Detroiti Magyar Újság, 1975 (65. évfolyam, 2-49. szám)

1975-12-05 / 47. szám

2. oldal:. DETROIT! MAGYAR ÚJSÁG 1973. NOVEMBER 28. DETROIT! MAGYAR ÚJSÁG DETROIT HUNGARIAN NEWS Megjelenik minden pénteken Weekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August) Főszerkesztő — Editor in Chief KÖT A I ZOLTÁN Kiadó — Publisher KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC. 1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 P.O. Box 5348, Cleveland, Ohio 44101 Telephone: (216) 696-5635 A detroiti szerkesztőség és kiadóhivatal hivhaió (hétfőn és csütörtökön este 5:30 és 7:30 óra között) Telephone: (313) 935-4666 ELŐFIZETÉSI ARAK SUBSCRIPTION RATES Egy évre ...........$12.00 For one year .. $12.00 Fél évre................ 7.00 For 6 months .. 7.00 Egyes szám .... 0.20 Each copy........... 0.20 Second Class postage paid at Cleveland, Ohio GYÉMÁNTLAKODALOM Horváth János és kedves neje november 27-én ünneplik boldog házasságuk 60-ik évfordulóját. A ked­ves szülők gyémántlakodalmát leányuk és vejük: Dr. & Mrs. Kenneth Van Vliet a Hungarian Village­ben rendezeti vacsora keretében ünneplik meg. A va­csorára a szűkkörű család, unokák és dédunokák lesz­nek jelen. A család ezúton is köszönti a drága szőlőket, Isten áldó kegyelmét kérve Rájuk, hogy még számos éven keresztül tartsa meg Őket, mindannyiuk őszinte örö­mére. A gyémántlakodalmas pár címe: Mr. & Mrs. Jolin Horváth, 5443 Lincoln. Dearborn, Mich. 48124. A Detroiti Magyar Újság külön gratulál a kedves Horváth házaspárnak, akik az újság egyik legrégibb elő­fizetői és olvasói. KIENGEDTÉK A MINISZTERELNÖKÖT-----: Mintegy 20.000 építkezési munkás vonult fel kommu­nista vezetéssel a 36 óráig tartó sztrájk végén a körülzárt palotájában szinte fogolyként őrzött miniszterelnök, Jose Pinheiro de Azevedo elé, aki végül is hozzájárult az épít­kezési munkások fizetésének havi 265 $-róI 508 $-ra való felemeléséhez, de a munkaügyi minisztert nem mozdította el hivatalából, csak arra telt ígéretet, hogy vizsgálatot indít ellene. A tömeg ürömtüzeket gyújtóit s azok körül tánvoli. amikor az egyik szakszervezeti vezető közölte a körülzárt palota erkélyéről, hogy követelései teljesítették. A sokaság “győzelem, győzelem kiabálással és kürtök liarsogtalasá­­val vonult végig Lisszabon utcáin. A tüntetésben a kommunisták, a szélsőbaloldali és ladikál is katonák vettek részt. A szocialisták, a népi de­mokraták és a nem-kommunista katonák előzetesen arra kérték Francisco da Costa Gomes elnököt, hogy küldjön csapatokat Azevedo miniszterelnök kiszabadítására. A kommunisták részéről ez volt a legkomolyabb kihí­vás a szocialista irányítás alatt álló Azevedo-kormánnyal szemben. A KOMPUTER IS TÉVED A chicagói Baird James egyházi összejövetelen vett részt Memphisben. Hajtás közben néhány mérfölddel tűi haladta a megengedett sebességet. A rendőrök elfogták és igazoltatták, majd a gépkocsi rendszámtáblája alapján kom­puter útján ellenőrizték, nincs-e a gépkocsi valamilyen bűn­cselekménnyel összefüggésben. A válasz hamar megjött s annak alapján a chicagói Baird — legnagyobb meglepeté­sére egykettőre börtönbe került, ahol aztán megdöbben­­ten ült mindaddig, amíg a rendőrök rá nem jöttek, bogy a komputer “tévedett”. Az illinoisi rendszám helyes volt, de a hozzá kapcsolt közlés, amely azt közölte a rendőrökkel, hogy a gépkocsit ellopták igazi tulajdonosától, már nem felelt meg a valóságnak, mert ez a közlés Indiana államból ellopott gépkocsira vonatkozott. KI KELLETT LÖKNI A REPÜLŐBŐL Egy 19 éves fiatalember, Johnson R. Jack az indianai Evansviileböl, a 1 ri-State Aero repülőtársaságtól repülő­gépet bérelt, amelyen a 26 éves Leibundguth Richard piló­tával szállt fel. Amint az egymotoros géppel Indiana lelet! szálltak. Johnson pisztolyt logott a pilótára, aki! aztán arra kény szerilett, hogy megforduljon Kentucky irányába, majd Ilíinoison keresztül Missouriba szálljon. Az indianai Evans­­villetöl keletre 115 mérföldnyi távolságban lévő missourii Cape Girardeau körül közölte a pilótával, hogy ő tulajdon­képpen öngyilkosságot akar elkövetni. Kikapcsoltatta a pi­lóta biztonsági övét, aztán 8500 láb magasságból a gépel zuhanó repülésbe állította. A pilóta küzdeni kezdett az éle­tűn! fiatalemberrel, aki e közben egyszer rálőtt de a golyó nem talált. 3300 láb magasságban a kis repülő jobboldali ajtaja felpatant, mire a pilóta a gépet hirtelen oldalra for­dította és elkeseredett utasát kilökte. Johnson holttestét Cape Girardeautól délkeletre 23 mérfölnyi távolságban ta­lálták meg. Leibuirdgulhnak még volt elég ideje és lélekje­lenléte, bogy a repülőt kivegye a zuhanásból és biztonsá­gosan földre szálljon. KAVIÁR írta: Mazo do la Koche Az S. O. S.-t először június harmadikán éjszaka adták le az összes rádióállomások. De a teljes történetet csak utána hallói luk azoktól, akik legjobban ösmerték az egészet. Most leírom itt, csaknem pontosan úgy, ahogy összeállítot­tam Marjorie gyötrött szavaiból, saját tapasztalatainkból s Mr. és Mrs. Basil Graham összefüggéstelen dadogásából. Gral unnék azzal a haszontalan nagylelkűséggel, amely any­­nyi gazdg és tétlen embert jellemez, hajlandók voltak ma­gukra vállalni az egész felelősséget . . . Nem akarom kísér­­tetbistóriának nevezni ezt a történetet, sem feleségem, sem én nem vallanánk be egymásnak, hogy hiszünk a kísértetek­ben. Hogy szívünk mélyén mit hiszünk, ahhoz senkinek semmi köze. Az S. O. S. üzenet így szólt: — Fölkérjük Anthony Ray ne l, akit három béllel ez előtt láttak utoljára! a wiltshire-i Barehain faluban, hogy azonnal jelentkezzék a Bareharn-kastély ban, ahol felesége súlyos állapotban fekszik. Elképedve bámultunk a hangszóróra. Aztán majd ösz­­szevertük a fejünket, úgy rohantunk a telefonhoz. Már az is hihetetlen volt, bogy Marjorie Rayne súlyos állapotban, betegen fekszik valahol — azt pedig egyáltalán nem tudtuk elképzelni, hogy Anlhony, aki bárom héttel ezelőtt vette fele­ségül. eltűnt. Mrs. Basil Graham, akinél a Baréham kastélyban Marjorie tartózkodott, maga jött a telefonhoz. Ez biztos jele volt annak, hogy valami haj van, mert Angela Graham lusta nő volt, a kn rengeteg fölösleges cseléd vett körül... Ö, Istenem, nagyon elszomorít a dolog, Angela —­­mondta a feleségem. — Ne jöjjünk le? — Aztán dühösen iordult hozzám: — Angela azt mondja, kétségbeejtő a hely­zet. Jobb lesz. ha rögtön kihozod a garázsból a kocsit. — S megint a telefonba: — Igen, igen. I íz perc múlva indulunk. i Jeff már elment a kocsiért. Reggel bárom felé érkeztünk Barehambe. A régi kas­tély minden ablaka világos volt. Mintha farsangi ünnepsé­get tartottak volna benne: csöppel sem látszott bánat házá­nak. Angela Graham a.ballban várt. Zavartnak, lehetetlen­nek látszott, de éppolyan ápolt és elegáns voll, mintha a fodrász és a manikűröző az imént tűnt volna el. Csak ennyit mondott: —- Megmagyarázhatatlan. Egy szól sem hiszek belőle. De nem mondta meg, hogy miből nem hisz egy szól sem. Csak annyit tudtunk, hogy Anlhony Rayne eltűnt s Marjorie az emeleten fekszik, kimerültén, de még mindig hisztériás görcsökben, s már ez is elég meglepetés volt, meri egészségesebb és józanabb lányt nem ösmerek. Hogy elmondhassam a történetet, Grahamék estélyé­nél kell kezdenem, amelyet márciusban, egy héttel búsvél előtt rendeztek. Amennyire emlékszem, a háziakkal egyűli tizenketten voltunk. Marjorie, Peabodyék, a lialal Archit Green? BelfmgerékCegy lunlaíStíkus lialal színésznő, w(t Hazel White-nuk hívlak s akinek férfikísérőjére is emlék szem, bár nevét nem tudom. Szombaton Grahamék báli rendeztek. Aznap este, minthogy nagy vendégsereget vártunk, vacsora után együll maradtunk a hölgyekkel. Archie Green borzalmas históriák­ba kezdett s aztán — tálán azért, mert a Barebam kastóly bán ültünk — kísértetekre terelődött a szó. Hazel White hirtelen az öreg Grahatnhez Iordult és niézédes hangon kérte: — És most kérem, meséljen az önök kísérletéről, Mis­­lei Graham. Olyan érdekes! Graham kissé tétovázott, mintha szemtelenségnek tar­taná a kérdést. — Bevallom — mondta végül — állítólag a kastély­nak is van kísérlete, de egyikünk sem látta . . . — Igazán? Meséljen róla! — kérlelte Judy, szépséges és kiváncsi hitvesem. — Nincs sok mesélni való. Csak annyi: a barehami kísértet állítólag lérfi s az egyik elsőemeleti szobában szo­kott megjelenni. Nem tudom melyikben. Az, akitől a házat vettem, biztosított lelőle, hogy csak akkor jelenik meg, ha az illető szobában — étel van. így aztán nem igen fogjuk látni, mert amennyire tudom, azon az emeleten soha nem szolgálunk löl é telt, — Soha — kivéve a bálokat — mondta felesége. <—■ De úgyis ostobaság az egész . . . Emlékszem, milyen gyönyörű volt Marjorie. S mert szegény Angela olyan tehetetlen, kezébe vette a dolgok in­tézését s hamarosan megtörte a jeget, amelynek lölolvasztá­­sálioz pedig az ilyen estélyeken rendszerint több tucat pezs­gősüvegre van szükség. Remek estély volt. Nem sokkal tizen­egy után megláttam Marjorie-t, amint lölszaladl az első emeletre. S amikor nem sokkal később ismét megpillantot­tam, ott állt a lépcsőn s zavart, kérdő pillantással nézett a táncplókra, akik a nagy bálteremben keringőztek. Odamentem hozzá s együtt néztük a színes tömeget. Kaviárszendvicsei evett. ( — Nem rerfiek ? ,— mondta. — Odalönt szupé-félét ké­szítettek. Bizonyosan a mi számunkra, ha a többiek mái elmentek. Balról az utolsó szobában. Akkor találtam meg. amikor zsebkendőért mentem föl. Ebben a pillanatban az inas pezsgői kínált s nekem nem volt* kedvem inni. Marjoriet is megkínáltam, de nem nézeti rám: megint a bálterembe bámult és sóváran keresett valaki, kit úgy látszik sehogy sem talált. — Kit keres? — kérdeztem s egy pillanatig nem teleli. — Azt hittem, mindenkit ösmerek *— mondta — de amikor a szendvicsért mentem, egy fiatalember jött be a szobába, akit sose láttam. Ösmeri? Magas, nagyon szőke és fáradtnak látszik. Csak ennyit tudok róla — meg azt, bogy a világ legjobb szabójánál dolgoztat és még sohasem láttam olyan modortalan embert.-— Nem értem >— mondtam. —• Mivel bántotta meg? — Nem szólt semmit .,— felelt a lány. — Ott álltam a szobában, ahol a kaviárszendvicsek vannak, amikor kinyi totia az ajtót s bejött. "Halló”, mondom, “maga is megta­lálta ezt a titkos kincset.'' de nem felelt. Odajött hozzám s rám bámult, mintha kísértet lennék. Aztán udvariatlanul elhaladt mellettem, nem vette le szemét rólam, megkerülte az asztalt és kiment . . . Úgy látszik, nem tetszettem neki és most szeretném megváltoztatni a véleményét . . . <— Ez az első emelet, nem? >— mondtam s talán meg­lehetősen ostobán, de hozzátettem: — I alán maga csak­ugyan kísérteit, olyan, aki csak akkor jelenik meg, ha étel van a szobában . . . Még el sem múlt az este, már megbántam, hogy így beszéltem. Néhány percig vidáman fecsegtünk, aztán Mar­jorie leszaladt a bálterembe, én pedig a szoba felé tartót tani, ahol vacsorára terítettek. Lenyomtam a kilincset. De valami visszatartott. Nem tudom, micsoda. Meg­foghatatlan, érezbetetlen valami. Nem is szörnyű vagy visz­­szataszító érzés — csak mély feledékenység. szórakozottság, elmélázás. Mintha az emberi élet végső ostobaságára és cél­talanságára döbbentem volna. Visszafordultam s megindul­tam a bálterem felé. Pár perc telhetett csak el. Kihúztam az órámat és . . . elállt a szívverésem. Láttam rajta: azóta, hogy a különös szoba felé indultam, pontosan negyvenöt perc múlt el. Negyvenöt perc . . . Pedig azt hittem, hogy fcl­­percet sem töltöttem az ajtó előtt . . . Lementem a könyvtárba, ahol szintén bü Hét állítottak föl. Marjorie nem volt ott. A feleségem sem tudta, bol lehet. Hirtelen azt éreztem, hogy meg kell találnom, rá kell ven­nem, hogy felejtse el a kitűnően öltözött és rosszmodorú fiatal embert, törölje ki emlékezetéből . . . nehogy valami súlyos szerencsétlenség érje. A világ minden kincséért sem tudtam volna megmagyarázni ezt az érzést, de viszont le sem tagadhattam. Hirtelen ráeszméltem, hogy hol találhatom meg. Föl­­sietltem az első emeletre — s ime, a folyosón, a titokzatos szoba közelében útólértem. Megfogtam karját. — Jöjjön, láncoljunk. Egy pillanatig tétovázott s éz a pillanat volt a döntő. Ma is azon töprengek, hogy vajon nem kellett volna elen­gednem, nem lelt volna jobb. ha ott és akkor megoldja a problémát. Tíz perccel később bementünk a könyvtárba s azt hit­tem, elfelejtette az egész esetet, olyan vidám, boldog és élénk volt. Ám egyszerré'TnegszóIalt: • — Nem értem. Úgy látszik nincs a házban s a kapus azt mondta: senki sem ment el. — Talán a hátsó kijáraton — feleltein könnyedén. — Járt á konyha felé? Nagy meglepetésemre igennel felelt. S most már tud­tam, hogy soha nem lógja elfelejteni a liatalembert. Amikor aztán Grahamnek elmondtam az ügyet, bosszúsan jelentette ki. hogy úgy látszik valamilyen sodródó” keveredett a ven­dégek közé. Kellemetlen, de már nem lehet rajta segíteni. Két órakor a bál végétért. Másnap reggel bementem a ”kí­­sértet-szobába . Rendes, köznapi helyiség volt — a leleló­­non kívül semmi különös nem ákadt benne. Két hónappal később Márjorie hirtelen beállított hoz zánk. — Gratulálhattok, menyasszony vagyok — mondta boldogan. Akkoriban sok dolgunk volt; nem igen beszélgethet iink vele vőlegényéről. Nem szívesen beszélt egyébként ?ém róla. Egyszerkétszer elhozta vacsorázni s az első perc­ül kezdve megkedveltük. A fiatalemberben szenvedélyes megvetés élt minden hazugsággal szemben, amelyet olyan könnyn fogadunk el az életben. A közhangulat nem hatott rá; a tények embere, igazi modern költő s olyan politikus volt, aki visszariad a közéleti szerepléstől. Gyűlölte az igaz­ságtalanságot, de ez nem volt lehetetlen gyűlölet; a maga csendes, tevékeny módján harcolt a nemes eszmékért. Magas, szőke, tökéletesen arányos testű férfi volt. Nem tudtuk, hogy miből él, úgy gondoltuk, hogy nagy magán jövedelme lehet, mert egész nap szabad volt s csak éjfél előtt néhány perccel búcsúzott el mindig — udvariasan, de határozottan. Csak később tudtuk meß, bogy Marjorie hogyan is­merte meg. Egy westendi szállodában ebédelt Grahamék­­kal, amikor Anthony Rayne bejött. — Azt hiszem, éppen kávét ittunk — mesélt e Angela Gral iám — amikor Marjorie meglátta. Bizony kár, hogy egyáltalán észrevette. Hirtelen megszólalt: Ki az ?” Sejtel­mem sem volt róla, de, Basil úgy gondolta, hogy ösmeri. Istenem, Istenem, ha Basil nein gondolja úgy ... Ami kor Basil Graham meggondolta a dolgot, nem volt egészen biztos benne, hoßy valaha találkozott Anthony Ray ne-nel, de Marjorie újabb kérdéseket tett föl, mire halvá­nyan visszaemlékezett: mintha.a klubban együtt lett volna vele. —< De hiszen ott volt a bálon ~ kiáltotta Marjorie. —• Láttam. Most szeretnék vele megösmerkedni. Basil először ellenkezett, de aztán megadta magát. Fölkelt s odament ahhoz az emberhez, akit később Anthony Rayne néven ösmertünk meg. Egy héttel később Marjorie berontott hozzánk s dia­dalmasan jelentette, hogy menyasszony. * * * ■<—- Folytatjuk < TJJ POSTAI CÍME: P. O. BOX 418 WYANDOTTE, Ml 48192. IJTONÁLLÓ ÁLLATOK Hondurasban a Tegucigalpa és Comayagua városok eső útszakaszon az utóbbi időben egymást érték a közúti balesetek, amelyek nem kevesebb, mint 27 ember életet ol­tották ki. A baleseteket minden alkalommal azok az állatok, tehenek, lovak és disznók okozták, amelyek szabadon jár­­tak-keltek a műút említett szakasza mentén, és igen gyakran magán a műúton a gépkocsik elé kerültek. A hatóságok a további balesetek megelőzése céljából közölte a vidék gazdálkodóival, hogy az útonálló állatok tulajdonosait súlyosan megbüntetik, ha azokat ezentúl is szabadon engedik a műút mentén csatangolni. A GYILKOLÁS SZABADSÁGA Az alapvető emberi jogok nem foglalják magukban mások életének kioltását, hanem az egyen életét igyekeznek jobbá, elviselhetőbbé tenni. Mert minden ember szabadnak születik. Sajnos, korunkban sok minden megváltozott, a szavak és fogalmak értelmezése más, mint azelőtt volt úgyhogy a becsületes löldi halandó most már végleg nem tud eliga­zodni a világ útvesztőiben. A gyilkos nem ad kegyelmet, de kér. Kér és megkapja. Az áldozat? Annak úgyis vége, nem lehet feltámasztani, a társa­dalom számára nem más, mint temetésre váró hulla. 1947 óta Spanyolországban a terroristák 18 rendőrt és 14 polgári járó-kelőt gyilkoltak meg; megsebesítetteó 71 egyént: 19 özvegy siratja férjét és 51 árva maradt a ha­lottak után. Most következik a történet legérdekesebb oldala. Senor Echeverria, aki mint Mexico elnöke 100 fegy­vertelen diákot lövetett agyon, erős kampányt indított, mi után ő kíván az Egyesült Nemzetek következő főtitkára lenni. Ehhez nagy adag szemtelenség és arcátlanság szük­séges. Sok úgynevezett hivatalos tényező azt hiszi, az emberek feledékenyek. Eltörlik a halálbüntetést, a börtönökből sza­natóriumokat csinálnak, a bűnöző ott kipiheni fáradalmai), majd kilép a társadalomba és tovább gyilkol. Sajnos, Európát is kezdi megfertőzni ez az álhumanis­ta szellem, amely a gyilkolás szabadságát egyre inkább lehetőve teszi. ,nz<. > Az Egyesült Államokban pedig már nincs közbizton­ság. Hová vezet ez az út, amely az emberiség fertőjéből in­dult ki, s amely immár polgárjogot kezd nyerni mindenütt? Hála azonban, nem születtünk egyformának és nem mindenki feledékeny. A New York I hues szerkesztőjéhez egy virginiai hölgy intézett levelet a fenti tárgyban, melyet a lap 1975. október 19-i számában közölt. Bízunk abban, hogy az ultraliberalizmus és álhuma­­nizmus lejáratja magát éppen e belőle fakadó eredmények miatt. A pokol kapui megnyíltak. Fegyverek .dörrennek terroristák kezeiben, kések és egyéb gyilkos eszközök oltanak! ki ártatlan emberi életeket. De az Ecneverriák és társaik nem élnek örökké, és örökségük a maguk teremtette pokol tűzében ég el. Merl meg kell magunkat tisztítani a humanizmus kris­tály vízében. Különben fajtánk elveszett a jövő számára. BŰNCSELEKMÉNYEK Mostanában telték közzé a bűncselekményekre vonat­kozó statisztika legújabb adatait, amelyeknek alapján Levi H. Edward igazságügyminiszter (attorney general) joggal állapíthatta meg, hogy komoly országos problémával állunk szemben a társadalom minden rétegében, mert a bűncselek­mények száma 1973-tól 1974-ig, tehát rövid egy éven belül, ijesztően megszaporodott. A komoly bűncselekmények szá­ma 8,666.206-róí 10,1 92.054-re szökött fel. Az erőszak alkalmazásával elkövetett bűncselekmé­nyek száma 871.445-ről 969.823-ra, a magántulajdon ellen elkövetett bűncselekményeké 7,794.761-ről 9,222.21 1-re, u gyilkosságok és a gondatlanságból okozott emberölések száma 19.526-ról 20.600-ra, a megerőszakolások száma 51.232-ről 55.209-re, a rablásoké 383.260-ról 441.290-re, u súlyos testi sértéseké 417.427-ről 452.724-re, a betöréses lo­pásoké 2,549.950-ról 3,020.742-re, a tolvajlásoké 4,519.118- ióI 3,227.696-ra, a gépjárműlopások száma pedig 925.713- ról 973.775-ra emelkedett. Ohio állam területén a komolyabb bűncselekmények szama 13%-kal emelkedett átlagosan, egyes lerületeken és bizonyos bűncselekmények tekintetében azonban ez az arány a I S%-ot is elérte. Nem vitás, ha továbbra is ebben az iramban emelkedik a bűnözések száma, mind országos, mind állami viszony­latban igen komoly óvintézkedésekre lesz szükség, Ka ugyan máris el nem késett. Nagy János: “MAGAD, URAM, HA SZOLGÁD NINCSEN” A sok-sok baji keverő Washington Fost végre maga is bujba került. Nyomdai munkásai sztrájkba mentek (már október 1-én), sőt ezl megelőzően még bizonyos károkat is okoztak. A nehézségeket azonban Graham Katharine kiadó es az évi 45.000 $ fizetéssel alkalmazott szerkesztő, Bradlee Benjámin sorra leküzdötte. Magad, uram, ha szol­gád nincsen jeligével olyan munkaköröket is ellátták, ame­lyek még az amerikai gondolkodás szerint is rendkívül távol­­álltak hivatali beosztásuktól. A kiadó-asszony például seprűt Jogot! és maga takarította ki a nyomdahelyiséget, Bradlee szerkesztő úr maga vette fel telefonon az apróhir deléseket. Gruhamné bevallotta, hogy azelőtt sohasem hitte volna, milyen fontos a nyomdában a hulladék eltakarítása, Bradlee szerkesztő úr a ráhárult sokféle munka következté­ben minden szabad idejétől elesett, sokáig benn aludt a szerkesztőség irodájában, csak a negyedik Két végén tudott rövid időre hazamenni. Az 50 fontos papirkötegeket is neki kellett emelgetnie. A lap csak október 2-án item jelent meg, de inár ok tóber 5-án más nyomdában 24 oldalas terjedelemmel el­készült és legutóbb már a 96 oldalt is elérte. A munkabé­rekre vonatkozó tárgylaások folyamatban vannak, a légkör azonban még mindig barátságtalan. A múltkor például Raspberry William ablakán át erős légipuskával ólom be­tűsort lőttek be, ami azonban szerencsére nem sok kárt okozott, a bejáratok ellenőrzése is szigorúan folytatódik. A k.ado és szerkesztő munkája most már lényegesen könnyebb, de még mindig sok olyan munkát kell végezniük, amit nem szoktak meg. ÉRTESÍTÉS A DETROITI MAGYAR ÚJSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom