Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979

1979 / 2. szám - Fabiny Tibor: Thököly Imre ifjúkora – A kuruc szabadságharc 300. évfordulójának emlékére

FABINY TIBOR Thököly Imre ifjúkora A kuruc szabadságharc 300. évfordulójának emlékére Háromszáz évvel ezelőtt, 1679-ben állt az alig 22 éves Thököly Imre a buj­dosó kuruc seregek élére. A gyakran „malcontentus” — elégedetlen — név­vel illetett, Istenért és hatóért keresztet hordozni kész „crucifer” csapatok olyan vezért kaptak Thököly személyében, aki nemcsak hadvezéri tehetség­gel, hanem államférfiúi bölcsességgel is rendelkezett. Későbbi nagy mostohafiának, II. Rákóczi Ferencnek a szabadságharcához képest — amelynek során a Patria java mindig megelőzte a Religio érdekeit — Thököly felkelését még erősen a felekezeti jelleg határozta meg. Szabad­ságharcának motívumai között jelentős helyet foglaltak el a hazai protestán­sok sérelmei. A „bujdosók” első nagy támadása éppen a Gyászévtized (1671— 1681) elején történt, s utóbb is erősen motiválta harcuk célját a felvidéki evangélikus városok, iskolák és templomok visszafoglalása. A hadra kelt nemesség zöme evangélikus volt. A Thököly- és a közeli ro­kon Petrőczy-családokon kívül a Dessewffyek, Keczerek, Okolicsányiak. Rad- vánszkyak, Szirmayak, Thurzók és Wittnyédyek sok kisebb családdal együtt buzgó lutheránusok voltak. Ugyanígy a felvidéki városok polgárai és taná­csai is nagy többségben ezekből álltak Kassától és Eperjestől kezdve Bárt- fán, Lőcsén, Késmárkon át egészen a bányavárosokig, sőt Dunántúl nyugati kapujáig, Sopronig. Thökölyt múltja is, és — mint látni fogjuk — származása is ízig-vérig lutheránus vezéregyéniségnek predestinálta. Jelen tanulmányunkban arra szorítkozunk, hogy nagy vonásokkal megrajzoljuk a fiatalkori háttért: mi­ként bontakozhattak ki ifjú éveiben a későbbi nagy evangélikus államférfi vonásai. Ősök öröksége Családja vagyonát az „agilis” famíliából, tehát nem nemes apától, de nemes anyától származó Thököly Sebestyén nagyszombati bor- és marhakereskedő alapította meg. Bár testvéreivel együtt 1572-ben „tekelházi” előnévvel meg­szerezte a bizonyára hőn óhajtott nemességet, sőt üzleteiből nagy birtokok vásárlásával is tetézte vagyonát, a család igazi felemelkedése és tekintélye a jól megválasztott házasságkötéseknek volt köszönhető. Thököly Sebestyén második felesége, Dóczy Zsuzsanna révén rokonságba került a Forgáchok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom