Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Rossner Roberto: A Tér-Idő (vers)
Nehezen búcsúzom, lélektestvér tőled, hiszen az enyém is a Te mesterséged; hiszen verseimnek csak egy az értelme: általuk az ember szebb, nemesebb lenne, szelídebb ... Szédülve búcsúzom Tőled. Elhódít e mézgás tavaszi zsondulás. Döntse össze háború, pusztulás: csak a szelídek öröklik e Földet. széttárta ámbrás combját vajúdván a Tér a rituális aktus önmagát figyelte csak két létező; megszületendő és megszülő bólintott a Tér és nyögött messzehangzón föltépve börtönét kijajdult méhéből az Idő hírnök nem pihegte érkezését de széthullott azonnal ezer bűnös részre és múlni fogyni kezdett hogy megmaradjon örökre egésznek tapinthatatlan jelenlevőnek zsarnok fáradhatatlan munkál átkozott masinériája kegyeg zörög alápereg árnyék-alakjával szít üdvös rezignáoiót gonosz pók; fölgombolyítja maga mögött a leereszkedést s a Lét hiába könyörög — hű adoráns — zokogva önnön magáért kacag az Idő futtában kéjjel öl ROSSNER ROBERTO A Tér-Idő
