Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Tóth Lajos: Tessedik Sámuel iskolája
52 TÓTH LAJOS: TESSEDIK SÁMUEL ISKOLÁJA merték meg a tanítványok, s megtanulták, miként kelljen a gazdászat egyes részét az egésznek kára nélkül, kevés és gyenge kézzel nagy haszonnal kezelni, s ekképpen az eddigi használatlan terményeket a saját és a haza javára fordítani.'’ Az egyéni és a közérdek egyenrangú szolgálatára személyes példájával nevel Tessedik. A tananyagot természetesen a lányok is elsajátították. Tessedik nőnevelési programja ugyanis a szervezett iskoláskor előtti neveléstől — az egyenlő képzési feltételek alapján folyó iskolai oktatáson keresztül — a lányok férj- hezmeneteléig, illetve azon túlra is kiterjed. Pl. a „tanító-nők” képzésének és munkájának fontosságát korát messze megelőző éleslátással sürgeti! A nő családi, anyai hivatására előkészítő tudnivalókat is tanítja iskolájában. Ilyen értelemben a felvilágosult művelődéspolitika s a női emancipáció értékes hagyományát nyújtja: a lányoknak a fiúkéval egyenlő általános és szakirányú képzettség igényét, a társadalmi termelésben való részvételük és egyenjogúságuk egyik fontos alapfeltételét. Tessedik iskolai szervező-oktató-nevelő munkásságát a korabeli közvélemény is elismeri: „Amely gondos szülék, jó gazdákká s gazdasszonyokká akarják készittetni gyermekeiket: tsak küldjék Szarvasra, meg fogják tapasztalni, hogy jobb s gazdagabb örökséget nem hagyhattak volna soha is ezeknek”, azaz gyermekeiknek — olvashatjuk a Magyar Hírmondó egykorú számában (1792). Az adott történelmi helyzetben Tessedik nem véglegesíthette intézetét. Ez korántsem az ő hibájának róható fel! Tessediknek — a magyar polgári átalakulást szolgáló —- gyakorlati gazdasági iskolai kezdeményezése annyira életképes, eszméi, módszerei annyi vitalitást hordoznak magukban — hogy az ellenhatások össztüzében is fenn tudta tartani 22 évig. Iskolaszervező nézetei és a megvalósulás kohójában edződött gyakorlati tapasztalatai értékes hagyományai a magyar és az egyetemes művelődésügy történetének. Részlet Bonhoeffer leveléből, fogságából szüleihez Üjra meg újra egy kis belső harcot jelent, hogy egészen józanul a tényékhez igazodjunk, kiverjük a fejünkből az illúziókat és fantáziákat, és megnyugodjunk abban, ami adva van, mert ahol a külső szükségszerűségeket nem értjük meg, ott hiszünk egy belső és láthatatlan szükségszerűségben. Azonkívül — olyan élet, amely a hivatás és a személyiség tekintetében teljesen kibonta- kozhatik és így kiegyensúlyozott és teljes egész lesz, ahogy ez a Ti nemzedéketekben még lehetséges volt, bizonyára nem tartozik már azon igények közé, melyeket a mi nemzedékünk támaszthat. Bizonnyal ez a legnagyobb lemondás, amely ránknehezül és amelyre rákényszerülünk mi fiatalabbak, akiknek még szemünk előtt van a Ti életetek. Életünk befejezetlenségét, töredékességét ezért bizonyára különösen erősen érezzük. De hiszen épp a töredék utalhat viszont egy emberileg már el nem érhető magasabb teljességre- jutásra. Erre kell gondolnom különösen legjobb tanítványaim oly sokának halálával. Ha a külső események ereje darabokra töri is életünket, mint a bombák házainkat, mégis a lehető legjobban láthatónak kell maradnia, hogyan volt az egész tervezve és elgondolva, és legalább az még mindig felismerhető lesz, hogy itt milyen anyagból építettek vagy akartak építeni. 1944. február 20.
