Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Hárs Ernő: A Luziádák első magyar fordítója
HÁRS ERNŐ: A LUZIÁDÁK ELSŐ MAGYAR FORDÍTÓJA 79 pedagógus volt, aki nemcsak ismereteket közvetített, de a tananyagot meg is tudta szerettetni növendékeivel. Mint igazgatót az igazságosság, megértés és atyai segítőkészség jellemezte. 1869. szeptember 5-én bekövetkezett halála szinte a katedráról ragadta el. Az első tanítási napokon még megtartotta az óráit. Az igazi választ nem a hivatalos dokumentumokból, hanem abból a rendkívül szabatos tényanyagra támaszkodó, mégis líraian megrendítő megemlékezésből kaptam, amit Greguss Ágost tartott testvéröccséről és szellemi harcostársáról 1870. február 5-én a Kisfaludy Társaság tagjai előtt. A beszámoló adataiból kikerekedő kép azt mutatja, hogy a Luziádák első magyar fordítója a Jókai-hősök kategóriájába tartozó izig-vérig romantikus egyéniség volt. Az ész és a szív embere egyszerre, aki már négyéves korában folyékonyan olvasott, és zsenge diákként arra szövetkezett bátyjával, hogy a magyar drámairodalom megújítása céljából segít neki a világirodalom legjava termését lefordítani. Shakespeare mellett Calderont választotta ki magának. Ez volt az oka, hogy az általa akkor már ismert világnyelvek mellé tanulni kezdte a spanyolt, s egyúttal a portugált is. Ha a nagyralátó tervek nem valósulhattak is meg eredeti formájukban, valamiképpen mégis meghatározójává lettek Greguss Gyula egész további pályafutásának. Igaz, hogy ez a pálya a közbejött történelmi események miatt alaposan elkanyarodott az irodalomtól, de a bécsi politechnikumon matematika- és fizika-tanári diplomát szerzett tudós férfiú mindvégig megmaradt homo aestheticus-nak, s nemcsak szakdolgozatait fogalmazta írói műgonddal, de amikor lehetett, valóságos szépirodalmi tevékenységet is folytatott. Az esztétikum iránti vonzódásnál is erősebb volt azonban Greguss Gyulában a kötelességtudás s a hazája és embertársai iránti erkölcsi felelősség- érzet. Ez volt az oka, hogy az eredetileg jogi pályára lépett és joggyakornokként a pesti országgyűlésre került fiatalember már 1848 nyarán jelentkezett az alakulóban lévő honvédseregbe, s a szabadságharcot tüzértisztként harcolta végig, a schwechati csatától a temesvári ütközetig. Ezért történt, hogy az önkényuralom éveiben azt találta hazafiúi szempontból az egyetlen ésszerű döntésnek, hogy tudományos pályára lép. Ezért tanult Bécsben, és ezért lett 1857-ben — az előnyösebb bécsi elhelyezkedési lehetőségeket elutasítva — magyarországi középiskolai tanár. Méghozzá nem a kitaposott nyomokat szélesítő, hanem új, korszerű eszméket hirdető, és ami saját iskoláját illeti, részben meg is valósító. Értekezéseiben azért küzdött, hogy a középiskolák alsó tagozataiban egységes legyen az oktatás, és a szakmai szétágazás csak a felső tagozatban kezdődjék. Ö szerkesztette azt az emlékiratot, mely a nők számára egyenlő jogokat követelt az oktatásban, s melyet 1869-ben Deák Ferenc nyújtott be a képviselőháznak. A Luziádákat Greguss Gyula még Bécsben kezdte el fordítani. Jellemző módon először a természettudományi szempontból legérdekesebb ötödik énekkel készült el. Ezt 1856-ban „A család könyve” című kiadvány közölte. Még ugyanebben az évben jelent meg a Pesti Napló hasábjain a harmadik ének Inez de Castro történetéről szóló tizennyolc stanzája. A következő elkészült részlet az első ének volt, melyet Toldy Ferenc adott ki meleg bevezető sorok kíséretében az „Új Magyar Múzeum” 1860-i évfolyamában. Bár a fordítót tanári elfoglaltsága és egyre sűrűbb betegeskedése erősen hátráltatta a munkában, a Luziádák teljes magyar fordítása 1864-re mégis elkészült, s a következő évben pedig a Kisfaludy Társaság kiadásában meg
