Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Interjú Bognár Józseffel a világgazdaság mai problémáiról
8 INTERJÚ BOGNÁR JÓZSEFFEL zásokat (árforradalmat), az egységnyi termékre jutó nyersanyagok radikális csökkentését, a termőföldek ésszerű védelmezését és a környezet megóvását a gazdálkodási rendszer középpontjába állítják. Ezt mi közgazdászok oly módon szoktuk összegezni, hogy új gazdaságfejlődési modellekre van szükség. A korszakváltás és új fejlődési principiumok keresése egyben azt is jelenti, hogy a régiek krízisbe kerültek. Ilyen körülmények között a technika és a tudomány hatásai is ellentmondóbbá (ambivalensebbé) váltak; a kialakult nemzetközi viszonyok és azokon belül a mértéktelen fegyverkezés pedig egyenesen akadályozzák az új utak feltárását és az emberiség jövőjének észszerű alakítását. Szerkesztő: A legutóbbi évekről olvastuk találó megállapítását: „A világ- gazdaság eddigi történetének legkritikusabb és legviharosabb periódusát éli át.” Melyek ennek a krízisnek a legfőbb mutatói? Bognár József: Súlyos világgazdasági krízisről azért beszélünk, mert a nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerében és a nemzeti gazdaságok helyzetében olyan negatív tendenciák vannak jelen, amelyek elhárítását lehetővé tevő cselekvési rendszer még nem alakult ki. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerének valósága abból fakad, hogy a kölcsönös gazdasági függőségek rendszere bizonyos kooperációt feltételezne a nemzeti gazdaságok között, de az államok között kialakult politikai-katonai ellentétek lehetetlenné teszik a racionális alapon megvalósuló gazdasági együttműködést. Gondoljunk csak a nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerének olyan jelenségeire, mint az embargó, az Észak-Déli problémák megoldatlansága. A nemzeti gazdaságokat sújtó válság idején egyébként sem könnyű az együttműködés, de a gazdasági problémák politikaikatonai előnyök kicsikarására irányuló felhasználása alapjaiban veszélyezteti a világgazdaság jövőjét. A nemzeti gazdaságok belső működési rendszere viszont felbomlott és napjainkban a különböző gazdasági tényezők új alapon történő elrendezésére van szükség. A tőkés gazdaságokban az infláció, a munkanélküliség és a növekedés lelassulása egyszerre jelentkezik. Az egyes negatív jelenségek csökkentése azonban csak olyan cselekvési rendszerben lehetséges, amely a többi negatív tényezőre kedvezőtlen hatással van. Például: az infláció csökkentése növeli a munkanélküliséget és lassítja a növekedési ütemet. A növekedés felgyorsítása emeli az inflációs rátát. (Megjegyzem, hogy az infláció költség eredetű, hiszen az elmúlt másfél évtizedben minden drágább lett: az energia, a nyersanyag, a beruházások, a munkaerő és a tőke is.) A fejlett tőkés országokban jelenleg kétféle cselekvési rendszer van a bajok csökkentésére: egy konzervatív és egy viszonylag progresszívebb jellegű. Az előbbi variáns Nagy-Britanniában és az USA-ban kerül alkalmazásra, az ún. „monetáris iskola” híveinek irányítása mellett. A második variáns Franciaországban, az NSZK-ban és egyes skandináv országokban képezi a gazdaságpolitikai döntések alapját. A konzervatív (monetarista) iskola hívei gazdasági szabadságról beszélnek, de ezen az állami (kormányzati) indifferenciát értik, hiszen az állami beavatkozás elsősorban a szegényebb és elesettebb rétegek érdekében történt. A második variáns hívei lényegében a jóléti állam által bevezetett vívmányok megőrzésére törekszenek és a válság terheinek egy részét a tőkésekre
