Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ Keresztury Dezső: így éltem Budapest 1979. Magvető Kiadó Folyóirataink versközlésedt, meg az antológiákat böngészve sokszor csalódottan hagyom abba az olvasást: annyi sok szóval, képpel milyen szegényes mondanivaló, milyen kevés téma, gondolat. Ezekből a versekből úgyszólván semmi sem maradt meg emlékezetemben. Viszont annál nagyobb élvezet olvasni „öregjeink” köteteit: Illyés, Csanádi, Kálnoky, Jékély, Zelk, Vas ... mennyi váratlan rácsodálkozásra indít bennünket! És íme Keresztury! Az ÍGY ÉLTEM-kötet tartalmi gazdagságát meg sem próbálhatom érzékeltetni. Csak úgy találomra emelek ki néhány mozzanatot. A táj változó fényben-ciklus a Dunántúlra kalauzol bennünket, fölismer- hetően a Balaton vidékére. E táj szépsége, lakóinak szelid embersége Berzsenyi révén honosodott meg költészetünkben, és ez a Berzsenyi-örökség csodálatos gazdag virágzásba fordult a XX. században Babits, Illyés, Keresztury, Weöres; Takáts, Csanádi és Bárdosi Németh és annyi más kiváló költő művészetében. Berzsenyi ösztönzése kimutatható Kereszturynál is: a Dunántúli hexameterek pamnom-antiki- záló hangulatai néha mintha egyenesen nagy földijének tollából folytak volna: a varázslatos táj, a mélázó róvedezés, a szemérmes érzékiség és az az elemi erő, amely a leghétköznapibb mozzanatot is valami lelki ünneppé emeli. A régi kúriák csöndes, meghitt otthonossága támad életre e költészetben. De éber szemmel figyeli az egyszerű nép rögös sorsát is. Idézzük a Piéták című versét: A postaútnál két vén tamariszkusz bozótjában kőkereszt, rajta vasKrisztus: állíttatta hősi-halott fia nevére Szőcs Antal, Csép Mária; — mohos, mállik, több mint félszázad óta eszi eső, fagy, szél eróziója; nem térdel már, nem pihen árnyékában senki: magára maradt a magánnyal; — de nekem ott űl előtte az a sokezer néma paraszt-pieta: kezükben gyűrt pósta-lap, rajta ott áll, hogy Kimpolungnál, vagy a Donkanyarnál, a Doberdón, vagy „eltűnt” — nem maradt semmi, a múltba hullt a pillanat; Isten kezében, vak idők sodrában anyák, fiúk meztelen, koronátlan. De ez már a vérzivataros magyar történelem, amely Molochként időről időre szedte áldozatait. A történelem bujkál; a többi tájversében is, akár Magyar Benigna félelmes alakját villantja föl, akár a szorgalmas templomépítő Bíró Márton püspököt, vagy a „jakobinus gróf” Festetich Györgyöt. Másik két kedvence jelenik meg a két nagy kvázi-hexameteres esszé-versben: a Barbár hattyú Berzsenyi, és A józanság lángelméje Deák Ferenc. Kiemelkedik a kötetből a Parton- ciklus: egy csodálatos asszony, egy csodálatos házasság emléke. Az asszony törékeny, virágszerű alakja megjelenik már a; Dunántúli hexameterekben is. Itt is az a kristály-áttetsző archetipus- szerű jelenésként köszönt ránk: Lankás fövényen, színarany fényben állsz.
