Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Fabiny Tibor: A soproni líceum reformkori diákjai
FABÍNY TIBOR: A SOPRONI LÍCEUM... 5 a szabadságharc idején drámai módon kirobbant feszültségnek is a megértéséhez. Legélesebben első soproni éve logikai osztályának tanárát, Ódor Istvánt bírálja tanítási módszere miatt: egy gráci tanár latin nyelvű filozófiáját tanította a könyv sovány kivonatából, „gyengén és ügyetlenül”. Székács egy Wiegand nevű soproni könyvárus útján nyomára bukkant az eredeti műnek, s Ódor óráin abból követte nyomon, milyen részleteket diktál belőle tanára — saját tudományaként. Másik tanárát, Seybold Pált — akivel mint korábbi igazgatóval Vajda Péter összekülönbözött — azzal a rövid félmondattal jellemzi, hogy „minden experimentuma botja volt”. Jobban becsülte viszont Hetyésy Lászlót, aki második és harmadik tanulmányi évének osztálytanára volt. „A physika és theológiai tanulmányok adattak elő Hetyésy osztálytanársága alatt. E két esztendő volt a legkellemesebb egész tanulói pályámon. Hetyésy anélkül, hogy valamely mély tudományosság lakott volna benne, igen jól előkészülten jelent meg az órákban, tisztán, világosan és érdekesen tudott előadni, úgy annyira, hogy aki figyelt és jegyzeteit (a fogalmazás, a nevek, a számokra nézve) megtette, annak lehetetlen volt őt nem érteni, sőt lehetetlen volt leczkéjét nem tudni. A stúdiumok vagy írottak voltak, vagy nyomtatott kézikönyvek, mint Sehröckh egyháztörténete, Mar- tiny Mathesise és Physikája, természetesen mind latinul”. Máskor azt vette észre Székács, hogy nagyra becsült fizika tanárának, Szabó Józsefnek a működését nem méltányolja sem a konvent, sem a tantestület. Amikor meghallotta, hogy tanárhelyettesül akarják egy alsóbb osztályba áthelyezni, tiltakozva kimegy az iskolaépület mögötti temetőbe, leül egy padra és ódát ír — amit záróvizsgáján bátran fel is olvas — Szabó tanár úr „dicsőítésére”. Ennek a versnek egyik szakaszára Székács még püspök korában is emlékezett: „Mint a fényes nap, amelyről oktatái / Csekélyebb fényű csillagok között / Ügy tündököltél mindenkor közöttünk / S Te most mégis leszállsz, dicső! — hogy annál / Magasabbra szálljon a Te nagy neved...” A jóslat bevált: a dunántúli egyházkerület nemsokára tanítóképzőben adott fontos megbízatást Szabó Józsefnek. Székács különösen is aktív szerepet vitt a Soproni Magyar Társaságban. Az önképzőköri munkában kiemelkedett tudásával Kalchbrenner Károly, a későbbi jeles természettudós. A Társaság 1827-ben mindkettőjüket állandó, rendes taggá választotta, azzal a megokolással, hogy „magokat szorgalmuk, pontosságuk és jó magaviseletük által a többiek felett megkülönböztették.” A Magyar Társaság azonban a Mettemich-rendszerben nehéz éveket élt át. A bécsi rendőrség beépített emberei rendszeresen jelentették a magyar nemzeti öntudat ébredésének nyilvánvaló jeleit. Tudatták, hogy a soproni diákok Katona Bánk Bánjának 1821-es első kiadását kézről kézre adják és ronggyá olvassák, ugyanakkor, amikor a hivatalos kritika még hallgatott róla. Jelentették, hogy Vörösmarty „Salamon király” című drámáját 1827-ben nagy lelkesedéssel adta elő a líceum ifjúsága. (Székács József Ottó szerepét játszotta a darabban.) Jelezték, hogy ugyanebben az évben a Magyar Társaság életre hívott egy Deákkúti Vármegye nevű szervezetet a magyar viselet, magyar zene, tánc és magyar nyelv ápolására. A licista diákság a soproni erdők délnyugati részében, egy regényes helyen bugyogó forrás, a „deák-kút” környékén majálisok rendezésére, zenekar alakítására, a táj szépítésére vállalkozott. Ennél azonban többet is akart: a közéletre való felkészülést tűzte ki célul. Be akarta emelni az iskolai élet kereteibe az alkotmányos közélet — a vármegye és az egyház — intézményes formáit. A Deák
