Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Bozóky Éva: Isten kezében: Részletek Sztehlo Gábor emlékiratából (Első rész)
BOZÓKY ÉVA: ISTEN KEZÉBEN 73 kicsoda ellenünk? Egész este hol félhangosan, hol hangosan dúdoltam magamban: Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk: és pajzsunk... Luther hitvalló énekét soha sem éreztem ennyire igaznak és reálisnak. Soha sem tudtam olyan szívvel-lélekkel mondani, vallani, imádkozni ezeket a szavakat, mint akkor. A csodák sorozatában éltünk. A razzia félelmét követő napokban történt meg az élelmiszerek szétosztása hat hétre. Élelem, felszerelési cikkek, gyógyszerek a gazdasági hivatalon keresztül egy nap alatt jutottak el az otthonokba. Gyürk Istvánnak nem lehetünk eléggé hálásak ezért a precíz szervezésért. Elsősorban disznótor volt most minden otthonban. Néha fél disznót, de volt ahol két és felet is fel kellett dolgozni. Így aztán a kellemes szórakozás a még kellemesebb szagoktól kísérve elvette, elterelte a nyugtalanító hírekről a figyelmet, elfeledtette a félelmet. Milyen kevés kell ahhoz, hogy az ember ne essék kétségbe és újra reménykedni tudjon! A legkisebb szalmaszál is elég, hogy az ember megint másképpen lássa a veszélyt.” A razzia közvetlen fenyegetésének elmúltával a sűrűsödő bombázások és az élelemhiány okoztak mind keservesebb gondokat. A kibombázott otthonlakók — újabb csoda: egyetlen gyermeknek sem esett baja! — rendszerint élelmiszer- raktárukat is elvesztették, vagy kénytelenségből odahagyták, nem bírván hurcolni, s úgy költöztek át valamelyik másik otthonba, ahol viszont a meglevő készleteket eredetileg kisebb létszámra méretezték. Az utánpótlás lehetetlenné vált. Hamarosan beköszöntött a hét szűk esztendő — ez azonban csak karácsony után történt. Egyelőre a karácsonyi készülődés kötötte le az otthonok lakóit. Sztehlo Gábornak mindig is volt gondja a gyermekek lelki épségére, épp ezért a legszorongatóbb életveszély idején is igen fontosnak tartotta foglalkoztatásukat. „Amíg az első napokban az idősebbek a berendezkedéssel voltak elfoglalva, addig a fiúkkal a négy gondozónő felváltva foglalkozott. Ezt a testi és szellemi foglalkoztatást soha nem fogom elfelejteni ezeknek a lányoknak. Stiasznyi Éva tanult valamikor mozgásterápiát. Feleségem is járt ritmikus tornára. így aztán minden reggel játékos tornát rendeztek a gyerekek számára, ami ebben az ülő és fekvő pinceéletben nagyon fontos volt. A délelőtt mindig tanulással telt el vagy felolvasásokat tartottak [...] Különösen szerették a barkochba játékot, amit Endrődi Hedda rendezett olykor a felnőttek bevonásával is.” Karácsony közeledte örömteli célt és értelmet adott a foglalkozásoknak. „A gondozónők és otthonvezetők kitűnő munkájának jellemzésére meg kell említenem, hogy igen nagy gonddal készültek a karácsony megünneplés sére. Ez idő alatt majd minden otthonban versek, színdarabok, jelenetek betanulása folyt. Munkatársaim mindent megtettek, hogy a gyermekeket úgy készítsék fel a karácsonyra, hogy felejtsék a félelmet. Sok gyermek szüleiről nem tudtunk, potenciális árvát láttunk mindegyikben. De ne érezzék árvaságukat! Egymás közötti beszélgetéseinkben többször szó esett arról, hogy mi lesz azután? Mi lesz azokkal a gyermekekkel, akik szülők nélkül maradnak? Hol tudjuk őket elhelyezni? [...] Néha, néha csöndes esti órákon, mikor már nem tudtuk mivel tölteni az időt a pincében, újra előkerültek ezek a gondolatok. Ma azonban még eltöltöttek minket a mindennapi gondok. Isten így vezetett
