Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - H. Kolba Judit: Gótikus kelyhek az evangélikus gyülekezetekben
H. KOLBA JUDIT Gótikus kelyhek az evangélikus gyülekezetekben Az Evangélikus Országos Múzeum 1979-ben megnyílt kiállításának előkészítése folyamán több értékes és a szakirodalomban alig vagy egyáltalán nem ismert gótikus ikehellyel találkoztunk. Ezek a kelyhek még a gótikus ötvösség emlékei, készítési idejük a reformáció megjelenése előtti korra esik. A magyar ötvösség a XV. század folyamán még mindig nagy számban elsősorban egyházi megrendelésre készítette tárgyait. A pompás kelyhek, keresztek, ostyatartók, a korszak összes ismert, és ötvöseink által művészi fokon gyakorolt technikai tudásának az eredményei. Sajnos, ebben az időben mesterjegy használata még nem volt kötelező, így a tárgyak készítői, és legtöbbször a megrendelők is, ismeretlenek maradtak. A liturgikus tárgyakat egyes technikai sajátságok, díszítési motívumok alapján próbálhatjuk egy- egy vidék műhelyének jellegzetes készítményeihez kapcsolni. A templomok történetében néha igen nehéz meghatározni a reformáció megjelenését. Nem egyszerre, fokozatosan tért át egy-egy falu közössége az új hitre, s a kezdet dátumát már nem mindig lehet megállapítani. Ezek a templomok a patronátus elve alapján sokszor főúri támogatással, vagy a közösség döntése alapján lettek evangélikussá. A templomok berendezései és felszerelései közül mindazt továbbra is használták, ami a megújított liturgiát szolgálta. Így válik érthetővé a gótikus kelyhek fennmaradása az evangélikus gyülekezetekben.1 A gércei kehely A kelyhek között a legkorábbi az 1430 körül készített gércei kehely. (1. kép).2 Gérce első említése az 1290—1300jas évekből ismert: Gherce néven, majd 1304-ben és 1424-ben is említik az oklevelek. A korai keletkezésű falunak biztosan volt középkori temploma, az evangélikus ugyanis csak 1794-ben épült fel. Ezt a kelyhet később Németh István (1796—1818 között kispéci lelkész) ajándékozta a gércei evangélikus egyháznak, a kissé későbbi paténá- val együtt.3 Anyaga aranyozott sárgaréz. Hatkaréjos talpa sima, vízszintes lemezíven nyugszik, külön ráforrasztva. A talpélen haladó, ferde vésett vonaldíszítés nem áttört. A hat sima karéj közötti élek a hatszögletes talpgyűrű alá futnak. Minden élén kis, fiáié (torony) szerű borda díszíti. A szárgyűrűk simák, középen kissé homorítottak. A nódusz (a kehely középrésze), lapított pogácsaalakú, két félből kalapált és az élnél forrasztott. A felső levél-
