Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Groó Gyula: Tutuli – Emlékezés egy diákomra a Műegyetem mártírtáblájánál
GROÓ GYULA Tutuli így hívtuk, így hívták diáktársai, barátai — ki tudná ma már, honnan s miért e diákos ragadványnév — Volena Koczor Imrét, a győri Révai Reál- gimnázium egykori diákját, a Műegyetem gépészmérnök hallgatóját. Kedves, derűs arcát, fekete szemét, kissé hajlott termetét ma is látom. Dohogva vitt az öreg gőzhajó a csendes Dunán hazafelé Győrbe, a tahi diáktáborból, a Pro Christo Diákszövetség nyári konferenciájáról. A hűvös éjszakában a kazánház mellé húzódott diákcsapatban ott ült Imre is menyasszonyával. A fedélzetet járva melléjük értem, a lecsúszott pokróccal betakartam őket. 1943 nyara volt. Ez az utolsó emlékem róla. S azután, a háború után a győri temetőben a családja sírkövén a neve s egy évszám: 1945. Elnyelte hát Imrét is a háború szörnyű örvénye, mint annyi mást nemzedékéből, a huszonévesekből. Hogyan, miképp, sokáig semmit nem tudtam erről. Azután pár év előtt egy rövid hír a Magyar Nemzetben: az egykori Gör- gey-zászlóalj, partizán csoport, megemlékezik hősi halottairól. A névsor végén az ő neve is: Volena Koczor Imre. Most már érdekelni kezdett: hogyan vezetett egykori győri diákom útja az ellenállási mozgalomba, s vált annak vértanújává? Egykori bajtársak, szemtanúk visszaemlékezéseiből, írásos megemlékezésekből lassan összeállt a kép. Kezembe került Cseres Tibor cikke az Élet és Irodalom 1969. évi 50. számában. Az elfelejtett zászlóalj, és Gazsi József könyve: Fények a Börzsönyben (Zrínyi-Kossuth kiadó, 1976.). Imre elvégezte a Műegyetemet s tanársegéd lett Vörös Imre professzor tanszékén. Mindvégig a Diákok Házában, a Hársfa utcai protestáns diákotthonban lakott. Itt került kapcsolatba az ellenállási mozgalommal, amelyet ebben a kollégiumban Kiss Sándor akkori szenior szervezett. Imre az első csatlakozók között volt. Pedig hívták, többen is, hogy települjön egyetemével együtt Nyugatra, Németországba, de ő azt válaszolta, hogy „neki más tervei vannak” — emlékezik egyik kortársa. A Budapesten maradt diákok alatt hamarosan forróvá vált a talaj, különösen a Szálasi-puccs után. Többé-kevésbé valamennyien katonaszökevények voltak. Ottmaradásukat legalizálni, ellenállási szándékukat és terveiket valamiképpen leplezni kellett. Így került sor arra a hallatlanul merész és kockázatos, de az adott helyzetben valószínűleg elkerülhetetlen sakkhúzásra, hogy „az oroszlán barlangjában” kerestek menedéket. Az 1919-es fehérterrorista gaztetteiről hírhedt s most újra színre lépett Prónay Pál alakulatában, pontosabban ennek cégére alatt szervezték meg a később Görgey Artúr nevét felvett zászlóaljat. „A Prónay-egység Szentkirályi utcai részlege volt a későb
