Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979

1979 / 2. szám - Csőregh Éva: Hátrány vagy előny? – Nagy családok gyermekei

64

CSÖREGH ÉVA: HÁTRÁNY VAGY ELŐNY?

lődési Ház igazgató lett. Jött a tanító, küldjük iskolába. Nem lesz nekünk tehetségünk ahhoz, de aztán csak ráálltunk.”

„Megengedtem nekik mindent, de azért figyeltem, nincs-e valahol hiba. Elővettem a füzetét, hohó fiam, hát te nem tudod mi az alany, állítmány, na gyerünk, megtanulni.”

„Én elfelejtettem az írást, minden betűt nem tudok leírni. Az idősebb testvérek ugye nem tanulhattak, kapát kellett fogniuk, hogy segítsék a családot, de már a kisebbeknek meg bírtuk adni, hogy tanuljanak.”

„Bíztam abban, hogy jó érzékkel választottam pályát nekik. Sándor gépészmérnök, Kairót, Ankarát, a világot bejárta. Négyen agrármérnökök, betöltik a megye vezetőállásait, tudnak egymásnak segíteni. Egyedül Erzsikénél hibáztam el. Közgazdasági technikumot végzett, de utóbb kitanult ápolónőnek, most műtősnő Pesten.”

K. T. osztályfőnök mondta tanítványáról, aki 12 testvére közül a legfiatalabb: „Nagyon örültem, amikor új osztályom névsorában megláttam a kis B. gyerek nevét. Bizonyára rengeteg segítséget kapnak egymástól, hallottam tanároktól, gyerekektől és másoktól is, hogy rettentő nagy dopping fűti őket. Egymásnak vetnek fel problémákat, és csak azért is megcsinálom elv alapon szinte kényszerítik egymást arra, hogy minden tantárgyból a legjobb eredményt érjék el. Matematikából meg különösen sokat dolgoznak, hogy legidősebb bátyjuk, a Józsi eredményét elérjék, aki egy matematika zseni volt, minden versenyt megnyert a gimnáziumban.”

Más pedagógusok észrevétele is az, hogy a testvérek egymást inspirálják a több tudásra, több tanulásra. A szülők: „sose kértük számon tőlük a leckét, ők érezték kötelességüknek, hogy jól tanuljanak.” — „Egyik sem akart lemaradni a többitől.”

Közös vonásuk a belső, testvéries versenyszellem, amely a teljesítményt is fontosnak tartja, de a szolidaritást is, ami ismét valamiféle közösségi élményt jelent; nem felülmúlni, legyőzni akarják egymást, hanem utolérni, lépést tartani.

„Az ikrek, Pista és Piroska, francia tagozatos harmadik gimnazisták nyáron Párizsba mentek. A 2000 forintot a 400 forintos ösztöndíjukból gyűjtötték össze.”

A gimnázium gondoka: „az 1968 óta létesült diákszociális alapból minden B. gyerek kap. Nagyon jól beosztják.” ,

B. K.-né: „Csak ösztöndíjjal tudnak továbbtanulni. Az egyetemisták is jól gazdálkodnak. Maguknak is gyűjtenek, még engem is megajándékoznak. Sose haragudtam, ha könyvet vesznek.”

A B. nagypapa 78 éves, de még most is napszámba jár. „Csupa örömöm van az unokákból, nekem nem szól vissza egyik sem. Körülbelül ezer könyvem van, Jókai, Gárdonyi, Verne. Rosszul alszom én már, sokszor féléjszakákat is átolvasok.”

B. Zsuzsa: „Elégedett vagyok, hogy sok testvérem van, nagyon szeretem őket. Társadalmi ösztöndíjat kötöttem Csongrád vármegyével, a szülőfalumba szeretnék visszamenni tanítani.”

Egyik tanár: „Tibi a legjobb tanuló, mindenben lehet rá támaszkodni, magatartása viszi a többit is maga után. Tapasztalatom, hogy a nagycsaládokból jövő gyermekekkel könnyebb bánni, szókimondóbbak, természetesebbek, bátrabbak, jóban tudnak hatni másokra is.”