Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Szopori Nagy Lajos: A Kalevala keletkezése – Egy magyar tudós hozzájárulása a rejtély megfejtéséhez
SZOPORI NAGY LAJOS: A KALEVALA KELETKEZÉSE 69 merni a módszeres, aprólékos kutatómunka szépségét a rákkutató orvostudós apa, Krompecher Ödön közvetítésével. Korai finnországi útjain két, a továbbiak szempontjából alapvető szellemi hatás érte. Első útján a Lönnrot-életrajz írója, Aarne Anttila volt a vendéglátója: nála a Lönnrot-kérdéssel és a Kalevalával volt életre szóló találkozása. Legközelebb Kaarle Krohnnál lakott fél évig, aki apja, a néprajzkutatás ún. finn módszerének egyik kidolgozója nyomdokain haladt tovább folklórkutatásaiban. Ezzel az összehasonlító földrajzi-történeti módszerrel ismerkedett meg itt szövegelemző munkáik során, s ekkor vált egyik legfontosabb kutatási segédeszközévé a fokozatosan finomított-alakított finn módszer. Ezt alkalmazta többek között közép- és kelet-európai folklórkutatásaiban (a Molnár Anna című népballada magyar és román változatának összevetése), ezt a megjelenés előtt álló néprajzi főművében, a Csapdafélékben. És az e módszerről írt munkáját adták ki könyvalakban finn tudósbarátai tisztelgésképpen 70. születésnapjára. Téma (Lönnrot és a Kalevala) és érdeklődési kör (irodalom, folklór), lelki beállítottság (a múlt újrateremtése) és kutatási eszköz (finn módszer) úgy találkozott szerencsésen már a pályakezdéskor, biztosítva a feltételeket és megadva az indíttatást ahhoz, hogy Korompay fölvértezetten kapcsolódjék be a finn kutatók vitájába. Mindeme tényezők persze egy finn tudósban is összetalálkozhattak volna. A többlet, amihez éppen magyar volta segítette hozzá őt, az, hogy jól ismerte és értette a naiv eposzunk után nyomozó és azt újjáteremteni akaró Arany János kísérleteit. A merészen, de egyúttal kellő tudományos óvatossággal alkalmazott analógia segítségével sikerült megalkotnia rekonstrukciós elméletét a Kalevala keletkezéséről. Az elmélet kiindulópontja és egyik lényeges tartópillére az általa „romantikus axiómá”-nak nevezett álláspont XIX. század eleji finnországi jelenlétének és hatásának bizonyítása. Annak megmutatása, hogy Lönnrotban is élt munkája során az a hit, amely szerint minden európai népnek — a finneknek is — volt naiv eposza. A Kalevala születését — Lönnrot munkáját — lépésről lépésre, történetileg vizsgálja meg, s közben összeveti egymással az eposz három változatát, hogy hipotézisét sokoldalúan bizonyítsa. Lönnrotot folkloristának, tudósnak tartja elsősorban, olyan kutatónak, aki nem költői ambíciókkal dolgozott a Kalevala létrehozásán. Ennek bizonyítására végigkalauzol pályáján. Kimutatja, hogy a tudomány felől került kapcsolatba anyagával: 1827-ben Väinämöinenröl írt értekezést. A folytatás is a folklorista gyűjtő és szövegközlő tevékenysége, amelynek első eredménye egy népdalgyűjtemény. 1833-tól kezdi gyűjteni az elbeszélő énekeket, s ezek közzététele abban különbözik a népdalokétól, hogy — fölfedezve tematikus kapcsolataikat — ciklusokba rendezi őket. Ebben a lépésben Korompay már a rekonstrukció nyomait látja; véleménye szerint ugyanis ahhoz, hogy a különböző énekek variánsait — most még a népi énekesek előadásának gondolatmenetét követve — egybefűzze, ott kell lennie benne a hitnek, hogy ezek valamikor összetartoztak. Még világosabban bizonyítja rekonstruálási törekvését a három ciklus (Väinämöinen, Lemminkäinen, Ilmarinen) röviddel ezután történő egybedolgozása, az Ős-Kalevala kiadása. Itt ugyanis már maga állapítja meg az egyes motívumok legmegfelelőbb helyét, meglátva „a távoli múlt homályán szemei előtt kibontakozó finn őseposz körvonalait”. Annak kompozícióját próbálja visszaállítani — ez a változat azonban még nem lesz igazi eposz: hiányzik belőle „a távlat, a teljesség, a telítettség”. Az 1835-ben megjelenő Régi-Kalevala viszont már e teljesség —, ke-
