Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Bozóky Éva: Isten kezében: Részletek Sztehlo Gábor emlékiratából (Első rész)
BOZÓKY ÉVA: ISTEN KEZÉBEN 75 azonnal a pincében felállított kályha köré ültették vagy fektették őket. A megérkezett gondozónők segítettek, s szedték le az átázott ruhákat, cipőket róluk. Mi pedig amiből csak lehetett igyekeztünk fekvőhelyeket összeállítani.” A csoport baj nélkül vonult át a Rózsadomb másik oldaláról. A gyermekek éhesek voltak, fáztak és féltek. „Volt olyan is, aki egész úton csak a világító rakétákat és lövedékeket figyelte. Ezeket a többiek azzal bosszantották, hogy' nem jó a tűzzel játszani, mert baj lesz éjszaka. Ez célzás volt arra, hogy bizony több gyerekkel előfordult, hogy éjszaka ágyba vizeltek. Pszichózis jele volt ez, és még 14—15 évesekkel is megtörtént. De amikor már mesélni tudtak, akkor lassanként megnyugodott a sínylődő lélek. Kiválóak voltak a gondozónők. Most láttam meg igazán, mennyi érték van ezekben a lányokban, és milyen önfeláldozóan végezték munkájukat. Egyikük sem volt azelőtt keresztyén gyülekezet tagja, és mégis úgy éltek most itt, és úgy szolgáltak, mintha egész életükben csak ezt tették volna, és mintha nem is volna más tervük, mint elhagyott gyermekeket szeretettel ellátni. A vándorlás, amiről most megemlékeztem, nem volt egyedülálló. [...] Mégis meg kellett írnom és meg kellett emlékeznem erről az élményről, mert ez az út, és az azután következő háromhetes együttélés a pincében volt a későbbi ’Gaudiopolis — fiúk városa’ megalapításának gyökere. Ennek az éjszakai menekülésnek a lelki háttere, az ellenség segítsége, az egymásért való felelősség kialakulása olyan tények voltak, amelyek mély nyomot hagytak a gyermekek lelkében. Nem csoda, ha az első napokban már felvetődött a gondolat, hogy ha ebből a pincéből egyszer kikerülünk, akkor is együtt kell maradnunk, és olyan közösséget kell kialakítanunk, melyben öröm és béke uralkodik. És ha ezek közül a fiúk közül csak egy kis töredék jött is velem, amikor 1945—46-ban a Gaudiopolis megalakult, mégis ezeknek a fiúknak a lelke és lelkesedése vitte a többit is tovább, hogy az ő kezdeményezésüket végrehajtsák. Ez az 1945 januárjában a pincében felvetődött gondolat csak kis mag volt, mely azonban gyümölcshozó fává növekedett Isten‘kegyelméből. Mert Isten úgy akarta, hogy ezek a szavak és gondolatok életet kapjanak már 1945-ben. De erről majd később. így van ez Istennél mindig, hogy sok örömnek a forrása néha éppen a veszély és a nyomorúság.” A Sztéhlo-napló valóban a csodák könyve. Isten különös kegyelme nélkül mindezt nem lehetett volna végbevinni. Sztehlo Gábor azonban nem csak emberségével, nagyszerű szervező erejével, fáradhatatlanságával állt az üldözöttek mellé, hanem sziklaszilárd hitével is. Mielőtt becsuknánk most a naplót, hadd álljon itt még egy jelentés belőle, amely annak idején 1945 tavaszán jelent meg a Jó Pásztor Missziói Alapítvány beszámolójában. Akkor még az egész gyermekotthon-hálózat ehhez az egyházi szervhez tartozott, és csak egy évvel később szakadt ki abból, megalapítva a PAX Magyar Szociális Alapítványt, amelynek működéséről folyóiratunk következő számában szólunk, idézvén a napló további részeit. Részlet a jelentésből, mely átfogja Sztehlo Gábor munkáját: „Az Izrael teljes elpusztítására törő sátáni erők mindig különleges vadsággal vetették magukat a gyermekekre. Ebben nem volt különbség a fáraó.
