Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Veöreös Imre: Interjú Szentágothai Jánossal
12 INTERJÚ SZENTÁGOTHAI JÁNOSSAL Ezek nyomán mármost mint a reális aggyal foglalkozó biológusok is jogosan állíthatjuk (vagy állíthatnánk), hogy mentális (elmebeli) jelenségek ideghálózatok dinamikus mintáiban megtestesülő információk, illetve információ-forgalom. A „mentális” persze semmiképpen nem üresen információ, mert ilyesmi nem létezik, hanem ideghálózatainkban mint önorganizáló anyagi rendszerek ingerületi mintáiban megtestesülő információ. (Érdekes, hogy egymástól függetlenül a dialektikus materialista Dubrovszkij és a keresztyén alapon álló MacKay pontosan ugyanazzal a szóval — „megtestesül” — fejezi ki az információnak fizikai [élő] hordozójához való viszonyát). Igen ám, de ezzel mindjárt egy olyan ellentmondásba keveredhetünk, ami MacKay elvont információáramlási sémáiban és Dubrovszkij ugyancsak elvont filozófiai gondolkozásában még nem jelentkezik szükségszerűen. De bajba jutunk azonnal, ha e gondolati konstrukciókat reális anyagi tartalommal (ti. a valóságos ideghálózatokkal) töltjük meg. Hogyan lehetséges, hogy fizikai jellemzők nélküli információ (gondolat) hatással legyen valóságos fizikai (élettani) működésekre a termodinamikában meghatározott fizikai világképünk sérelme nélkül? — Itt vissza kell kanyarodnunk az információ és entrópia kérdéséhez. A Brillőuin-féle elv szerint létezik entrópia és információ között egy — igaz minden lépésében veszteséges, ti. a rendszer ne- gentrópiaveszteségével járó — viszonossági kapcsolat, fizikai világképünk (főleg a termodinamika második főtételének) sérelme nélkül. Információ alkalmas egy rendszer rendezettségi állapotának fokozására, tehát alkalmas lehet rendező tényezőként beavatkozni ideghálózatunk dinamikus ingerületi mintáiba. Persze mindez csak „önorganizáló” rendszerre érvényes, de mint láttuk az ideghálózatunk ilyen. A minden lépésnél szükségszerűen jelentkező veszteség, élő rendszerről lévén szó, ez esetben nem bír jelentőséggel. Élő rendszerek — ez persze az idegsejtekre is érvényes — a külvilág energiaforrásai rovására állandóan újraépítik saját negentrópiájukat, azaz belső molekuláris rendezettségüket. Idegrendszerünk ezért, mindaddig míg idegsejtjeink élnek, bőségesen biztosíthatja az információ-entrópia csere-kapcsolat minden veszteségét. Természettudományosán tehát teljesen jogos annak feltételezése — amit intuitívan egyébként úgyis tudunk —, hogy a „gondolat befolyásolja agytevékenységünket”, és ehhez nem kell más, mint az agyunk és elemei működéseiben kódolt információ. Az agykutatók aggályoskodása e téren tehát felesleges. Szerkesztő: Lehet-e mondani a cikkben kifejtett szemlélet alapján, hogy a bennünket érő „szellemi hatások” — legyen az gondolat, zenei, művészi, vallási élmény vagy képzet — idegrendszerünk „szuperstruktúráit” módosítják, éspedig maradandó jelleggel? Válasz: Ezek tartalmi része feltétlenül; de nem szükségszerűen pl. ezek hangulati velejárói, amelyek nem információáramlással magyarázhatók, hanem az agy ma már ismert speciális idegsejtcsoportjai által termelt, sok esetben eléggé egyszerű szerkezetű kémiai anyagok (polipeptidek) forgalmától függenek. Azt, hogy jókedvűek vagy lehangoltak vagyunk, makkegészségesnek érezzük magunkat vagy elviselhetetlen fájdalmat érzünk, éhesek vagy jóllakottak, szexuális vágytól felajzottak, kielégültek, vagy éppenséggel közömbösnek érezzük magunkat stb. —, azt tizenegynéhány ismert (és ki tudná megmon
