Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Bozóky Éva: Isten kezében: Részletek Sztehlo Gábor emlékiratából (Első rész)
BOZÓKY ÉVA Isten kezében Részletek Sztehlo Gábor emlékiratából (Első rész) A Svájcban 1974-ben elhunyt Sztehlo Gábor evangélikus lelkész a közelmúlt magyar egyháztörténetének legendás alakja. Igaz legenda, mely személyéről szájról szájra jár, olyannyira, hogy szinte valamennyi magyar evangélikus hallotta hírét: „ő volt az, aki azt a sok gyermeket megmentette.” Mennyi volt az a sok? Száz, ezer, vagy még több? A múló idő homályában ködbe vesznek a részletek, csak az állandó jelző marad: a gyermekmentő. A jó pásztor. Megmarad és terebélyesedik a Jeruzsálemben ültetett fa is, azoknak a fáknak sorában, amelyek az üldözéssel bátran szembeszállók emlékét hirdetik. Dehát miként is vihette végbe nagy tettét Sztéhlo Gábor? Hogyan szegülhetett szembe egyetlen ember az öldöklő viharral? Elég lett volna szív, ész, erő és fegyvereken győző akarat? Vagy csoda történt? Igen, csodának mondhatjuk, vagy csodák láncolatának inkább. Sztehlo Gábor azonban nem volt egyedül. Isten kegyelme vele együtt egy egész szervezetet segített. „Ha egyszer tán érdekel valakit, rokonleiket, vagy történelmet faggató kutatót, találja meg azoknak a napoknak a hiteles krónikáját” — írja feljegyzései nyomán készített emlékiratában, melyet évekkel később vetett papírra, s amely egyházunk levéltárában pihen néhány esztendeje. Nem lehet megrendülés nélkül forgatni ezeket a lapokat. Végtelenül szerény, bölcs és tiszta tekintet sugárzik a sorok közül, nyílt és közvetlen lélek szól hozzánk, noha már átlépett az időből az örökkévalóságba, de a hangja itt van, fogva tart és vezet oldalról oldalra a múltba. Egyszerűen szól, minden pátosz, fennköltség nélkül. Életveszély? Szót sem érdemel. Annál inkább az, hogy mikor, hol, mennyi élelmiszer kellett, honnan s miként szerezték. Itt-ott néhány töprengő megjegyzés. Többnyire teológiai vagy pedagógiai kérdésekről. Hiszen gyermekeket nemcsak etetni kell, hanem nevelni is, minden pillanatban, megszakítás nélkül, mégpedig az adott helyzet közösségeiben. Magyar Makarenkót ismerünk fel benne, s valóban, az utolsó oldalakon kiderül, hogy Makarenkót is ismerte, és fel is használta a közösségi nevelésről szóló gondolatait. És annyi gyász, szomorúság közepette sem hiányzik nála a mosoly, az a bölcs és finom derű, amellyel megszépítette környezete számára a pokolmélyi kínok napjait is. Ha egyszer majd valaki kézbeveszi ezt az emlékiratot... Hát vegyük kézbe! És ha terjedelmünk nem is engedi, hogy a 240 sűrűn gépelt oldalon valamennyi lapot végigjárjuk, legalább néhány szemelvény nyomán alkossunk fogalmat legendás tettéről. 1944 tavaszán Raffay Sándor püspök magához hívatta Sztehlo Gábort, és közölte
