Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Eduard Schweizer: Kortárs teológusok: Barth Károly, a nagy Isten hírnöke
E. SCHWEIZER: BARTH KÁROLY 21 szívünkből, és bátran valljuk meg Öt akkor is, ha emiatt nehézségeink támadnak. Barth Károly minden volt, csak langyos nem. Nem az az ember volt, aki mindig az arany középutat választja, és ezért soha nem teszi ki magát bírálatnak. Leginkább ő maga óvott volna személyének és tanításának bálványozásától, és korántsem gondolta, hogy ő maga sohasem tévedett. Olyan ez, mint az almaszedés. Aki sohasem mászik föl a fára, hogy leszedje a gyümölcsöt, az nem fog leesni sem. De nagyon gyakran a jó 'és Isten akaratával megegyező igyekezet jele az, ha egy emberrel kapcsolatban arról is be kell számolnunk, hogy egyszer-másszor leesett a létráról. Ma már szinte minden középiskolai tanuló tudja, mi mindent csináltak rosszul a reformátorok: hogy Luther nem értette meg a parasztfelkelés célját és nagyon konzervatív szellemben beszélt ellene, hogy Zwingli az újrakeresztel őkkel szemben végül is erőszakhoz folyamodott, hogy Kálvin eltűrte Servet megógetéséf. Miként már Pál apostol megmondta: cserépedényekben hordozzuk az evangélium kincsét, és úgy kell elviranünik mindenhová, hogy a dicsőség ne minket illessen, hanem egyedül az Urat. Tudta ezt Barth is, és ezért dacára azoknak az emberi terheknék, 'amelyeket neki is hordoznia kellett, gyermekien derűs és ezért férfiasán bátor ember volt, aki nem félt következetesen végiggondolni, amit Isten feltárt előtte, és éppoly következetesen megvalósítani az életében, amit Istentől kijelölt feladatának tartott. Semmi esetre sem kívánta volna, hogy megálljunk az ő gondolatainál, és azokat tartsuk a végső igazságnak. Mindig szigorúan megdorgálta a tanítványait, akik egyszerűen szajkózni akarták, amit ő mondott, sőt megharagudott, ha anélkül vetettek el valakit mint hamis tanítót, hogy előbb nagyon pontosan és nagyon figyelmesen meghallgatták volna, mit akar mondani. Barth Károly ma is arra intene bennünket, hogy őtőle és az írásaiból csak azt tanuljuk meg, ami rámutat az útra, amelynek túl kell mennie Barth Károlyon is, és nem Barth-hoz vagy valamelyik másik tanítóhoz kell vezetnie, hanem magához az Űrhoz, akire Barth mindig újból és újból rámutatott, szinte mindenki másnál határozottabban. Kálvin előadás közben — ahogyan Barth Károly egyszer elbeszélte nekünk — gyakran elhallgatott, és fölfelé mutatva Öreá utalt, akire hallgatnunk kell, tanítóink szavain keresztül is. Ha pedig így áll a dolog, akkor nyugodtan és vidáman megpróbálhatjuk, hogy azt mondjuk, azt tegyük és azt éljük meg, amit ma kell mondanunk, tennünk és megélnünk. Isten talán mosolyog a mi — gyakran nagyon ostoba és nagyon tökéletlen — beszédünkön, tetteinken és életünkön, de — ahogy egyszer Barth megfogalmazta — nem nevet rajta, mert senkit nem nevet »ki, aki bízik abban, hogy Isten a mi, gyakran nagyon furcsa hitünkön keresztül akarja — ismét „függőlegesen felülről” — az ő igéjét kimondani, az ő művét elvégezni és az ő örök életét nekünk ajándékozni. Endreffy Zoltán fordítása JEGYZETEK 1. Das Wesen des Christentums. 1900. 40 (Új kiadás: Leipzig 1962. 52). 2. Chr. Blumhardts Predigten und Andachten. Ed. R. Lejeune I—V, Erlenbach (Zürich 1925). 3. Mein Weg. Zürich 1952; bibliográfia, in: Gedanken aus vierzig Jahren geistigen Kampfes. Második kiadás, Bern 1951.
