetek sokfélesége közepette ma minden vélemény személyes döntést, választást jelent, a vallásosság éppúgy, mint az ateizmus, sőt az „érdektelenség” is csak kevéssé képes eltakarni a mögötte rejlő döntést. A változás mégsem azonos minőségű a vallásos és a nem vallásos ember számára. Az előbbi a világnézeti tradíciót megőrizve emeli — tudatos döntésével — új szintre. A vallásos ember számára a változás előtti és a változás utáni időszak egyaránt élő valóság, míg a nem vallásosak az elutasított -világnézeti hagyományt hibának, tévedésnek, túlhaladottnak, sőt talán már elfeledhetőnek ítélik. A vallásos ember egy folyamatos történelemben keresi a változás — egyebek között társadalmi — okait, tényezőit. A nem vallásos ember a jelen világot befolyásoló tényezők iránt érdeklődik elsősorban. Ezért a vallási tradícióhoz ragaszkodó ember számára alighanem nyilvánvalóbb, hogy a vallásszociológia mennyire személyes problémáival foglalkozik. A vallásszociológia tárgya és szemlélete A vallásszociológia a — társas, szociális lényként felfogott — ember végső értékeivel és tudata legátfogóbb magyarázó és indokoló tételeivel, a világnézetből következő viselkedésmódokkal, a világnézet alapján kialakuló
