Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Prőhle Károly: Evangélikus hitvallás az egyház megújulásáról. Névadó hitvallásunk aktualitása
6 PRŐHLE KÁROLY: EVANGÉLIKUS HITVALLÁS... embernek az evangélium szerint kell élnie a világban, de a világot nem lehet az evangéliumból következő elvekkel kormányozni, mert az evangélium feltételezi ennek hittel való elfogadását, erre pedig senkit sem lehet kényszeríteni. De ez az elv a másik irányban is érvényes. A világi hatalom nem illetékes a hit dolgában, mert a világi hatalomnak sincs hatalma a hit és a lelkek felett. Az Ágostai Hitvallásban ez az elv látszólag nem érvényesül, hiszen magát a hitvallást is a birodalmi gyűlés elé terjesztik. Viszont már a hitvallás bevezetésében kijelentik, hogy ezt csak azért teszik, mert a császári meghívó szerint a vallás ügyét „szeretettel és barátságosan” fogják tárgyalni. De ha nem így történik, hanem hatalommal akarják elintézni ügyüket, akkor ez ellen eleve protestálnak és fellebbeznek az egyházi zsinathoz. Az egyházi és a világi hatalom megkülönböztetése: egyfelől a világi hatalom egyháztól való függetlenségének és Isten előtti közvetlen felelősségének hangsúlyozása, másfelől az egyház hatalomnélküliségének és sajátos evangéliumi szolgálatra elkötelezettségének felismerése — mindenesetre messze előre mutató vonás az evangélikus reformációban, és tapasztalatunk szerint ma is mindenütt jelentkezik, ahol az egyház sajátos evangéliumi hirdetésének tudatára ébredve megújul. Küldetésben Az evangélium újrafelfedezéséből nemcsak az egyház hatalomnélkülisége, hanem páratlan jelentősége is következik. Mert mint már idéztük: „az egyház minden hivők összessége, akiknél az evangéliumot tisztán hirdetik és a szentségeket az evangélium szerint szolgáltatják ki”. Szokásos magyarázata ennek a meghatározásnak az, hogy itt az egyház jeleiről van szó. Az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása azonban elsősorban az egyház létének alapja és életének állandó forrása: tehát sokkal több, mint jel, mert az élő Űr ezek által van jelen egyházában, növeli új tagokkal, megtartja a hitben és tereli egy közösségbe önmagával és egymással. Az egyház tehát nem ura, de hordozója az evangéliumnak, és mint ilyen egyszerre célja és eszköze az élő Űr hitet ébresztő munkájának. Ebből következik az egyház páratlan jelentősége és sajátos missziója: a bűnbocsánat és új élet evangéliumának hirdetése, amelyet helyette semmi más közösség nem végezhet el. Reformáció az egyház egysége felé Ezek után nem is kétséges, hogy az Ágostai Hitvallás az egyház egységét is az újra felfedezett evangélium felől határozza meg. „Az egy szent keresztyén egyháznak minden időben kell lennie és megmaradnia” (VII :1). Ezzel a kijelentéssel az evangélikus reformáció vállalja és tartja a közös hit egységét minden hivővei térben és időben, vagyis az egyház kezdetétől máig és az egész világon. Nem akart új egyházat, hanem az egyház megújulását, és ezért az egység megőrzése érdekében komoly áldozatokat hozott. Külön szervezkedésbe rendszerint csak akkor kezdett, amikor a másik fél a közösséget megszakította. Következett ez az egyházi egység feltételének sajátosan evangélikus meghatározásából, amely szerint „az egyház igazi egységéhez elég az egyetértés az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában, de
