Detroiti Magyar Újság, 1975 (65. évfolyam, 2-49. szám)

1975-02-28 / 9. szám

2. OLDAU

DETROITI MAGYAR ÜJSAG

1975. FEBRUAR 28.

DETROITI MAGYAR ÚJSÁG

DETROIT HUNGARIAN NEWS

Megjelenik minden pénteken Weekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August)

Főszerkesztő — Editor in Chief KÖTAI ZOLTÁN

Kiadó — Publisher

KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC.

1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 P.O. Box 5348, Cleveland, Ohio 44101

Telephone: (216) 696-3635

A detroiti szerkesztőség és kiadóhivatal hívható (hétfőn és csütörtökön este 5:30 és 7:30 óra között) Telephone: (313) 935-4666

ELŐFIZETÉSI ÁRAK SUBSCRIPTION RATES

Egy évre...............$12.00 For one year .. $12.00

Fél évre................ 7.00 For 6 months .. 7.00

Egyes szám .... 0.20 Each copy............. 0.20

Second Class postage paid at Cleveland, Ohio

1 ii . I —

i

A SORS BOSSZÚJA ;

írta: Kemény Júlia j

i—> Folytatás i— ■

—i Ne félj, én még nem sietek hozzámenni egyikhez , sem. Nem vagyok szerelmes természetű és nem szédülök meg a hókoktól. Lehet, hogy Bandit választom majd, de még nem tudom. Ráérek. Csak azt nem értem, miért nem akarsz te férjhez menni. Nem is sokat törődsz a külsőddel. ( csak akkor öltözöl fel rendesen, ha valamilyen alkalom, ] vendégség, vagy esemény van. Minden idődet leköti a festészet és még meg sem mutatod nekünk, hogy mit festek Járod a vidéket és tudom, hogy a személyzet és a környékbeliek ( hóbortos bárónő -nek neveznek. Mi a terved? Mit akarsz csinálni a jövőddel. Hiszen elpazarlod a legszebb éveidet. Nem képzeled apuka hogy bánkódik miattad.

— Fáj, hogy ezt mondod és gondolkozom máj d felette. De most rólad van szó. Te nem vagy hóbortos, te normális vagy és tudod, hogy férjhez kell menned, mert ez a szülők kívánsága. Ha ez a két kérő, ha nem is nyilatkoztak még. nem felel meg neked, találsz minden ujjadra mást. Én csak azért zavarlak ilyen késő este, mert féltelek Antalffytől. Az nem hozzád illő férfi...

Ne félts engem senkitől. Különben is hiszek abban, liogy a házaaságokal az égben kötik . Akit a Rendeltetés nekem szánt, az lesz a párontP

Ezen azután jót nevettek és megcsókolták egymást. Márta visszament szobájába és lefeküdt. Nyugodtan aludt, mert úgy érezte, hogy figyelmeztetnie kell húgát.

Mária nem tudott elaludni. Folyton Márta szavai mo toszkáltak a lejében. Végül mély álomba merült.

Másnap Mária jobban figyelte udvarlóit és rájött arra, hogy Mártának igaza van. Észrevette ,hogy Bandi nem rnálészájú, hanem tartózkodó és önérzetes. Azt is észrevette, hogy Antalffy nagyon biztos a dolgában. Összehasonlította a két férfit. Márton András öltözéke egyszerű és finom,

V szont Antalffy István feltűnő eleganciája kihívó és piperkőc. István udvarlása tolakodó és biztonságos volt, mig Bandi szerényen tartózkodónak látszott.

Mária hirtelen elhatározással kedves és baráti hangot használt Bandival szemben aki ezt bátorításnak vette és merevsége felengedett. István is felfigyelt erre és fölényes lett. Márta szótlanul figyelte a játékot.

Szombat este volt és Erzsébet asszony nagy vendégséget hívott össze. Ilona is átjött férjével és a környékbeli fiatalok és öregek jól szórakoztak a vendéglátó házban. Vacsora után Antalffy István arra lett figyelmes, hogy Márton András a házigazdával beszélgetett és ketten együtt átmentek Bárdóczy szobájába. Figyelte, hogy néhány perccel később a báró kijött a szobából és behívta Máriát. Most már tudta, hogy Márton Bandi megkérte az apától Mária kezét. Nem is kellett nagyon soká várni és Bandi Mária kezét fogta, amikor kijöttek a szobából. Látta, hogy versenytársa megelőzte őt a leánykéréssel.

Ügy tett, mintha mit sem vett volna észre. Mártához ment és vele kezdett beszélgetni. Arra gondolt, hogy ha nem nyerhette el a fiatalabb leány kezét, talán az idősebbnél még van reménye. Márta átlátott rajta és kellemesen elbeszélgetett vele. Közben Kata, a szobaleány a nagy tálcákon az italokat kínálta a vendégeknek. A kis szobaleány úgy hatott, mintha színpadon lenne. Szép egészséges arca, csillogó szeme elárulta fiatalságát. Amikor Mártához ért, aki Istvánnal beszélgetett, a fél fi éhes szemekkel bámulta a fiatal leányt. A szórakozás, tánc és muzsika a hajnali órákig tartott és azután mindenki visszavonult.

A cselédség szobája a legfelsőbb emeleten volt. Kata láradt voll egész napi nehéz munkájától. Reggel a konyhán segített Marinak, délelőtt a szobákban és délután a terítéssel volt elfoglalva. Este a nagy tálcákat hordozta. Mélyen aludt, amikor arra ébredt, hogy egy erős tenyér lógja be a száját. Nem tudott sikítani, nem tudott szólni. Erezte, hogy valaki erőszakkal átkarolja és akarata ellenére magához szorítja. Szegény leánynak nem volt ereje ahhoz, hogy ellenálljon az erőszaknak. Minden úgy tűnt előtte, mint egy rémálom. Amikor magához tért, már egyedül volt a szobában és azt sem tudta, ki követte el a támadást.

Másnap igyekezett elfelejteni a szörnyű éjszakát, amelynek nyomai arcán is látszottak. Az éber szemű Márta előtt nem tagadhatta, hogy valami történt vele. Márta kikérdezte a leányt, aki nem tudta támadója nevét, megmondani.

A vasárnapi ebéden Bárdóczy Attila bejelentette, hogy Máriát megkérte feleségül Márton András és ő beleegyezését adta a házassághoz. Antalffy István pedig még a hajnali órákban távozott a háztól, anélkül, hogy vendégszerető házigazdáitól elköszönt volna. Senki sem törődött t vele. Senkinek sem hiányzott.

Erzsébet asszony ismét lakodalomra készült. Sokát sírt, i mert tudta, hogy Mária Pestre költözik, ott él majd férjé- 1 vei, akinek nagy jövője van az ország legnagyobb bankjá- > ban. Márta örült húga boldogságának. Ö hamar kiismerete í Bandit és látta, hogy a fiatal férfi szívből szereti a bugát. I

Ilonának ekkor született második gyermeke. Az unó- I kák kárpótolták a szülőket a leányokért, akik kirepültek < mér a fészekből. Ilonának két fia volt és a második gyér- 1 mek anyai nagyapjának nevét kapta: Réthy Bárdóczy At- I tila. A báró érezte, hogy a Gondviselés pótolta őt azért, I mert nem volt fiú gyermeke. Az első liú ifj. Réthy Gáb or, I ekkor már két éves volt. (

A Bárdóczy kúria ismét megtelt lakodalmas néppel, 1 de a legfiatalabb leány nem akart oly nagy lakodalmat, 1 mint nővére. Ö boldog volt, mert úgy érezte, hogy rátalált az igazira. Fájt a szíve elszakadni a szülőktől, a birtoktól, I de a gyengédség, a szeretet, amelyet Banditól nyert, min- I denét kárpótolta.

A Bárdóczy kúria nagyon elcsendesedett, amikor már í Mária is elment. Már csak Márta volt otthon a leányok kö- I zül. de Ilona gyakran jött át a kis fiúkkal és a szomszédos 1 birtokosok jól megértették egymást. Erzsébet azt mondta i Mártának:

<—> Édes leányom, nem értelek téged. Apád és én már nem vagyunk fiatalok és te nemsokára betöltőd a harmincadik esztendőt. Mire vársz? Mi a célod? F érjhez menni nem < akarsz. Addig, amig mi élünk, megvan a családod, az ott- < honod, de végül magadra maradsz, mint vénleány. A test- : véreid férjnél vannak, ők már csak a saját családjukkal tö- . rődnek. Gondold meg a dolgot. Ma még csinos és fiatal ) vagy, könnyen talál sz magadhoz való férjet, de gondolj a jövődre.

Mártát meghatotta anyja gondossága. Megcsókolta az arcát és azt mondta:

,—■ Igazad van, gondolnom kell a jövőmre. Majd alszom reá egyet és beszélünk róla. Nem tehetek arról, hogy különc vagyok. Szeretem a természetet, a szépséget, a művészetet. Egy jó könyv, egy szép festmény kielégít. Gondtalanul élek, mert itthon mindent megtalálok, amire szükségem van. Falán tényleg könnyelműség így élni. ígérem, hogy gondolkodni fogok a jövőmről.

Egy reggel Kata sírva ment Mártához:

r— Szörnyű dolog az, ami velem történt. Már hónapok óta észreveszem, hogy reggelenként émelyeg a gyomrom. Eddig nem gondoltam semmire, de tegnap mintha valami megmozdult volna bennem. Ma korán reggel bementem Borcsa nénémhez, a bába asszonyhoz a faluba és ő megnézett, megvizsgált és azt mondja, hogy terhes vagyok. A gyermek már meg is mozdult bennem. Nekem soha nem volt semmi dolgom semmiféle férfival és mégis áldott állapotban vagyok.

Márta ránézett a kisírt szemű leányra és azt mondta:

—! Elfelejted azt, ami történt itt a házban veled. El- j mondtad, hogy idegen férfi támadott meg azon az éjszakán, amikor Mária eligérkezett Bandinak. Én tudom, ki volt a támadó. Én tudom, hogy ki volt a te csábítód. Majd én gondoskodóm róla, hogy helytálljon gonoszságáért.

.—■ Nem, nem, kisasszony kérem . . . Én nem akarok botrányt, én nem akarok semmit. Ha gyerekem lesz, akkor majd felnevelem úgy, ahogy tudom, de én bizonyítani nem tudok semmit. Aki olyan aljasságra képes, hogy egy védtelen leányt az ágyában megtámadjon és rajta erőszakot kövessen el, az bizonyára letagad mindent és csak az én szégyenem lenne nagyobb . . .

— J udod, Kata, sohse hittem volna, hogy ilyen okos

és meggondolt vagy! Igazad van. Az a gazember bizonyára letagadná, hogy ő volt a tettes. , ,

— Mi lesz velem?

~ Ne aggódj, majd csak kispekulálunk együtt valamit. Én nem hagylak el, reám mindig számíthatsz.

Nem kívánok én a bárónő terhére lenni. Tudom, van egy kórház Csongrádon, ahova terhes nőket befogadnak és azok ott dolgozhatnak, amíg meg nem születik a i gyermek. Azután pedig elmehetek én majd a kicsikével akár szoptatós dadának, akár más munkára. Csak ne tessék a báró úrnak, vagy a bárónénak szólni, mert nagyon szégyellem magam. Senki sem hinné el nekem, hogy ártatlan vagyok. A Borcsa néném is csak nevetett, amikor mondtam neki, hogy én jó leány vagyok . . .

<— Én tudom, milyen jó vagy! — mondta Márta meggyőződéssel. — Ne félj, nem kell majd szégyenkezned, majd találok én reá módot, hogy elintézzük a dolgot.- Borcsa néném azt mondta, hogy ha előbb jöttem volna, ő segített volna túladni a magzaton, de ha már megmozdult. akkor ő nem mer semmit tenni.

— Nem IS kell. N em kell neked segítség. Te egészséges, erős, fiatal nő vagy. Bizonyára szép gyermeked lesz. Az a csirkefogó is jóképű, fiatal férfi. Node ez most nem számít, mert te nem akarsz ellene semmit sem tenni. Majd megbeszéljük mi a dolgot és elintézzük. Ne félj . . .

De bizony szegény Kata nagyon félt. Mi lesz, ha kitudódik, hogy neki gyermeke lesz. A báróék nem hiszik majd, hogy őt megerőszakolták és azt gondolják, hogy ő egy rossz személy, aki szeretőt vagy szeretőket tartott. Csendesen sirdogált magában, de nem szólt senkinek semmit. Tudta, h ogy az öreg Borcsa nem szól majd az ő szégyenéről. hiszen már annyi bukott leány járt nála és ő soha nem pletykált.

A család nagy meglepetésére, Márta azt mondta anyjának, hogy ő Budapestre megy, mert beiratkozik majd a Képzőművészeti Főiskolára a festészetre. Igv alkalma lesz Máriával is együtt lenni és azzal foglalkozhat, amit Ieg' jobban szeret, a festészettel. Még nagyobb volt Erzsébet . asszony csodálkozása, amikor Márta kijelentette, hogy ma. gával viszi Katát, aki majd főz neki és gondoskodik róla. t Ezt sem ellenezhette, mert tudta, hogy Kata mennyire ragaszkodik Mártához.

Senki sem képzelheti el Kata boldogságát, amikor i meghallotta, hogy Márta őt elviszi magával, t udta, hogy- Mártában megbízhat.

Márta megtette az előkészületeket és levelet írt a Képzőművészeti Főiskolának, felvételét kérve. A válasz megér. kezett és két héttel később Márta Katával együtt Buda- pestre utazott. Mária várta őket a vasútnál és segített ming ' denben. Ö már jól ismerte a fővárost. A Belvárosban ren- dezett be Márta szép kis lakást, ahova Katával beköltöztek.

A ház felső emeletén laktak, ahol hatalmas ablakok voltak.

Nemsokára megkezdődött Márta rendszeres tanulása. Az ország leghíresebb festőművészeitől tanult és a tanárok biztatták, bogy van tehetsége és azt érdemes fejleszteni. Amikor az iskolából hazament, otthon festett. A hatalmas ablakokkal megépített felső szobák alkalmas műtermek voltak. Jó volt a világítás és a kilátás a Dunára és a budai begyekre, serkentette munkájában. Kata gondoskodott min dénről. Takarított, főzött, mosott. Mindent megtett, bogy Márta nyugodtan dolgozhassák. Soha még a száját sem nyitotta ki, nehogy megzavarja munkájában. Márta azonban tudta, hogy Kata tehetséges és gyakran kérte ki véleményét, ha dolgozott. Katának különös érzéke volt a színekhez. Gyermekkora óta figyelte a felkelő nap, a hajnal és az alkonyat színeit. Nem szólt bele Márta munkájába, de ha Márta kérdezte, szívesen mondta meg véleményét.

Múltak a hetek és hónapok és Kata ideje elérkezett. Márta vitte őt be a Rók us kórházba és kérte az orvosokat, hogy ügyeljenek reá. A kórházban mindenki azt gondolta, hogy Kata Márta testvérhuga. Amikor a kisgyermek megszületett, Márta nem vitte magával haza Katát, hanem egy hónapi üdülésre a Svábhegy Szanatóriumba küldte gyermekével együtt. A kis fiúnak a keresztségben Attila nevet adták. Márta volt a keresztanyja.

Amik or Kata kipihenten és üdén hazajött gyermekével a szanatóriumból, azt mondta Mártának:

^ En csak elfogadok magától mindent és azt sem kérdezem, mivel érdemeltem meg azt a sok jóságot, amellyel elhalmoz. Az én apám a báró úr kocsisa volt és az édesanyám is egyszerű szolgálóleány volt, mielőtt férjhez ment. Miért oly jó énhozzám? Mivel hálálhatom meg a jóságát? i Jól tudod, mennyire szeretem én a családomat. Szeretem a szüléimét és a testvéreimet, de soha nem volt közöttünk igazi lelki kapcsolat. Amikor téged Bunda Bálint a házunkba hozott és elmondta, hogy szüleid tűzkár áldozatai lettek, valami megmozdult a szívemben. Arra gondoltam, hogy mi lett volna velem, ha én maradok ilyen egyedül, ilyen árván, mint te maradtál nagyanyád halála után. Azután amikor megismertelek és olyan hűségesen hordoztad utánam a festékdolgaimat, megszerettelek. Megismertem az ártatlan, szép lelkedet és önmagadért szerettelek meg.

Kata nem tudott felel ni.

— Amikor azon a bizonyos estén láttam, hogyan nézett téged Antalffy István, természetesen nem sejthettem, milyen aljasságra készül, de nem csodálkoztam egy cseppet sem, mikor elmondtad, mi történt. Láttam rajta, hogy vágyik reád, de ilyen csirkefogónak nem tartottam. Nem mertem volna elmondani a dolgot a családnak, mert talán el sem hitték volna, de én elhittem és most is hiszem . . .

— Mit tehetnék én jót:, ezért a sok-sok jóságért? e-< kérdezte Kata.

r— A kórházban mindenki azt gondolta, hogy a testvérem vagy. Csak az irodában, ahol az iratokat látták, tudták a valót. Én úgy is érzek irántad, mintha a testvéred, az idősebb nővéred lennék és elhatároztam, hogy mi ketten, együtt neveljük majd fel ezt a kisfiút. Szépen megvagyunk mi ketten együtt. Megértjük egymást és én bejárok az iskolába. festegetek és úgy élek, ahogyan élni szeretek. Ha netán te találsz egy férfit, akihez feleségül akarsz menni, én nem állok utadban, akkor átveszem a kisfiút és én magam nevelem fel. Te még fiatal vagy, lehet neked még I gyermeked.

,— Bárónő kérem . . .

— Semmiféle bárónő! A jövőben te engem Mártának szólítsz és visszategezel majd. Azt akarom, hogy igazi testvéri kapcsolat legyen közöttünk.

r— ... és mit szól majd ehhez Mária és a többi családtag?

—- Majd belátják, hogy én úgy élem az életemet, ahogy akarom. Mindig különcnek tartottak, hát ebbe is bele kell majd nyugodniok.

Minden úgy történt, ahogyan Márta akarta. A képzőművészeti iskolából átment a művésztelepre, ahol sok festő és szobrász, iparművész dolgozott. Összebarátkozott különféle társadalmi állású emberekkel és sokat tanult nemcsak a művészet téren, hanem emberismeretből is. Katával való ban testvérként éltek és együtt élvezték a kis Attil a nőve-I kedését, fejlődését és szemük láttára bontakozott ki a kis emberbimbó. Mára számos képet festett róla. Az egyik síró képét kiállította Gyermekkönnyek címmel és ezzel a Fővárosi Tárlaton első díjat nyert. Ez indította el sikereit, amelyek képeivel követték. Bárdóczy Márta neve híres lett nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Különösen gyermekportréit keresték.

•—■ Csak neked köszönhetem azt, hogy felfedeztek, nomeg Attilának! —< mondta Katának.

■—1 Arra nem gondolsz, hogy a saját tehetségednek köszönhetsz mindent? ,— válaszolta a szép fiatal asszony.

Már nem laktak a kis belvárosi lakásban, hanem a Pasaréten béreltek vj iiát, amelynek kertjében' a kis Attila szaladgálhatott. Márta rábeszélésére Kata is tanult festeni. Neki egészen más ízlése és felfo gása volt a festészetről, mint Mártának, de őbenne őstehetség volt. Márta lelkében virágzott ki a festészet, a művészet iránti érdeklődés, de Ka tában a magyar paraszti rátermettség volt. Aki olyan közel áll a természethez, mint a földművelő, aki ismeri a napot, a földet, az időjárást, a virágokat, állatokat, az tévedhetet- Ienü! ismeri az arányokat, a vonalakat is, ha van benne született tehetség. Tóth Katában volt tehetség és Márta tudat alatt megérezte ennek a leánynak szép lelkét.

A Pasarét Buda egyik legszebb része. Kata tartotta rendben a kertet és az ő gondos keze meglátszott a virágágyakon és a nyesett bokrokon. A szép otthon szívesen látott vendégeket és a művészvilág neves emberei gyakran látogatták Mártát és Katát. Márta bevezette Katát a művésztelepre és ott felfedezték a szép fiatal asszony tehetségét. Nemsokára I óth Kata képei is ott lógtak a be!város> műkereskedők kirakataiban.

Kata nagyon szép volt és gyakran akadtak udvarlói, kérői, de ő csak Mártának és gyermekének élt. Jüdta, hogy elrontotta életét és boldog volt, hogy megtalálta nyugalmát . és bold og anyaságát Márta jóvoltából.

Kata h uszonöt esztendős volt akkor, amikor Ráthai Bodor Géza megkérte őt feleségül. Kata nemet mondott.

. Márta haragudott.

Miért kosaraztál ki egy ilyen jeles embert? J udod, milyen ember Ráthai Bodor Géza tanár úr? Tudod, hogy

alig van nő ebben az országban, aki ne menne boldogan őhozzá. Hogy tehettél ilyen meggondolatlanságot?

r— Jól tudod, hogy én nem mehetek férjhez! —- mondta Kata határozottan.

— Tudom! Te azt gondolod, hogy nekem jót teszel azzal, ha feláldozod a fiatal életedet értem és Attiláért. Nem! Nem teszel szívességet vele. Te csak menj hozzá Gézához, aki boldoggá tesz majd . . .

— Azt hiszed, hogy tudnék nélküled és a gyermr/c nélkül élni? Az lehetetlenség. Nekem itt a helyem veletek.

— No, majd én beszélek Gézával és elmondok neki mindent őszintén. Ö olyan ember, hogy ő téged önmagadért szeret. Ö felette áll a társadalmi előítéleteknek.

.—■ Én nem vagyok szerelmes Géza tanár úrba! Én nem akarok hozzá menni feleségül. Én nem akarok férjhez menni. Nekem van családom, nekem van gyermekem . . .

—■- Hiába beszélsz. Én látom, hogy te igenis szereted Gézát és csak áldozatot akarsz hozni értem és a gyermekért. A gyermek felnő és majd éli a saját életét. Énvelem meg ne törődj, a fő, hogy te légy boldog.

Én boldog vagyok és nem kívánok ferjl iez menni.

Mártha beszélt Ráthai Bodor Gézával. Elmondta neki őszintén, hogy kicsoda-micsoda Tóth Kata művésznő. Elmondta neki azt is, hogy fiatal leány korában valami gazember erőszakot követett el rajta és annak gyümölcse a kis Attila. A tanár figyelemmel hallgatta végig Mártát és annyit mondott:

<—< Hiszen ez csak emeli szememben Kata értékét. Micsoda nagyszerű nő! Micsoda tehetség és szív. Boldogan venném feleségül, ha hozzám jönne és szívesen fogadnám örökbe a kisfiút. Egy dologról azonban nem mondanék le: Nem mondanék le arról, hogy ön velünk maradjon. Azt gondolom, Kata soha nem lenne boldog, ha öntől el kellene válnia. A kisfiú is megszokta önt és bizonyára hiányozna neki. Kérem kedves bárónő, adja nekem feleségül Katát és fogadjon be engem is a házába. Talán tudna nekem is jut-, tatni valamit abból a nagy szeretetből, amit Kata és gyermeke iránt érez?

Mártának nem került nagy megerőltetésébe rábírni Katát arra, hogy a tanár felesége legyen és a szép budai házba beköltözött az új férj. A házasság minden várakozáson felül jól sikerült. Géza örökbefogadta Attilát és a házaspárnak még két gyermeke született, két kisleány. Géza azt mondta a feleségének:

Látod, milyen szerencse ez a kisfiú. Ha ő nem lenne, nem volna örököse a családi nevemnek. Szeretem a leányaimat, de a fiam a büszkeségem! — Attila is szerette apját, akivel eljártak az állatkertbe, múzeumokba és mécsesekre. Noha Márta és Kata között alig tíz esztendő korkülönbség volt, a gyermekek Mártát nagymamának szólították. Kata persze ellenezte ezt, de Márta örült neki.

Múltak az esztendők és Géza egy napon bejelentette leleségének, hogy vendéget hoz haza. Egy régi iskolatársa, Antalffy István ügyvéd, aki most már Bécsben él, Pesten jár és ő meghívta vacsorára. Sem Márta, sem Kata nem árulta el, hogy ismeri Antaffyt. Hiszen a Gondviselés mindent olyan bölcsen rendezett el.

Antalffy István nagyon csodálkozott, amikor régi iskolatársa házában Bárdóczy Márta bárónővel találkozott. Amikor Géza bemutatta őt feleségének Katának, a gyönyörű fiatal asszony ismerősnek tűnt előtte, de nem tudta, hogy mikor és hol látta őt. A vacsora kellemesen múlt el. Márta és Kata visszavonult, hogy a két volt iskolatárs viszszaidézze a múltat, az iskolaéveket, régi tanárokat és barátokat.

— Sajnos én nem vagyok olyan szerencsés, mint te vagy! — mondta Antalffy. — Az én feleségem, egy bécsi bankárnak a leánya, nem sokat törődik velem. Ö éli a maga életét és nagyon önző. Gyermekünk nincs, mert a feleségemnek gyermekkorában reumatikus szívbaja volt és az orvos eltiltotta a gyermekszüléstől. Kímélnem is kell őt mindenképpen és ezért sok időt töltök a klubomban, örülök, ha nem kell otthon lennem és hallgatnom panaszait örökös fejfájásról és szívbajáról.

— Annál szívesebben vagyok én idehaza! — mondta Géza boldogan. —- Az én feleségemnek soha nem láj a feje és ha fájna, azt is eltitkolná, mert nem szeret panaszkodni. En nagyon boldog és megelégedett vagyok. A mi házunkban igazi szeretet és megértés uralkodik. Mária is hozzátartozik a családunkhoz és gyönyörű gyermekeim vannak. A liam. Atlila, igazi vasgyúró és. a leányok is az anyjukra lajzanak. Olyanok, mint a szép, egészséges, piros alma. Gyere a gyermekszobába, még fent vannak, megnézheted őket.

Bevezette vendégét a gyerekekhez, akiket éppen lefektettek. Amik or Antalffy István Gézával belépett a gyermekszobába, Attila pizsamában volt már és csodálkozó szemmel nézett a vendégre.

— Ez a bácsi valamikor velem Járt iskolába! mondta Géza a gyerekeknek.

A gyerekek köszöntötték a vendéget és István megdöbbent, amikor Attilát meglátta. Eszébe jutott saját gyermekkori fényképe, amelynek Attila élő hasonmása volt. Erezte, tudta és látta, hogy ez a gyermek az ő fia. Most már tudta azt is, miért volt előtte oly ismerős Kata arca. Gondolatban maga előtt látta a bóbitás gyönyörű kis szobaleányt, amikor őt itallal kínálta a Bárdóczy házban.

G éza a leánykákat is mutatta vendégének, de azok már nem érdekelték: csakis Attila, a saját fia, akit soha magáénak nem vallhat. . .

Fájt, nagyon fájt a szíve. Neki nem lehet gyermeke, mert az ő felesége képtelen gyermeket szülni. Nagyon irigyelte Gézát. Arra nem is gondolt, hogy mennyi szenvedést, mennyi fájdalmat okozott Katának, akinek életét tönkretette volna, ha Márta nem segít rajta. Csak sajátmagára gondolt most is. Eszébe jutott, hogy neki van nagy vagyona, van jóléte, híres, sikeres bécsi ügyvéd lett, de a Sors méjVÍs bosszút állt rajta önzéséért.

Nem tudott tovább a gyermekszobában maradni. Torkát sírás fojtogatta. Visszament Gézával az ebédlőbe, ahol Márta és Kata beszélgetett. Márta nem szólt Katának egy szót sem Antalffyról, de a fiatal asszony érezte, hogy ez az az ember, akinek döntő szerepe volt az ő életében. Minthogy férjével boldog volt, nem is akart többé a múltra Visszagondolni. Márta ránézett Antalffyra és egy pohár itallal kínálta, amit köszönettel fogadott el. Márta tudta, érezte,

Folytatás a 6. oldalon