Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Csepregi Béla: Lelkész a bíróság előtt
CSEPREGI BÉLA: LELKÉSZ A BÍRÓSÁG ELŐTT 73 templomi szószéket politikai dobogóvá nem alacsonyítottam. Ezt csak az mondhatja, aki nem akar distingválni normális és a szóban forgó forradalmi idők igehirdetése között. Hiszen e forradalmi időkben akkor egyáltalán nem lett volna szabad sem vallási, sem erkölcsi, sem társadalmi témáról prédikálni, mert ha az ember ebben az időben akár Istenről, hitről, egyházról, aícár a szegénység, a gazdagság, az enyém-tied, a házasság, a testvérszeretet stb. kérdéseiről, akár pedig hazáról, honszeretetről, társadalmi áldozatkészségről stb. akart beszélni, mindenütt eléje meredt a forradalmi mentalitás parancsa, hogy a régit és az újat egybevesse, és ekként beszédének itt-ott olyan alapszínezést adjon, amely a distingválni nem tudó előtt tán politikának tűnhetett fel, de voltaképp nem volt más, mint a viszonyok parancsolta időszerű- sítés... Nem bírom elképzelni, hogy abban az időben másképp is lehetett látó és halló embernek prédikálnia.” A Tanácsköztársaság első heteiben Bohár László Szekszárdon járt. A vár- megyeházán volt dolga, s miközben ott várakozott, közelében sajtóügyeket tárgyaltak. Az egyik beszélgető kivált a körből, Bohárhoz lépett, bemutatkozott, s megkérdezte, hogy ő-e az a lőrinci pap, aki a megyei újságokba cikket, novellát szokott írni. Igenlő feleletére az illető azt mondta: „Elvárjuk, hogy egy-egy cikkel a mi lapunkat is fel fogja keresni.” Bohár hazament és néhány nap múlva elküldött egy cikket, ami hamarosan meg is jelent Szekszárdon az „Igazság” c. hetilap 8., 1919. április 20-i, húsvéti számában. A cikk címe: „Az erkölcsi ideálok anyaföldje: a kommunizmus.” Az írásban a forradalmak hármas jelszavával — egyenlőség, szabadság, testvériség — foglalkozik, s közöttük különösen is a harmadik megvalósulását várja az új rendtől: „...Testvériség! De sokat prédikáltunk róla kétezer év óta! Miért? mert éreztük, tudtuk, hogy minden emberbékességnek, minden emberboldogságnak egyedüli alapköve az emberek testvériesülése. S a szakadatlan prédiká- lásnak lett eredménye? Nem lett. Miért nem lett? Mert hiányzott az ember- testvériesülés lehetőségének gazdasági alapfeltétele, a szociális gazdasági egyenlőség, a kommunizmus ... A magántulajdon volt a bűnök, a civódások, az önző békétlenségek és boldogtalanságok melegágya. Ezen a sziklán tört meg az önzetlenséget, szeretetet és testvériséget prédikáló minden valláserköl- csiség minden erőfeszítése. Mi mást ígér a jelen és a jövő? Kommunizmust, magántulajdon-nélküliséget! Olyan állapotot, olyan gazdasági berendezkedést, ahol nem kell többé ökölre mennie szomszédnak a szomszéddal, testvérnek a testvérrel, apának a fiával, sem az egy-gyermek érdekében a feleségnek az anyával a napi megélhetésért, az enyém-tiedért, mert kielégítve lesz minden dolgozó két karnak, s minden munkában emésztődő agyvelőnek minden tisztességes, jogos szükséglete. Szédítő belegondolni azokba a lehetőségekbe, amiket a kommunizmus megvalósíthat. Nem részletezem belegon- dolásaimat, csak azt hangsúlyozom, hogy a keresztyén vallás magasztos ideáljai, az emberszeretet, az emberbékesség, az embertestvériség és az egész földi életnek sokat nélkülözött közvetlensége és melegsége csakis a kommunizmusnak, a magántulajdon-nélküliségnek állapotában ölthetnek testet...” Bohár László jellegzetesen az egyházi szolgálat szemszögéből ír. Az újság olvasótáborában is elsősorban lelkészek, egyházi emberek, gyülekezeti tagok felé fordul. Olyanok felé, akik akkor tele voltak ijedelemmel, lemondással, reménytelenséggel: mi lesz az erkölccsel, a vallással, a testvéri érzéssel a kommunizmusban? Biztat, bátorít a politikai változások közepette is. Az erkölcsi ideálok és vallási értékek virágzása nincs kötve a magántulajdon
