Detroiti Magyar Újság, 1975 (65. évfolyam, 2-49. szám)

1975-04-04 / 14. szám

1975. ÁPRILIS-ii.

DETROITI MAGYAR ÚJSÁG

5. oldal

Somogyi Ferenc dr.:

MAGYAR

NYELV ÉS IRODALOM 1825-től 1920-ig

» Folytatás

VÖRÖSMARTY LÍRIKUS KORTÁRSAI

.1' i

GARAY ‘JaKTÓS I

II

Az obsitos látogatása Ferenc császárnál

Nagy, derék vitéz kend, vitéz Háry János.

A sereg kend nélkül bizony nagy hiányos.

Vajk! sokat készéit el sok vitéz dologról.

Amit ember nem kall hetvenhét országról.

Elbeszélte nekünk: Franciaországban,

A tengernek partján hogy járt Pádövában.

Látván ö nagy partján óriási rákot,

Ollójával felvett egy lovas kozákot.

És midőn bejárta szép Tirolországot,

A stájer begyekben oly magasra hágott:

Hogy haját a napnak lángja meg ne kapja,

"A hegyet végigleri, csak hason mászhatta.

Máskor Mantovában kedvre táborozván.

Hétfejű sárkánnyal vitt mint egy oroszlán.

És ki tudná végét, és ki tudna mindent,

Vitéz Háry János, vajmi nagy vitéz kend,

y, ■

f)e ha még ezerszer oly vitézlő volna. s

Mint amekkorának tudja kendet I olna.

Azt nem engedjük meg. ily jó kedvben lévén.

I logy ne mondatnák el e vidám tor végén:

Mint s hogyan járt el kend Bécsnek városában, Király ötelséee látogatásában.

-Jf < * ■ S-* ’ V . f

És az obsitos bős, társin eltekintvén.

Megsodorja bajszát, kettőt is köhintvén,

Kémlelődve, nincs-e tán diák körötte.

Aki elprüsszentse jómagát fölötte.

De diák ezegyszer nem volt a bokorban.

Mint igaz hívő vett részt az éji torban.

S vitéz Háry János isten-igazában.

Elvété a sulykot ő bátorságában.

“Bécsbe — kezdő . Becsbe, hát no hébe-hóba, Kedvem szottyant menni kis látogatóba.

Sok barátom él ott, s nem egy generális.

Sőt valót beszélve, maga a király is.

Kinek ő felségét a halál torkából Én mentettem meg, nem messze Pádovától.

Mentem-mendegéltem — vagy mit is beszélek? Gyors fakóm vitt hátán, mint igaz hogy élek.

Hej ha élne, most sem látná senki párját,

S mint a szél, elértem rajta Bécsnek várát.

És hogy a hajnallal a városba értem,

A király házára mindjárt ráismértem

Kétlejű sasáról, mely a háztetőn ül,

S mindennap egy tulkot költ el egy ebédül.

Ott fakólovamról kényesen leszöktem.

‘A sövény fájóhoz, mint illik, kötöttem.

Magam végigmentem az isterázsákot,

Egytől-egyik ismert, régi jó barátot.

Végre eljutottam a tornác végére,

Kezem egy ajtónak tévén kilincsére.

Vasból volt az ajtó. de nem nyilt szobába,

Szép fehér ezüstből másik nyilt nyomába.

Az ezüst után a harmadikba buktam.

Tiszta színaranyból, ott be is nyitottam.

Hát nem is hogy én, de amint rám tekintő.

Maga őfelsége szólt s magához into.

Isten hozta kendet, régi jó barátom.

Nos. hogy állunk? — kérdé frissen, amint látom.

Hála isten — mondám megvagyok biz ott még! Még a régi bőrben, mint láthatja lölség.

Jó fakóm is, az no, melyen őfelségét . Egykor megmentettem; járja, de a végét.”

S jó hogy említettem, a szegény páráját.

Mert legott a jó űr így kezdé mondását:

Hót ugyan hol hagytad a szegényt? azonnal Istállób a vele: parádés lovammal

Egyazon jászolból kapjon eleséget,

Még pedig aranyból” ^ s küldte a cselédet.

“Hát te már ettél-e?” kérdező jósággal.

“Nem bizony még, felség! kérem átossággal.”

Semmi no, csak ülj le — mondó és leültem,

Van még vacsoráról egy darabka sültem,”

8 asztala fiából egyben ki is vette,

S egy fehér cipóval énelém letette.

Erre bekiálta a mellékszobóba.

“Van-e még, hej anyjuk, a slivovicóba?”

“Nincs bizony, felséges férjem és királyom,

Most kapó titplsó kortyát a Iokájom!”

Szólott a királyné. “Ej no, küldjön el hát A zsidóhoz áh JR.« pénz, egy gárdistát!”

Dictum-factum, úgy lett, hej de nem hiába Hogy királynak hozta, gyorsan is járt Iába.

S Mózsi, nem hiába, hogy királynak mérte, Finomul kitellett. mondhatom, mértéke.

És amint eképpen ittunk, eddegéltünk,

Régi harcainkról jóízűn beszéltünk:

Hát köröttünk egyszer oly sikoltozás van.

Mint mikor két tábor van hadakozásban.

A királyi úrfik (most látóm őket meg)

Cifra tarsolyomért összeverekedtek.

“Gyermekek! — Iciálta rájuk édesapjok —

Hát ki van a háznál, hogy ti hajbakaptok?

Hát az angyalát is, vitéz Háry bácsit Egy sem látja? mindjárt parolát és pácsit.

Dictum-factum, a kis úrfik rendre jöttek,

Vas markomba pompás parolát ütöttek.

Én pedig benyúltam cifra tarsolyomba.

És egy-egy krajcárkát vettem a markomba.

“Nem, barátom, ezt nem engedem neked meg. Szólott a király ~~ pénz nem való gyermeknek.

Pénzre több szükséged van neked, vitézem.

Mire markomat már tömve, dugva érzem.

Szépen megköszöntem, rája elbúcsúztam. Jóllakott fakómat aklából kihoztam.

S a királyi abrak nem is volt h iába.

Mert alig került be huszonnégy órába,

S Bécsből itthon voltam, megcsinált gavallér. Mert a pénz ezüst volt, s mind megannyi tallér.

Tallér, az angyalát! még pedig Iázsiás,

Hej, hogy elfogyának, mint ezernyi sok más!

De azért az Isten tartsa meg királyom,

Soh’se lesz nekem több olyan jó barátom.

1845

LEHEL KÜRTJE

Hős Lehelnek szózatos kürtjéről Hír maradt a régi szép időből,

És ha híre volt a kürt szavának.

Nem kisebb volt súlya hős karának.

Mint levente, még a bét vezérrel Ázsióból ifjan költözők el,

Kürtje volt a nemzet nagy zsoltára. Valahányszor kelt véres csatára.

Kürtje volt a győzedelmi ének Diadalban Árpád nemzetének.

Kürtje nyögdelt szomorú torában. Valahányszor gyásza volt csatában.

Most az ifjú hosszú, szép hajának Hollójával hattyúk pandának,

S kürtje már csak régiség díszéül Függ szalagján hőse csípejéről.

Hős Lehelnek untig volt csatája,

S gyászt, csak egy volt, mely hozott reója. Német Augsburg éré megbukását.

Oltó császár verte rája láncát.

Szálig elhullt, mint midőn kaszálván.

Nem marad meg a fű árva szálán,

Szálig elhullt húszezer vitéze.

Húszezer más hullt a Lech vízébe.

Öt lováról harcának közötte Durva német dárdával ütötte,

Négyen álltak össze, folyván vére,

A vitéznek megkötözésére.

S elvivék a császár udvarába,

Mint rablónak, kötve keze-Iába;

Ottó császárnak fényes udvarában Diadalnak vannak mámorában.

Mint a puszták szörnyű hiénája A halottat sírból is kivájja,

Körbe Oltó gyűjt élőt. halottat.

És fölöttük vérítéletet tart.

S mint: a gyermek, gyönyörét találja.

Ha fejenként a mákot kaszálja,

Ügy találja kedvét Ottó benne.

Ha magyar faj még kélannyi lenne.

S már a szörnyű mészárlás fogytán van. Amidőn új ötlet kél agyában.

Elét magyar van élve még, szegények Mindhelen szép és iljú legények.

Mind a h étnek megbocsát a császár;

Egy helyett de rájok két halál vár. Megcsonkítva orr- s fülek hiával.

Rak va lesznek gúny gyalázatával.

És hajón elküldi a Rajnára,

Küldi onnan a Dunára;

Megizenvén gőggel a magyarnak,

Hogy ha jőnek, ily sorsot aratnak.

Hős Lehelnek vére rég habot bány, Meg-megrózza láncát hősi karján.

Élni nem híd szörnyű szégyenében,

S halni nem bír kínja tengerében.

'Mért e késés? — szól fájó haraggal »— Mért nem öltök százszoros halállal? Életemmel nem csere-beréltek.

Hogyha értem váltságot reméltek!

' Meglakolsz még te is! — mond a császár . Rád. vezérül, fényesebb halál vár;

De előbb, mint a vérpadra mennél. Szívességet mivelünk tehetnél.

Hős kürtödről, mely függ oldaladnál,

S nagy hírével félvilágra szolgál.

Ügy beszélik, eddig csak víg ének Harsogott le Árpád nemzetének.

Kandi volnék hallanom, miként szól A szomorú ének ajkaidról,

Fújj halotti nótát társaidnak,

S rá. ha tetszik, búcsúszót magadnak.”

Mond a császár sértő gúnykacajjal.

Tréfát űzve védtelen fogollyal.

Megteszem! mond hős Lehel dühében, Mert nagy ötlet lobbnn fel fejében.

És azonnal oldatik bilincse,

Jobb karjában lehet újra kincse.

Ifjúsága szózatos barátja Most utósó tette végistápja.

És kilépvén a császár elébe,

Ahelyett, hogy kezdne gyász-zenébe,

Hősi kürtjét két kezébe kapja,

S le a császár rőt fejére csapja.

“Menj előre — mond a másvilágra! Tégy magadnak szert, ha kell. szolgára!

És ha szolga kell a szellemeknek.

Ottan is te szolgálsz hős Lehelnek .

Szólt s utolsó hangja volt szavának;

Kürtje és a hős elnémulának;

Kürtje Ottó homlokán hasadt szét,

A hőst Ottó népe vágta százrét.

HOZD EL, ÉDES ESTI SZELLŐ

Hozd el, édes esti szellő.

Hozd el ólmomat.

Áhnodólag elfeledni Llosszú útamat.

Vígy szerelmem bájhonába,

Róza lelkem lágy karóba Vígy el engemet.

Hozd előmbe szép szemének Bájoló egét.

Angyalleibe s szent szerelme I iszla tükörét.

Hagyd éreznem olvadását. Olvadása pillantását Égni Ielkemen!

Annyi boldog óra közzül Egy órácska csak,

Hol szív szívvel, ajk ajakkal Összeforrjanak;

Képzeletben is egy éden.

Es a kínos messzeségben lstenéldelet.

REGE A TIHANYI VISSZHANGRÓL

A régi szép időkben.

Égy szép királyleány Aranyszőrű kecskéket Őrzött Tihany fokán.

Sok kinccsel ért föl a nyáj. Mely a hegyen legel;

Még többel a leányka Szépsége ékivei.

Szemének, éjhajának. Arcának párja nincs;

Csak rózsabimbó-ajkán Van néma, bús bilincs.

‘‘Adj, szép leány, nyájadból Egy csésze friss tejet Beteg fiam számára,

S megoldom nyelvedet.”

Szólt Balaton tündére.

Az ősz hullómkirály;

Ajkáról térdig érvén A hófehér szakáll.

Adott tejet fiának A szép királyleóny,

S a szót a víz királya Megoldta ajakán.

S csengőbb lön szép ezüstnél, A méznél édesebb A szép leány beszéde; Meggyógyult a beteg.

De büszkeség kapó meg A lánykát s vad negéd. Hallván, mi szép, mi bájos Most ajkán a beszéd.

Mint pénzfukar kincsével. Bánt nyelve bájivaí;

Nem zenge, csak magának E csattogányi dal.

Isten dicsőségére Meg nem nyitotta azt. Szegénynek panaszára Nem zenge lágy vigaszt.

Testvérnek és barátnak Irigyen zárta be,

Az esdő szerelemnek Nem nyílt meg kőszíve.

S amily hamar megnyerte Sok ifjúnak szívét,

A rózsaláncot gőgje Oly rögtön tépte szét.

Csak egyet vitt sírjába A mélyebb érezet.

Fiát a tókirálynak.

Ki érte elepedt.

Az aranyszőrű nyájnak T éjéből itt szegény Bűvös varázs-szerelmet, Mely méreg lett szívén . ..

A tónak ősz királya Haragra gyúlt ezért,

A bérctől a leányra S a nyájra átkot kért.

A bérc tűzet bocsátott, Sziklája mind kigyúlt. Három nap, három éj, mint ítéletnapja dúlt.

A nyáj a Balatonba Rohant és benn veszett A tó máig kihányja A kecskekörmöket.

A lányt pedig örökre Bűbáj kötötte meg,>

Foglyául tartja máig.

Ki tudja, mely üreg.

Szemmel nem látja senki, Kézzel nem fogható —De bárki megszólítja. Visszhangja hallható

Mert büntetésül mondta A tündér átka ki:

Hogy nyelvével Iakoljon, Mellyel vétett neki.

S ki csengő, szép szavával Kevélyen visszaélt.

Istennel és emberrel Negédből nem beszélt;

Most bárki szóljon hozzá. Bár gazdag és szegény: Felel ni köteles rá E bércek tetején.

A ‘‘SZENT LÁSZLÓ" ELÖHANGJÁBÓL

A dicső hőst, kit magasztal énekem,

Rég dicsőnek, szentnek tartja nemzetem; Nytolcszáz éve, hogy László, a nagy király A magyar nép hírkönyvébe írva áll

Származásra nem volt nála nemesebb, Lelki, testi ékességre senki szebb;

Hős apától szép anyának gyermeke, Nagynak, szépnek rá volt ütve bélyege.

Az oroszlánt a körméről ismered. Tetteiben a dicső bőst megleled:

Ez az ének sem egyéb, mint csermelye. Melyben az ég csilíagboltját festi le.

Dőlj le. honfi, e pataknak mentiben.

S míg virágzó partján tested megpihen. Kegyelettel a dal árján révedezz — ím, az ének Szent: Lászlóról zengedez.

MESSZE VISZNEK

Messze visznek,

Messze szép hazám túl: Mérföldekre.

Mérföldek honán túl.

Merre visznek, meddig érek > Nem gondom nekem;

Nyugtom én a távozásban Föl nem lelhetem.

A szívemben,

Mint selyembogámak,

Száleresztő Tündérek csatáznak.

Menjek a nap bölcsejéhez.

Át a föld színén,

Mindenütt csak szent szerelmem Szálán csüggök én.

, "A 5'.

MAGYAR HÖLGY

Magyar hölgynek születtél:

Áldd érte sorsodat!

Magyar hölgynek születni Nagy és szép gondolat.

— Ő, hölgy, ki azt megérted:

Mi szép vagy és mi nagy Rendeltetés az égből,

A földön áldva vagy.

Szépnek teremte Isten,

Mert hölgynek alkota;

Virág a hölgy, az élet Szépsége, illata;

Gyöngy, drága s ritka gyöngy ő A szívnek tengerén,

Szelíd és tünde csillag A szerelem egén.

De te, midőn születtél,

Két hivatást nyerél;

A hölgyét s honleányét,

Mert hő így s magyar levél.

I enéked szebb, dicsőbb tért Szabott a végezés;

Születni és szeretni —

Magyar hölgynek kevés!

Te egy alvó hazának Lányául születél.

Fölébredő nemzetnek Anyjává tótétól!

Mit érne tündökölnöd Egy bűzhödt ló fölött?

Mit szép virágnak lenned Gyász-sírhalom között?

Teneked korcs apákat Jutott ébreszteni;

Hazádnak tűzhelyéhez Férjed téríteni.

S szíved lángjába mártván Vezér-szövétneked,

Hazád szeretetére Nevelni gyermeked.

Llogy légyen, ami nincsen, Egység e bús hazán;

Minden magyar, ami nem volt: Csak honfi, honleány;

Hogy egy gyűrűvé forrjon Árpádnak nemzetei S e szép aranygyűrűben A gyémánt gyöngye te.

Magyar hölgynek születtél: Tedd hivatásodat!

Egy hon nemtője lenni.

Nagy és szép gondolat.

O, hölgy, ki ezt betöltéd.

Mi szép vagy, és mi nagy Rendeltetés az égből,

A földön áldva vagy.

•—> Folytatjuk i—i

AZ AKRONI j:

LORÁNTFFY OTTHON ]|

MAGYAR LELKÉSZEKKEL, \\

•: MAGYAR ORVOSOKKAL, \\

;S MAGYAR ÁPOLÓNŐKKEL >

!; MAGYAR SZEMÉLYZETTEL, i;

MAGYAR ÉTELEKKEL, ü

MAGYAR SZERETETTEL •:

! 5 MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT ; í

AZ AMERIKAI MAGYARSÁG I;

;: SZOLGÁLATÁBAN. ; I

!; Érdeklődhetünk le vél ven vagy telefonon: !; i; LORÁNTFFY OTTHON Á

3; 2631 Copley Road ;t

I AKRON, OHIO 44321 j:

\ , Tel.: 216-666-2631 és 216-666-1313 ! j