Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Péter Márta: Az Evangélikus Országos Múzeum első állandó kiállításáról
] 8 PÉTER MÁRTA: AZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÜZEUM Most pedig nézzük meg, milyen módszerrel dolgozza fel a kiállítás az elénk tárt igen gazdag és összetett anyagot. Az első állandó kiállítás témája, s egyben tartalma: a magyarországi evangélikusság története, egyháztörténeti, művelődéstörténeti és művészettörténeti megközelítésben. Valahol a nem látható szférában, a kiállítás mögött, azzal párhuzamosan — szerencsés esetben a látogató korábbi ismereteiben — fut Magyarország története. Ennek mozzanatai vagy hosszabb periódusai kronologikus rendben megjelennek a látható szférában, s többnyire azt a megállapítást bizonyítják árnyaltan, hogy történelmünkben a reformáció elterjedése óta mindig összefonódtak nemzeti felszabadító mozgalmaink és a vallásszabadságért vívott harcok. Ebből az aspektusból tárgyalja a kiállítás Thököly mozgalmát, a Rákóczi szabadságharcot, az 1848—49-es forradalmat és szabadságharcot. A magyarországi protestantizmus történetének sorsfordító eseményei a vallás gyakorlását visszaszorító, vagy meghatározott feltételekkel engedélyező törvényhozási aktusok is. Így az 1523-as, majd 1525-ös országgyűlések, ahol több törvénycikkben elrendelték a lutheránusok fej- és jószágvesztését, sőt megégetését is. Az 1681-es soproni országgyűlés, amely a törvénybe cik- kelyezett — ún. artikuláris — helyeken engedélyezte a nem katolikusok nyilvános istentiszteletét, vármegyénként 2—2, többnyire kicsiny faluban (Nemeskér, Vadosfa, Nemescsó, Nemesdömölk). Az 1705-ös szécsényi ország- gyűlés, amely a többségi elv alapján igazságos valláspolitikai intézkedéseket hozott, s ezek végrehajtására Rákóczi a katolikus és a protestáns rendek egy-egy képviselőjéből vármegyénként háromtagú bizottságot nevezett ki, elsősorban a templomok tulajdonjogának eldöntésére. Hangsúlyosan szerepel a kiállításon a II. József felvilágosult politikáját tükröző Türelmi Rendelet, amely 1781-ben királyi kegyként, majd 1791-ben országgyűlési törvényként is biztosította a szabadabb vallásgyakorlatot. Végül az 1848 :XX. törvénycikk — Kossuth megfogalmazásában — kimondta a felekezetek közötti teljes egyenlőség és viszonosság elvét. A Bach korszakban kiadott Pátens visszavonásáért kibontakozó protestáns mozgalom eredményeként 1860-ban visszanyert egyházi önkormányzattal mintegy háromszáz esztendős küzdelem ért véget a protestáns — az evangélikus és református — felekezetek fennmaradásáért és elismertetéséért. Ezen a ponton a kiállítás elvarrja az egyháztörténeti szálat. A történeti-egyháztörténeti réteg kifejtéséhez elsősorban a levéltári anyag (levelek, országgyűlési végzések, zsinati jegyzőkönyvek) és a dokumentum értékű metszetek (térképek, városképek, kiemelkedő személyiségek arcmásai) kínálták a vizuális eszközöket. Ezeket egészítik ki a szöveges információk, melyek elindítják és összefoglalják a kiállítás témasorának egy-egy szakaszát. A történeti-egyháztörténeti alaprétegbe elválaszthatatlanul beleszövődnek az eszmetörténeti szálak. Mindjárt az első kiállítási egység a középkori vallásújító mozgalmakra utal, amelyek előkészítették a talajt a reformáció gyors befogadására. A lutheri reformáció lényegét összefoglalva rámutat a kiállítás a protestantizmus további elágazásaira is, felhívja a figyelmet Rotterdami Erasmus jelentős hatására Magyarországon, s a helvét irányzat nagyarányú elterjedésére a XVI. század utolsó harmadában. Az ellenreformációról jobbára a visszahatásokból értesülünk, gondolok itt a polemikus irodalom termékeire vagy például a levéli gyülekezet levelére, amelyben kiáll a pozsonyi törvényszék elé idézett lelkésze mellett (1673), s majdnem hajlamosak vagyunk a gályarabságra ítélt felsőmagyarországi tanító, Masni-
