Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Nikolaj A. Zabolotszkij: Dosztojevszkij az ökumenikus mozgalom szemszögéből
N. A. ZABOLOTSZKIJ: DOSZTOJEVSZKIJ .. . 69 Ez a Dosztojevszkij által felrajzolt „út” nagy jelentőségű az ökumenikus mozgalom számára. Az ember és a társadalom, az egyház egysége és az emberiség egysége, a lét nehézségeinek érzékelése, vajon nem éppen ezek azok a területek, ahol az ökumenikus mozgalomnak gyümölcsöző eredményekre kell szert tennie? Krisztusnak a hatalommal, az erőszakkal, a világot hatalmában tartó sötétséggel szembeni „gyengesége” nem jelentkezik-e problémaként az ökumenikus -mozgalom programjában? Minden valószínűség szerint a lényeg nem az, hogy az ökumenikus mozgalomban előírásszerűén a „megbékélést, a keresztelt és a feltámadálst” hirdessük. A „titokzatos Ige” helyett, amelyről a protestantizmusban annyi szó esik, és amely néha az ökumenikus mozgalomban is felbukkan, az „élet titkainak” igéjét kell hirdetnünk. De ehhez meg kell jelennie a nagybetűs „Embernek”, nem az „istenembernek”, akiről az ördögök hősei ábrándoznak, mert az nem más, minit maga az antitorisztus. Maxim Gorkij nagybetűs Embere nem azonos az Ördögök Kirillovjának „istenemberével”. Az utóbbi Krisztus antitézise egy „bölcs ember” képében. Ennék az alaknak az eszménye és lényege a „bölcs szellem” büszkesége, amely a „Nagy Inkvizítort” is megihlette. Maxim Gorkij és vele együtt Dosztojevszkij embertípusa — ha a -keresztyéni értelmezést itt egyáltalán használhatjuk — „közösségi személyiség”, Krisztus testének egy darabja, függetlenül attól, hogy vallási vagy világi szempontból értelmezzük. Pontosan azután, hogy a gorkiji Ember felismerte, hogy ő a „Test” egy darabja (a társadalmi organizmus része), rádöbbent, hogy az emberhez méltó élet példáját hivatott megmutatni. Az élet dialektikájában ez azt jelenti, hogy a kicsi, gyenge, jelentéktelen ember, a Dosztojevszkij individuális embere átalakul a Gorkij „nagybetűs társadalmi emberévé”. Ez pedig a saját magával foglalkozó, némiképp egoista ember társadalmi -emberré való átalakulása, áttérése az Én-ről a Mi-re. Egyébként ez egy további átalakulást von maga után: a személyiséget bizonyois fokig elnyomó „társadalmi embertől” a teljes ember felé, pontosabban a személyes és társadalmi ember harmonikus eggyé válása felé, a tökéletesedés felfelé ívelő folyamatában, amelyben mindig vezérelt és vezérelni is f-og „Isten, aki mindenben jelen van”. A Kirillov emberis-t-en-e — az Ördögök-hen — -az -istenember eszméjének eltorzítása. Ennek az eltorzításnak a következménye, hogy Kirillov értelmetlenül hal -meg. „Emberistenségének” leleplező értékelése, hogy -az állat módjára egy másik ember ujjába -harap. A potenciális „emberisten” meggyőzi önmagát, h-o-gy nincs -halál, csak élet van, majd golyót röpít a homlokába, hogy teljes egészében átérezze emberistenségét, ezt megelőzően viszont a -haláltól való állati félelmében foggal csimpaszkodik Pjotr Sztyep-an-ovics ujjaiba. ím-e, ez az „eszme eltorzítása”. A -teljesség helyett „az abszolút nemlét”. A rend helyett zűrzav-a-r. Mennyire bölcs és eszmeileg elkötelezett kell hogy legyen az ökumenikus mozgalom, hogy az „eszmék kifo-rgat-ásának” csábítását elkerülje, amelytől Dosztojevszkij groteszk példái óvnak. Mennyire bölcs és eszmeileg elkötelezett kell hogy legyen az az általános emberi mozgalom, mely -az igazságosságért és békéért, az emberiség jobb életéért küzd, ho-gy elkerülhesse az emberiséget vezérlő nagy -gondolat-ok eltorzítását, amelyek a Pjotr Sztyepano- vics-fél-e „ötösfogat” szintjére vagy a kambodzsai tragédia népirtó „hőseinek” szintjére alacsonyí-tanak le. Az „eszme” legnyilvánvalóbb „meghamisítása” napjainkban a militarizmus, amely biztonságnak álcázza magát, és amely a földigolyót lőpo-ro's -hordóvá alakítja.
