Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979

1979 / 2. szám - Cserháti Sándor: Bibliaszemléletünk tudományos lelkiismerettel

nem az volt a szándékuk, hogy a Biblia hitelét aláássák. Sőt inkább meg akarták alapozni, de azokkal az eszközökkel, amelyek ekkor már az irodalomtörténeti kutatások révén rendelkezésükre álltak. Nagy lendületet adtak a Biblia tudományos kutatásának az egyre szaporodó filológiai és régészeti felfedezések is. Segítségükkel jobban megismerhették a Szentírás szövegének sorsát, valamint azokat az anyagi, gazdasági, társadalmi, politikai és főleg kulturális viszonyokat, amelyek között éltek a bibliai kor emberei, a bibliai könyvek szerzői.

A bibliakritika első jelentős alakja a XVIII. század második felében élt Johannes Semler volt. ö indította el a Bibliának irodalomkritikai eszközökkel történő vizsgálatát. A bibliakritikának ez a mindmáig jelentős részterülete mutatta ki többek között azt, hogy egyik vagy másik bibliai könyvnek nem az a szerzője, akinek a neve alatt került bele a Szentírásba. Sőt akadnak olyan írók is, akik a múlt egy-egy nagy alakjának neve mögé rejtőztek (pl. Dániel könyve). Bebizonyította azt is, hogy több bibliai irat korábban különálló művek összeszerkesztése révén nyerte el végső formáját (pl. 2. Kor. levél). Az irodalomkritikai irányzatnak különösen is nagy gondot jelentett az első három evangélium egymáshoz való viszonyának tisztázása, az ún. szinoptikus kérdés. (Szinoptikus: együtt tekintő, egybevető.)

A múlt század nagy régészeti felfedezéseiből (Egyiptom, Babilon, a hellenisztikus világ) táplálkozott a bibliakritika másik jelentős ága, a vallástörténeti iskola. Képviselői szorgos gyűjtőmunkával igyekeztek kimutatni, hogy a Biblia addig egyedinek, sajátosnak vélt jelenségeire bőséges párhuzamot találunk a kor vallásos életében. A legradikálisabbak azt az állítást is megkockáztatták, hogy a Biblia vallása több vallás keveredéséből jött létre.

Jelentős mértékben járult hozzá a Biblia jobb megértéséhez a századfordulón megindult hagyománytörténeti kutatás. A néprajzkutatás eredményeit felhasználva a bibliakutatók kimutatták, hogy a Szentírás jelentős része szájhagyomány útján alakult és maradt fenn, még mielőtt írásos formában lecsapódott volna. A szájhagyomány pedig aszerint formálódott, hogy azt milyen korban és milyen aktuális szükséglet parancsára adták tovább a névtelen hagyományozok. A hagyománytörténeti iskolának köszönhetjük például, hogy ma már világosabb képet alkothatunk magunknak az evangéliumok keletkezéséről.

Űjabban viszont a Biblia tudományos kutatói egyre több figyelmet szentelnek az írásbafoglalás folyamatának. Rájöttek, hogy az egyes könyvek írói vagy szerkesztői nem elégedtek meg a továbbadás szolgai munkájával, hanem műveltségük, társadalmi helyzetük, legfőképpen pedig teológiai látásuk szerint formálták anyagukat. Munkájukkal saját koruknak kívántak segítséget nyújtani Isten akaratának megismeréséhez. A kutatás menthetetlenül hamis eredményekhez vezetne, ha nem venné tekintetbe az egyes bibliai iratoknak ezeket a „redakciós”, tehát a szerkesztés munkájából származó elemeit.

A tudományos kutatás eredményeinek ebből a rövid áttekintéséből is látható, hogy a Biblia hosszú, bonyolult folyamat eredményeként létrejött könyv. Olyan feltételek között keletkezett, mint minden más irodalmi mű. Korhoz kötött, fogyatékos ismerettel rendelkező, tévedésnek kitett emberek írták. A Biblia keletkezésének titkaiból sok mindent megtudhattunk Rap- csányi Lászlónak a Magyar Rádióban elhangzott és könyvalakban is megjelent két riportsorozatából („A Biblia világa”; „Beszélgetések a Bibliáról”). Tudományos lelkiismeretünk arra kötelez, hogy nyílt szívvel fogadjunk minden

CSERHÁTI SÁNDOR: BIBLIASZEMLÉLETÜNK... ^