Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 93 beszél erről. A császárkor mártírjait még a római éleitmegvetés „öngyilkosainak” tekinti (holott egyáltalán nem az élet megvetése vezette őket a vértanúságihoz!); az élet első igazi értékelő- jénak Augustinust tekinti, s tőle származtatja az öngyilkosság bűnné válását, melynek következtében az egyház a középkor végéig vissza tudta 'tartaná e cselekedettől az embereket. (A középkor végéig? A XIX. század első felében még fehérholló számba ment a suicidium!) A keresztyénség álláspontjának még néhány zavaros megfogalmazása (például az abortusz és eutanázia kérdéskörénél) ellenére a tanulmány alapos áttekintést ad, betekintésit enged a mai vitákba és álláspontokba. Kiutat nem mutat. A témáihoz mintegy illusztrációként kapcsolódik Brian Clark angol író Mégis, kinek az élete? című drámája, melyet a Nagyvilág közölt 1980. márciusi számában. A dráma hőse közlekedési baleset során gerinctörést szenvedett szobrász, aki teljes bénaságában a halál jogáért harcol. Bár a dráma olvasása közben vitatkozni kél kedvűnk — nem volna-e éntekne a szobrász életének így is, ha igazén szeretné valaki? ! —, mégis tudnunk kell, hogy az orvostudomány mai fejlettsége olyan helyA külföldi egyházi sajtóból A kulturális határok átlépése — a szónak tág értelmében — a keresztyén igehirdetésnek és teológiáinak minden időben nagy feladata. Ahogyan Krisztus testet öltött a különböző európai kultúrákban, úgy akarják az afrikaiak „Krisztus fekete arcát megadni, hogy közben ne torzítsák el arcvonásait”, vagyis azt kérdezik, „ ... miképpen lehetne a keresztyén tanítást, afrikai beszéd, szimbólumok, képek és az afrikai világértelmezés szemszögéből nézve megfogalmazná”. Ha ez nem történik meg, akkor a harmadik világ egyházi vezetői és teológusai csak „színesbőrű európaiak”, az európai kultúra importőrei, idegen testek odahaza, s „good boys” („jó fiúk”) a nemzetközi konferenciákon — ahogyan Philip Potter nézeteket is teremt, amelyekben ez az el- dönthetetlamnek látszó dilemma' időszerűvé vált. Végül nem hagyhatjuk említés nélkül a Kortárs 1980. évi első negyedében folytatásokban közölt önéletrajzot Vas István: Mért vijjog a saskeselyű? című mamoárjíának részletei ugyan már hosz- szabb ideje megjelennek, és reméljük, mielőbb könyvalakban is találkozunk majd a mű egészével, ez utóbbi részek különösen megrendítők, mert a költő első feleségének lassú haldöklíásáról, majd; haláláról szólnak. A tragikus sorsú fiatalasszonyt gyermekkorában' szigorú apácák nevelték, rigorozitásukkal elriasztották a hititől, halála előtt azonban, egyszerre és hirtelen visszatalál Istenhez, E végtelenül őszinte emlékirat egy különösen, vonzó költői lélekben tükrözteti a kort., s a lélek eseményeit; betegség és gyász kegyetlen vésőjének hatását a formálódó leiekre. Mert mindkettő formálódik: az eltávozó is, az itt maradó is, s az utóbbi pontos látleletet ad, mindazok helyett, akik nem tudják így elmondani, amit átélnek. A költői szó emberismerethez vezet miindany- nyi unkát. Bozóky Éva vezte. Intő példa az első századok észak-afrikai keresztyónsége, mely virágzott, de az őslakosság nyelvéhez és kultúrájához nem ért el, és szinte nyomtalanul eltűnt. Bár nincsen, steril, valamilyen kultúrához nem kapcsolódó evangélium, hiszen az inkarnáció éppen a kultúrába való beágyazódást is jelenti —■, az evangéliumnak egy másik kultúrában való megjelenése sohasem ment köny- nyen. Gondoljunk csak a zsidó kultúrából a hellenisztikus, majd a latin, a germán ’kultúrába való átlépésre. Nincs ez másképpen ma sem, amikor afrikai és ázsiai teológiáról, „fekete” teológiáról (USA) és a felszabadulás teológiájáról (Latin-Amerika) beszélnek. Ennél a folyamatnál csupán egyik vonás a kör
