Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980

1980 / 1. szám - Fabiny Tamás: Arcképvázlat Ruzicskay Györgyről

78

FABINY TAMÁS: ARCKÉPVÁZLAT RUZICSKAY GYÖRGYRŐL

Harmadik tollvonás: a szüntelen újat keresés

Kikerülve a nagyvilágba, újdonságok végtelen sorát láthatta. Találkozott a legmodernebb törekvésekkel, olyan művészekkel, akik merték vállalni a klasszikus hagyományokkal való szakítás kockázatát is, akik azt vallották, hogy megváltozott világban a művész felfogásának is meg kell változnia. Ha minden széttöredezett az ember körül, akkor egyenesen bűn torz-hami- san rendezettséget tükrözni. Így kereste ő is az új kifejezési módot, amely alkalmas arra, hogy a XX. századi ember közérzetét — küzdelmét, csalódásait, örömét, fájdalmát és „fortélyos félelmét” — kifejezze.

A magukat még hamis illúziókban ringató szemlélők talán meghökkentek, sőt megbotránkoztak ezeket a műveket látva. De Ruzicskay vállalta a pillanatnyi értetlenséget is.

(„Egy fiatal festő fényűzése, lelki fényűzése volt ez, aki merte vállalni önmagát, a gazdasági siker kecsegtetése nélkül. Mindig önmagam akartam lenni.”)

Ide tartozik az is, hogy már akkor foglalkozott a munkások, gépek, gyárak ábrázolásával, amikor az nem hogy megkívánt, de megtűrt téma is alig volt. Nála ez őszinte érdeklődés, őszinte szolidaritás. Festészeti szempontból a gépek és sínek csillogásában rejlő új lehetőségek, emberileg pedig a mélyen átélt sorsközösség vihette így őt közel a munkássághoz.

Ruzicskay György: Nagyváros (olajfestmény, 1961)