Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Nagy Elemér: A 250 éves nemeskéri templom köszöntése
NAGY ELEMÉR A kétszázötven éves nemeskéri templom köszöntése Le Corbusier számára — akit a modern építészet úttörő mesteréként tisztelünk — az athéni Akropolis kinyilatkoztatásszerű nagy élményt jelentett. Ott, az antik építészet maradványai között bolyongva, a ledőlt oszlopokat és párkányokat simogatva, érezte és értette meg az építészet lényegét. Ez a találkozás — mint később vallotta — minden korábbi akadémiai képzésnél és mestereknél tanult alkotómódszernél fontosabb lett számára. A patinás romoktól elindulva hágott fel a modern építészet ragyogó csúcsaira, az egyszeri megrendítő művészi élményből újra és újra erőt merítve. Nemcsak világhírű alkotókat, minden építészt érhetnek hasonló, meghatározó erejű élmények. Az én építészeti szemléletemet nem a napfényes Hellasz emlékei formálták. Más korban nőttem fel, szűkebb horizont nyílt előttem. De azért engem is értek nagyszerű építészeti benyomások külföldön és főként itthon; a szűkebb vagy az egykori tágabb hazában. Ezeket én is úgy tartom számon mint látásmódomat alakító, személyiségemet formáló fontos találkozásokat, az építészet ritka kinyilatkoztatásait. Az architektúra ugyanis, a maga sajátos nyelvén beszél, szól hozzánk. Nemcsak az építészekhez, a művészet értőihez, hanem mindenkihez. Formáival, anyagaival és szerkezeteivel, történetével és a hozzá kötődő szellemi örökség sokrétű értékeivel üzenhet még évszázadok távolából is. Szülővárosom, Sopron loggiás várostornya, Fertőszéplak bizony már foghíjas fehér árkádsora, az Őrség boronafalas házai, haranglábai éppúgy üzenetek a számomra, mint a távoli Kalotaszeg kerített cintermeiben magasodó templomok. A belső terek szépsége még mélyebben érintett, hiszen ezek magukba zártak, otthont adtak, ha csak rövid időre is. Messze távolból fénylik fel emlékezetemben a marosvásárhelyi Teleki Téka könyvtárterme, fehér, emeletes polcozataival, ünnepélyes csendjével. Majd feltárul a kolozsvári Farkas utcai református templom gyönyörű gótikus csarnoka, díszes padjaival, színes címereivel. Végül egy hatalmas ugrás a képzelet szárnyán Nyugat- Dunántúlra, Nemeskérre. Zömök tornyú, fehér falú ősi lutheránus templomának fakarzatos belső tere jelenti számomra az utolsó nagy építészeti találkozást, kinyilatkoztatást — a hazatalálást. Nem volt véletlen ez a találkozás, annyi bizonyos. Készültem rá már évekkel előbb, kinéztem adatait a „Magyarország műemlékei” c. kötetből, hogy egyszer majd alkalmilag megvizitelem. Rövid leírása ugyanis nagyon megmozgatta építészeti fantáziámat: „...belül gerendás mennyezetet. 6—6 fadúc tartja ... Épült 1732-ben.” Tehát tudtak róla, számontartották a műem
