Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Szőnyi Etelka: Versfőkben elrejtett név – egy ismeretlen prédikátor
SZÖNYI ETELKA: VERSFÖKBEN ELREJTETT NÉV 77 rózus teológiai elemzés találna azért Csanádi tételeiben is elég kivetnivalót. Csanádi megijedt ettől a lehetőségtől, azt hivén, hogy a fejedelem valóban átadja ügyét a lutheránus vagy kálvinista papoknak, hogy mondjanak véleményt róla. Palaeologushoz, az akkoriban Erdélyben élő görög származású teológushoz és vándorprédikátorhoz fordult tanácsért, az eddigi levélváltás anyagát is elébocsátva. Palaeologus tanácsára Csanádi másodszor is megfogalmazta hitvallását — a zürichi Biblia Tigurina függelékében található hitvallás felhasználásával —, hitvallása tehát háromsághivő, de nem katolikus, hanem helvét irányzatú. Ezzel be is fejeződik Csanádi Imre életrajza, egyelőre nem áll több adat a rendelkezésemre a bővítéshez és pontosításhoz. Visszakanyarodván kiindulási pontunkhoz, a dolgozat elején említett temetési énekhez, el kell mondanunk róla, hogy feltűnően hosszú ideig kéziratban maradt, amikor a XVI. században és különösen a század második felében egymás után jelennek meg az énekeskönyvek. Csanádi még fiatal korában írhatta: vagy Wittenbergben, az egyetemi évei alatt vagy az ötvenes években, amikor még nem ismerkedett meg Egri unitárius nézeteivel, hiszen az ének a Szentháromság-hitet vallja. Miután nagy vonalakban felvázoltuk Csanádi életútját, mely a hatvanas évek közepétől szorosan összefonódik a századvég egyik lényeges szellemi és vallási áramlatával, az antitrinitarizmussal, illetve unitarizmussal, úgy tűnik, megkockáztathatjuk azt az állítást, hogy ez a vers azért kallódott egészen 1602-ig, mert a megjelenő énekgyűjtemények szerkesztői nem találták volna helyesnek felvenni könyvükbe a szerző későbbi vallási irányzata miatt, noha maga a vers a Szentháromság-hitet vallja. Valószínűleg az sem véletlen, hogy először Űjfalvi Imre adta ki a szóban forgó szöveget. Üjfalvit tiszteljük első bibliográfusunkként, ő rendelkezett először olyan irodalomtörténészi hajlammal, amelynek következtében a szövegek gyűjtésében, énekeskönyvek szerkesztésében a lehető legnagyobb teljességre törekedett. Az 1602. évi énekeskönyvben, a bevezetésben azt olvassuk, hogy „illyel rendel, hűséggel és tisztán nem” adták még ki a debreceni énekeskönyvet. Üjfalvi gyűjteménye valóban bővebb a korábbi kiadásoknál. Ötvenegy új éneket találunk benne, amelyeket más énekeskönyvekből és kéziratokból közöl. Az is elképzelhető persze, hogy a XVII. század elejére már elhalványodott, talán el is felejtődött Csanádi emléke. Az emberek elfelejtették talán Csanádi antitrinitárius voltát, a temetési énekről pedig azt, hogy ki volt a szerzője, így egyszerre két irányból is elhárulhatott az akadály a vers megjelenése elől. Nem állt ez példa nélkül abban az időben. A XVI. században kéziratban maradt, de később megjelenő versek elég nagy hányada hasonlít Csanádi versének az esetéhez.
