Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Groó Gyula: Tutuli – Emlékezés egy diákomra a Műegyetem mártírtáblájánál
GROÓ GYULA:TUTULI 29 gyermekkorától fogva — 1920-ban született! — az egész nevelési rendszer, az iskola és minden „illetékes hatóság” óvta. Felismerte, hogy neki, az ifjú értelmiséginek, az egyetemi tanársegédnek, a gépészmérnöknek, majd — ha lehet — olyan új Magyarországot kell felépíteni, ahol a népé a hatalom, s amely a népnek, végre, annyi balszerencse közt és oly sok viszály után, igazi otthona lehet. Hogyan jutott el erre a felismerésre? Mi vezette el az egyedül lehetséges és helyes döntés útjára? Csak feltevésekből következtethetünk erre, hiszen nem kérdezhetjük meg többé. Néhány körülményre mégis figyelhetünk. Volena Koczor Imre vallásos, hívő ifjú volt — már amennyire ezt ember, egykori hittanára is, a még élő barátok, diáktársak meg tudják ítélni. Nem ennek ellenére —• éppen ezért lett az ellenállás fegyveres harcosa. A már említett Pro Christo Diákszövetség, más néven a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség, amelynek légkörében felnőtt, a magyar protestáns egyházi élet egyik — viszonylag — leghaladóbb szellemű mozgalma volt. Szoros kapcsolatot tartott a népi írókkal, a falukutatókkal. A Diákok Háza kollégiumába bejáratos volt, gyakran megfordult Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József, és még sokan mások. A Diákszövetség konferenciáinak állandó előadója volt Bereczky Albert, a későbbi református püspök, akinek történelmi szerepe 1945 után a magyar protestantizmus útkeresésében és útra találásában közismert. Gyakran megfordult a Diákok Házában Dezséry László, akkori egyetemi lelkész, későbbi evangélikus püspök. Azokban a forró levegőjű vitákban, csendes baráti beszélgetésekben, amelyek ezekben a körökben állandóak voltak, érlelődött meg Volena Koczor Imre elhatározása, formálódott politikai meggyőződése, mint sok másé is e fiatalok közül. Közülük nem egyet ott találunk az új Magyarország építői között, a politikai, kulturális, társadalmi élet felelős posztjain. Nem véletlenül. Nem annak ellenére, ahonnan indultak, hanem éppen azért, mert onnan indultak. Miért is írtam le mindezt? Azért, hogy egy hozzám közel álló embernek, kedves volt tanítványomnak emléket állítsak? Emlékét márvány tábla hirdeti a Diákok Háza falán is és a Műszaki Egyetem aulájában; az utóbbit képünk mutatja. Hat név, az utolsó Volena Koczor Imréé. Emléke s a többieké is
