Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Kulturális figyelő
94 KULTURÁLIS FIGYELŐ pos ismerete, a kísértések felmérésétől a szeretetben és Isten iránti engedelmességben feloldódó lélek öröméig. A hit belső útjait kutatva eljut az úrvacsorával való élés nagy ajándékáig is, negyedik könyvét kizárólag e témának szenteli. Bizony hasznos lenne sok protestáns keresztyénnek is megszívlelnie ebben buzdításait és alázatos Isten- imádását. Mai szemmel és szívvel olvasva a régi elmélkedéseket, természetesen a mű korlátáira is fel kell figyelnünk. A középkori szerzetesi életszemlélet szinte teljesen sötéten látja a lelki élet szféráin túl levő életet, az emberi élet Istentől kapott örömeit és lehetőségeit, a világ megismerésének, a tudásnak, a fejlődésnek Krisztus követésével és „imitációjával”, „utánzásával” egyáltalán nem ellenkező útjait. Azt az életet, amely a kolostorokon túl is lüktet, és amelyben szintén Isten az Ür. Ebből egyenesen következik az is, hogy a lelki élet nagy igazságai közül hiányzik a kívülvalókért végzett felelős szolgálat dimenziója. Elcsendesedéseinkben, lelki útkeresésünkben és erőgyűjtésünkben ezt már nekünk, huszadik századi és a Krisztus követését elsősorban éppen a másokért való áldozatos szolgálatban látó keresztyéneknek kell hozzátennünk Kempis Tamás részben ma is szép és érvényes lelki tanácsaihoz. Álljon még itt néhány rövid idézet a műből: „Az nagy igazán, akiben nagy szeretet lakik. Az nagy igazán, aki kicsinynek ismeri magát.” „Isten úgy intézte, hogy tanuljuk egymás terhét hordozni, egymást vigasztalni, segíteni, tanítani és inteni.” Az úrvacsoráról: „De ki vagyok én, Uram, hogy hozzád járulni merészeljek? Lám, az egek egei sem képesek befogadni téged, Te meg azt mondod, jöjjetek énhozzám mindnyájan? Hogy merjek én közeledni, hiszen semmi jót nem látok magamban?!” — „Hála neked, jóságos Jézus, örök pásztor, hogy minket, szegény számkivetetteket méltóztatsz testeddel és véreddel táplálni!” Szirmai Zoltán
