Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Reuss András: Egyházi hangok a békéért
40 REUSS ANDRÁS: EGYHÁZI HANGOK A BÉKÉÉRT lus). Mindannyiunk élete sokkal drágább annál, semhogy vak bizalommal másokra bízhatnánk. A sok egyházi megnyilatkozás egyúttal arról tanúskodik, hogy az állásfoglalásokhoz szükséges információk általában elérhetők. Nem mindenhová egyforma gyorsan, de eljutnak ezek az információk, s amikor eljutnak, fel- használhatók. Az áttanulmányozott félszáz vélemény sehol sem hivatkozott titkos vagy nem mindenki által elérhető adatokra. Nem állítható persze, hogy mindig mindent meg lehet tudni, de elég sok információnk van ahhoz, hogy a békét súlyosan veszélyeztetettnek lássuk, és hogy gyökeres orvoslást keressünk. Éppen a nagyfokú korrektséget, a ..szörnyű sok” helyes megállapítást kifogásolja Konrad Lübbert az EKD terjedelmes nyilatkozatát tekintve. Maga is meglepődik, hogy egy olyan állásfoglalás, melyben a nyugatnémet politikai élet különböző, sőt ellentétes pártállású személyiségei is részt vettek, ilyen széles egyetértést képes kifejezni. Ezen a ponton van kérdése is: lehet-e várni valami indítást, valami új kezdeményezést olyan irattól, mely az egymással fenekedő pártok ilyen harmóniájáról tanúskodik? Ugyanakkor másik oldalról is lehet kérdezni: várható-e valami előrelépés olyan megnyilatkozástól, melyet a másik fél mereven elutasít? Lehet-e hitele az NDK-ban elmondott leszerelési felhívásnak, melyet az NSZK-ban üdvözölnek melegebben, vagy megfordítva? Prófétai tett, ha valaki eltalálja azt a hangot, mely nem a helyzet puszta leírása, nem terméketlen vádaskodást vált ki, hanem előre is visz. Az egyetértést és az ellenkezést sem lehet a végtelenségig folytatni. Ha a fegyveres katonai szolgálat megtagadását is, de a „béke és szabadság” atomfegyverekkel való „megvédését” is a keresztyén lelkiismeret számára lehetséges döntésnek tartják, miközben megkérdőjelezik mindenféle háború észszerűségét is (Heidelbergi Tézisek, 1959; EKD-nyilatkozat, 1981) —, akkor mindez már nagyfokú ellentmondás. Csak úgy férhetnek meg egymás mellett, ha nem azonos szempont szerint mérik az ellentétes eseteket. Meg lehet érteni, ha valaki a nukleáris háború szörnyűségére gondolva megtagadja a katonai szolgálatot, de meg lehet érteni azt is, aki hazájával és népével szolidaritást vállalva kész védelmére kelni. Viszont mindkét döntést bírálni is kell: egyik megnyilatkozás sem említi, hogy a katonai szolgálat vállalásának vagy megtagadásának adott országokban, adott helyzetekben homlokegyenest ellentétes politikai és társadalmi töltete lehet, és ezt nem volna szabad figyelmen kívül hagyni. A háború kiküszöbölése, a nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyverek megsemmisítése — mindezek utópisztikus lázálmoknak tűnnek, pedig ezek a távlati képek és célok az egyedül reálisak, ha azt akarjuk, hogy reménysége legyen világunknak. Eckehart Lorenz a béke fogalmának meghatározásánál arra az eredményre jut, hogy a békét csak folyamatként lehet elképzelni, ahol az ellentétek megoldására, a feszültségek csökkentésére, az igazságosság megteremtésére, az emberi jogok tiszteletben tartására, az erőszak minimalizálására törekednek. A béke nem állapot, hanem az emberiségnek az a képessége, hogy problémáit békésen megoldja. Ez pedig már átvezet a békéhez vezető út, a békestratégiák kérdéséhez. A teendők tekintetében rendkívül széles a javaslatok skálája. A hollandok
