Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Ritoókné Szalay Ágnes: Albani Csirke György, Melanchthon magyar tanítványa
i6 RITOÓKNÉ SZALAY AGNES: ALBANI CSIRKE GYÖRGY kevélysége miatt, ki mészáros fia lévén, el hitetett sokakat nagy álnokul, hogy ő gróf nemzet, kinek egy ideig nagy bölcsek, urak, császárok, török basák hittek, és csélcsapásával sok bíbor, bársony és friss öltözetet kalmárok- tul felszedett, kinek csélcsapása ugyan számlálhatatlan, ki végre igen nyomorultul vészé el török közben.”2 Már itt megjegyzem, hogy Bornemisza elmarasztaló ítéletének megértésére a maga helyén megnyugtató módon kísérletet teszek. Indulattól nem mentes jellemzéséért hálásak lehetünk, mert enélkül a fönnmaradt hiteles adatok az élő ember helyett csak egy vérszegény váz megismerésére adnának lehetőséget. A versíró Csirke György nevével a bécsi egyetem aktáiban találkozunk először. 1552-ben fölvétette magát a magyar tanulók érdekvédelmi intézményébe, a Natio Hungaricába. Neve itt Georgius Cyrzcay Dobricensis alakban fordul elő. Majd jó egy év múltával beiratkozott az egyetemre is Georgius Chyrke Albinus nobilis néven.3 Nevének többféle alakja onnan van, hogy az egyetemi anyakönyv vezetője hallás után írta be a német fülnek ugyancsak szokatlan hangzású Csirke nevet. Az első bejegyzés szerint debreceni származású volt. Debrecen város tanácsülési jegyzőkönyvei a tehetős polgárok között említik a XVI. század közepén a Csirke család több tagját. Kalmáremberek, talán marhakereskedők, tőzsérek voltak, ezért írta róla Bornemisza, hogy mészáros fia volt. Az egyetemi anyakönyvben neve mellett „Albinus nobilis” áll. Nemességét illetően csak föltevésekre támaszkodhatunk. Az 1550-es évekből fönnmaradt oklevelekben többször találkozunk fejérvári Csirke István lovaskapitány nevével. Mint a lévai hadnagyok és község követe Bécsben is megfordult, hogy elmaradt zsoldjukat sürgesse/* Csirke István és Csirke György bécsi találkozása alkalmával fölelevenedhetett az elfelejtett rokoni kapcsolat, a homályba veszett nemesi kiváltságok. Ha a fejérvári (és ennek megfelelője lehet a latin Albinus vagy Albanus) Csirke család egy ága, talán éppen Székesfehérvár török kézre kerülése után polgárként óhajtott letelepedni Debrecenben, akkor le kellett mondania nemesi kiváltságairól és a mezővárosi polgárokkal kellett osztoznia a közteherviselésben. Ilyen esetben a család nem szűnt meg nemes lenni, csak az ezzel járó kiváltságokról kellett lemondania. A titulust a külföldön tanuló diákfiú ezért használhatta. Talán így magyarázható Bornemisza megjegyzése: „elhitetett sokakat, hogy ő gróf nemzet”. Bécsi tanulóéveiről nincsenek további adataink. Csak föltételezhetjük, hogy nem lehetett könnyű dolga az akkor még eléggé alacsony színvonalú debreceni iskolából külföldi egyetemre jutó ifjúnak. Az új környezethez való lassú alkalmazkodást mutatja talán az, hogy több mint egy év telt el bizonyítható bécsi tartózkodása és az egyetemre való beiratkozás között. Debrecen a század közepén jómódú mezőváros volt, vásárait a határokon túlról is látogatták, kereskedői Moldvába, Lengyelországba és Németországba is eljutottak. Mégis az egy szál debreceni kisdiáknak ■—13 éves lehetett — a világváros, a királyi udvar, az ott székelő magyar közhivatalok világa különös élményt nyújthatott. Odahaza a reformáció szellemében nevelkedett, mert Debrecen polgársága már jó ideje befogadta a lutheri tanokat. A város papja Kálmáncsehi Sánta Márton volt; továbbtanulását — amint látni fogjuk — valószínűleg ő támogatta. Bécsben szemtanúja volt a király támogatását élvező jezsuiták ellenreformációs törekvéseinek. Egyelőre csöndes, szívós küzdelmet folytattak a trónörökös Miksa főherceg oltalma alatt álló protestánsokkal és főleg az udvari lelkésszel, Sebastian Pfauserrel. Éppen Csirke bécsi évei alatt szorult vissza a protestantizmus, mert fő pártfogója
