Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980

1980 / 1. szám - Káldy Zoltán: Nemzeti ügy

4 KÁLDY ZOLTÁN: NEMZETI ÜGY giát vallja magáénak, tehát a szolgálat teológiáját. Ezért kelt pozitív vissz­hangot bennünk, ha a párt is — ugyan más alapokból kiindulva —, mégis ugyanazzal a szóval jelöli meg munkájának tartalmát és stílusát, mint az egyház. A szolgálat segítést, az emberek mellé való odaállást, a problémák megoldására való készséget, áldozatvállalást jelent. A fő irány nem változik „A Központi Bizottság javasolja, hogy a XII. kongresszus hagyja jóvá az elvégzett munkát, erősítse meg a párt eddigi fő politikai irányvonalát.” Az az irányvonal, amelyet a párt több mint két évtizede követ, népünk tetszésével találkozik. Az egyház tagjai is megelégedéssel fogadják azt. Nemcsak a párt­tagok, hanem a pártonkívüliek — köztük az egyház tagjai is — azt látják, hogy a párt törekszik az emberek, a széles néptömegek életkörülményeinek emelésére, anyagi és szellemi gazdagítására, széppé tételére. Ügy látjuk, hogy mély humanizmus hatja át az intézkedéseket. Bár az egyház humanizmusa megint csak más bázison nyugszik mint a párté, mégis csak örülni tudunk az ember boldogságát és kiteljesedését szolgáló humanizmus láttán. Nem tar­tozik ránk a párt belső demokráciájának megítélése, mégis nem közömbös számunkra, hogy a párt „következetesen védelmezi a forradalmi eszmék tisz­taságát mindenféle torzítással szemben. (Dogmatizmus, revizionizmus)” Azt is jó tudnunk, hogy a párt a pártdemokrácia jegyében gyakorolja a „bírálatot és önbírálatot, mely óvja, védi a pártot az önelégültségtől, a hibáktól.” Mindez növeli a párt megbecsülését a pártonkívüliek, az egyháztagok részéről is. Nemzeti ügy Azt lehetne gondolni, hogy a párt XII. kongresszusának irányelvei a pártra tartoznak. Ez azonban nem így van. A párt programja végeredményben a szocializmus építésének programja. A szocializmus építése pedig hazánkban nemzeti üggyé vált. E miatt a kongresszusi irányelvek nemzeti programot tartalmaznak. Azért is nemzeti programnak kell tekintenünk a kongresszusi irányelveket, mert azok végrehajtása az egész nemzetet munkára szólítja. Ezt a programot nem tudja 800 ezer párttag végrehajtani. Szükség van min­den szellemi és fizikai erőre. A XII. kongresszus irányelvei között vannak természetesen ideológiai jellegű célkitűzések is. Az egyház tagjainak magá­tól értetődően nem lehet feladata az ideológiának terjesztése — elsősorban annak ateista aspektusa miatt —, de jó lelkiismerettel vállalkozhatnak azok­nak a gazdasági, kulturális célkitűzéseknek a segítésére, amelyeket az irány­elvek megjelölnek és segíthetik a maguk munkájával az életszínvonal emelé­sét, az életkörülmények javítását, a szociálpolitikai tervek valóra váltását, az életmód magasabb szintre emelését. A sorsdöntő kérdés „Korunkban az emberiség sorsdöntő kérdése a béke megőrzése, egy újabb világháború elkerülése.” A párt világunk leglényegesebb kérdésére mutat rá ebben a mondatban. Béke nélkül hiába tervezünk, hiába vannak irány­

Next

/
Oldalképek
Tartalom