Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Gyapay Márta: Nagykorú keresztyénségre nevelés
GYAPAY MÁRTA Nagykorú keresztyénségre nevelés A gyerekek mindent megkérdeznek, amire kíváncsiak. Hogyan lett a világ? Mi lesz velünk, ha meghallunk? Hol lakik, és mit csinál a Jóisten egész nap? Miért van a betegség? Ugye, ha nagyok leszünk, akkor már mindig jak leszünk? Érezzük, hogy ezek nehéz kérdések. Sokszor saját töprengéseink tárgyát is képezik, és általában nincsenek kéznél kész és biztos válaszaink. Pedig nem lényegtelen, hogy mit válaszolunk. Egy kisgyerek mindent elhisz, amit mondunk neki, viszont nem mindegy, hogy mi az, amit hisz. Sokszor az is nehéz, hogy válaszaink a gyermeki világ még szűkös tapasztalati körébe illeszkedjenek, és mégis olyanok legyenek, amiket később nem kell elvetni, hanem továbbfejleszbhetők. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a gyermekkoriban szerzett vallásos élmények alapvetően befolyásolják a felnőttkori vallásos gondolkodást. Ha másutt nem, a tudatalattiban konzerválódnak, és mindenképpen maradandó nyomat hagynak az emberben. Saját felnőtt hitünket is érettebben fogjuk fel, ha a hozzá vezető fejlődés lépcsőit ismerjük. Nekünk, hivő felnőtteknek végső soron az a célunk, hogy gyermekeinket olyan nagykorú keresztyénség fokára vezessük, ami képessé teszi őket arra, hogy önálló és szabad gondolkodó módjára meg tudjanak birkózni problémáikkal, találjanak saját magúik számára kielégítő válaszokat egzisztenciális és morális kérdéseikre, tudjanak helyesen dönteni, döntéseiket pedig vállalni tudják Istenibe vetett bizalommal és a szeretet erejébe vetett hittel. Az eredmény nyilván rengeteg külső és belső, általunk nem befolyásolható tényezőtől is függ, de nyilvánvalóan tőlünk szülőktől, felnőttektől is. Függ attól, vá- jon képesek vagyunk-e a családban a kölcsönös szeretet olyan légkörét megteremteni, ami a gyerek számára megtapasztalható valósággá teszi Isten szerető gondviselését. Tudunk-e olyan őszinte beszélgető közösséggé válni, ahol problémáikat, kételyeiket nem kénytelenék magukba zárni. Függ attól is. hogy ezekben a beszélgetésekben mi milyen felkészültséggel tudunk részt venni. Mivel ránk felnőttekre igen nagy felelősség hárul, nem támaszkodhatunk kizárólag spontán ösztöneinkre, hanem kell, hogy körülbelül tudjulk, honnan hová akarunk eljutni. Koncepcióink kialakításában nagy segítségünkre lehet saját gyermekkorunk élményeinek, tapasztalatainak tudatos értékelése, és az, ha mi magunk is állandóan törekszünk arra, hogy hitbeli, egzisztenciális és morális problémáinkat magunk számára megfogalmazzuk és tisztázni próbáljuk. Hiszen a vallásosság egy egész életen át tartó, soha le nem záródó Isten-keresés. A keresztyén hitet nem lehet készen kapni, sem készen átadni, ez mindenkinek egyéni, személyes~ugye Istennel. Mi felnőttek
