Detroiti Magyar Újság, 1975 (65. évfolyam, 2-49. szám)

1975-06-13 / 24. szám

4. OLDAL. DETROITI MAGYAR ÜJSAG 1975. JÚNIUS 13. Somogyi Ferenc dr.: MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1825-től 1925-ig «—< Folytatás ^ MÁSODIK RÉSZE: A NÉPI ÉRTÉKEK ÉS HAGYOMÁNYOK MEGBECSÜLÉSE SORSDÖNTŐ ESEMÉNYEK SODRÁBAN A magyar nyelv és irodalom a regényesség irodalom­­történeti korszakán keresztül meglepően gyors fejlődésen ment át. Az előbbi alkotmányos jogaiban országosan meg­erősödött, az utóbbi európai színvonalra emelkedett, mind­kettő intézményes gondozásba került. A sorsdöntő események sodrában Vörösmarty Mihály költészete, Széchenyi István munkássága, Kossuth Lajos küzdelme a nemzeti önállóság és az állami függetlenség teljes kivívásához vezetett, a magyar március reményeinek zöídelő vetését azonban a szabadságharc hősies harcai sem tudták megóvni attól, hogy ellenséges indulatok el ne ta­possák. Az ország megtorló elnyomása idején csak a követ­kezetes ellenállás tudta megőrizni azt a nemzeti erőt, amely Deák Ferenc, a haza bölcse józanságával új kibontakozás­hoz, a jogfolytonosság helyreállításával a kiegyezéshez és ennek alapján a magyar művelődés fejlődésének újabb kor­szakához juthatott. A XIX. század uralkodó eszméje, a szabadelvűség (liberalizmus) a magyar múlt értékeléséből és a történelmi nagyság felismeréséből először a nemzeti gondolat meg­erősödését, az egyenlőség. testvériség, szabadság biztosxtá­; és kritikával, de még inkább méltánylanám, ha a dolgok mélyére halna, s az írók és művek jellemző vonásait emelné ki; ha a mű-, bölcsész merev rendszerét néha elvetné, s megpróbálná a műtörté­neti eljárást is, ha nem bámulná annyira a múltat s volna szigo­rúbb a lebetségtelenség s kevésbé szigorú a valódi tehetségek, mint például Vallót, Jókai és Kemény iránt. Ök mindketten annyira belemerültek a múltba, hogy nem tud­ják magukat feltalálni a jelenben, annyira rabjai bizonyos eszmék­nek. hogy vizsgálódni sem akarnak tovább, pedig a fejlődő élet jele nségei ezt igénylik. A népies iskola irányában is ezt az eljárást követik. Ha kinö­vései mutatkoznak, keményen felszólalnak ellene,-de kitűnő saját­ságait vagy mellőzik, vagy annyira óvatosak a méltánylásban, mintha szentségtörést követnének el a nagy múlton, a szent mű­vészeten. Panaszkodnak a gondatlan, a pongyola nyelv miatt, és sok igazuk van. de azt nem veszik észre, hogy éppen az .újabb idő, a népies iskola két költője ír a legköltőibb, a legmagyarabh nyelven. Összecsapják kezöket az alaktalanságon, a művészet hiányán, és újra sok igazuk van, de azt megint nem veszik észre, hogy az újabb idő, a- népies iskola két költőjénél, ami alaktalanságnak lát­szik, az legtöbbször nemzeti alak, s egyik a lírai, másik az epikai nemben legjobb műveiíiket leremték meg. Ök a népies eszmét kí­vülről megnézegetik^ mellettük elsuhannak, de nem vesznk fárad­ságot boncolatába bocsátkozni, sem azon társadalmi, irodalmi és politikai mozgalmakkal kapcsolatba hozni, melyek közt kifejlődött. Ekkor benne bizonyosan sok oly széptani elvre találnának, m iket részben régiebb és újabb költők, egy Homer, egy Boz (Dickens ál­neve), egy Goethe, egy Béranger is képviselnek s észrevennék, hogy sok esetleges, salakkal jelent meg ugyan, de magot is rejt, mozgal­mat állított elő, mely különböző színezettel minden irodalomban kifejlett, s nálunk már csak azért is be kellett következnie, mért a régibb irodalom előkészíté. Minden irodalmi és költői iskola pártnevezete sohasem fejezi ki azon eszméket, melyeknek képviselője. Ki tudná magukból a sza­vakból kimagyarázni, mi a klasszicizmus, romantika, modern? Így van ez a népiessel is. Ha szószerint vesszük, paradoxonokra jutunk, s mindent látni fogunk benne, csak azt nem, amit kellene. Midőn Petőfi életéről írtam s költészetét jellemzőm, rajzolni igyekeztem azon társadalmi, politika s irodalmi viszonyokat, melyek közt a népies fölmerült, s kifejteni kíséreltem, mi a lírában lényegét al­kotja. Hizglgek magamnak, hogy ez annyira bálványozott s annyira lenézett költő iránt én voltam a legigazságosabb. Se parókát, sem pörge kalapot nem tettem föl. Födetlen fővel tiszteltem meg s csak j azon oldalról emeltem ki. mi benne valóban nagy. kitűnő és sze­retetreméltó. Másfelől talán én írtam legtöbbet, s minthogy ha valami szívemen fekszik, izgatott vagyok, legszenvedélyesebben,azok ellen, kik a népies eszmét gyermekes művészietlenséggé alázzák, jUgyanott némi tájékozási pontokat igyekeztem megalapítani a né­pies körül, melyeknek egy részét most pár sorban ismételnem kell. sát akarta kicsiholni. A nemzet azonban a regényesség iro­dalomtörténeti korszakának elején még mindig csak a húrom kiváltságos társadalmi rendet, a nemességet, a papságot és a városi polgárságot foglalta magában. A negyedik társa­dalmi rend, a jobbágyság az alkotmány sáncain kívül esett, ppdig a falun élő jobbágysággal azonos nép lű‘t) volt az or­szág lakosságának legszélesebb rétege, a magyarság ősi nyelvének és hagyományainak leghívebb őrzője. A korszak legelső és legfőbb feladata tehát nem lehetett más, mint a jobbágyság felemelése. A népi értékek és hagyományok jelentőségének felis­merése már korábban megtörtént, " igazi megbecsülésére azonban csak a regényesség korszakának vége felé, Petőfi Sándor és Arany János költészetével került sor. Pelőfi és Arany fellépésével új irányzat, új korszak kezdődött, amely már nemcsak tárgyköre szerint és alakszerűségéhez képest esetlegesen, hanem közvetlen kifejezésmódjával és lényegé­vel is következetesen népies lett. A népies irány Petőfi számára nemcsak művészeti (köl­tészeti) törekvés volt, hanem politikai cél is. Szerinte a népköltészet az igazi költészet ”, ezt kell tehát uralkodóvá tenni, mert ha a nép uralkodni focj a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék s ez a század feladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek. 13,,) Arany számára ez az irányzat már csak eszköz, amelynek alkalmazására addig van szükség, amíg a nép éretté válik arra, hogy a magasabb rendű költészetet is megértse. 137) A magyar költészet népies irányzatának igazi meg­alapítója kétségtelenül Petőfi Sándor volt. Fellépése döntő fordulatot idézett elő s új korszakot nyitott meg. Egész élete és költészete a XIX. század második negyedére esett, ő azonban valósággal megelőzte korát. Valami olyan újat hozott, ami az előzményekből egyáltalán nem következett, ami szakítás volt a múlttal és élőiről kezdés. Ez a valami az, amit lírai realizmusnak szoktak nevezni” 138) s ami való­jában csak halála után érvényesült, ezért került a regényes­ség korszakát felváltó új korszak élére. A maga (időbeli) korában visszatetszést keltett, ellentmondást váltott ki, néha megbotránkozást okozott. Abban a korszakban azonban, amely halála után következett, a költők és írók az ő nyom­dokain és Arany János példájára a nép nyelvéből, észjá­rásából, költészetéből a szép magyar formáit tanulják el , ezeket érvényesítik az irodalomban s az esztétikusokkal egye­temben ilyen úton-módon minden ízében magyar irodalmi ízlést alakítanak ki. így lett a népies irányzattal kezdődő korszak a nemzeti klasszicizmus korszaka., J) A nemzeti klasszicizmust egészséges, józan realizmus (a valóságnak megfelelő ábrázolás), a szertelenség tudatos kerülése, a lélektani hűségre való törekvés és a gondos szer­kezeti felépítettség jellemzi. A nyelvet a gondolatnak rendeli alá, de mindenkor változatos művészi kifejezésekre törekszik és a nyugati alakszerűségek (versformák) mellett egyenran­gú eszközökként érvényesíti a magyar verselési mód alaki követelménkeit is.140) A népies irányzat és a nemzeti klasszicizmus kapcso­latát legjobban akkor értjük meg, ha idézzük Gyulai Pál nak 1855-ben a “Szépirodalmi Szemle” hasábjain közzétett véleményét. A NÉPI ESSÉGRŐL: Az a népies, az a népies! Annyiszor hallom e szót, bogy a fejem is fáj belé. Az újdonászok (újságírók) még hagyján, ele az ex professo (hivatásos) kritikusok: -Irodalmunkban jelenleg két író képviseli folyontos munkássággal a kritikát és a széptant: Toldy Ferenc és Greguss Ágost. Ők is emlegetik néha e szót, ők is meg­­fájdítják néha a fejemet. Én Toldy Ferenc iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem. Olynemű s annyi munkássággal megfutott pályát, mint az övé, nem tudom, ki fog valaha felmutathatni közülünk. Azonban tisz­teletem valaki iránt nem terjedhet annyira, hogy egyszersmind el­fogult nézeteinek és gyarló ítéleteinek is hódoljak. Ilyeneket pedig nem egyszer találhatni Toldynak “A magyar költészet története című munkájában. Éppen ő vala az, ki azon elfogult nyilatkozatot tétté, hogy a magyar költészet aranykora 1850-ig tart, s azóta csak epigonok vannak. Greguss tevékeny munkásságát is méltánylom, annyival inkább, mivel nálunk alig foglalkozik valaki széptannal lizeloíl 1U-1D evvel költészetünk tagasann tért, szilárdabb ala­pot, új segélyforrást, nagyobb önállóságot keresett. Már a kornál fogva a népkölészet hagyományaihoz kellett fordulnia, s a nemzeti és népéleibe mélyebben merülnie.' E mozgalom a lírában gazdag. Megújult líránk a koreszmékből s az európai lírikusok irányaiból egynémit magába olvasztva, a népdalokból merített ségédforrást, s alak- és tartalomban úgy jelent meg, mint az eddiginél eredetibb és nemzetibb. Éles ellentétet képezett a régi ellenében naívsága, egyszerűsége, kedélyéssége és humora által. Ezért inkább a tiszta dal- és románcban, festő költemények- és genreképekben múlta félül a régit, mint az ódái szárnyalásban. De ott is, hol a naiv körből kilépett, önkénytelen oly alakba ömlött, oly hangon szólalt meg, mi nemzeti sajátságainkkal/ vérünkkel rokonabb volt, mint az eddigi, hol egyébiránt mindennek már számos nyomai mutatkoztak. Ugyanezzel többé-kevésbé rokon mozgalom mutatkozott a költészet többi fajaiban is. Megszülettek népszínműveink s népies beszé­­lyeink. A nyelvet illetőleg párt-alakult, mely a nép nyelve alapján óhajtó megteremteni a művészi prózát s ellenzéket képzett minden idegenszerűség ellenében. Ezért a népies eszme, amint nálunk ki­fejlett, nemcsak pusztán naívságot jelent, de közel rokonságban van a költészet tisztán nemzeti fejlődésével s részint képviseli, ré­szint érinti azon eszméket, melyeket a széptan egyéni jellemző nevek alatt ismer. Vajon a népies az époszban az-e, mit sokan gondolnak? Egy tizenkét lábú verse kben megírt történet kissé parasztos nyelven, közmondások- és adomákkal megfűszerezve, hogy a ponyván be­csületet vallhasson, vagy a szalonok asztalain bemutathassa a nép eSyűgyűségét? Nem. A népies eposz sem több, sem kevesebb, mint a naiv, a nemzeti: tehát a valódi éposz megközelítése, amennyiben az korunkban lehetséges. Legalább így emelte azt Arany nálunk műalakká, azon vezérelveket tartva szem előtt, melyeket már fej­tegettem. Ezért az ő népies époszának jellemző tulajdonai: a szoros mondái alap, a népiés, vagy naív felfogás, s a múltból olyan nép­nemzeti eszmények, hangulatok megtestesítése, melyek még élnek Ielkünben nemzeti s annyira művészi alakban, hogy csaknem a dráma szigorú törvényeivel vetekedik. Ez, ami Toldit és Toldi estéjét oly nagy irodalomtörténeti fon­tosságra emeli, azért megbocsátható, ha a kritikus hosszasabban foglalkozik velők, mint száz más művel, mert oly költővel van dol­ga, kit nem annyira bírálnia kell, mint tanulmányoznia. Abból, amit Gyulai Pál most idézett tanulmányában kifejtett, világosan érthető a népies irány és a neri&eti klasszicizmus szoros kapcsolata s a magyar irodalomtörténet nagyjából a XIX. század harmadik negyedére eső <—> újabb korszakának mind a nyelv, mind az irodalom fejlő­dése szempontjából rendkívül értékes eredménye. PETŐFI SÁNDOR Petőfi Sándor költői egyénisége a maga újszerűségével és vakító fényével úgy tűnt fel kortársai előtt, mint üstökös szokott a csillagos égen. Vörösmarty Mihály, a nagy költő­fejedelem volt elindító pártfogója, Garay János írta róla az egyik legelső és teljes elismerést kifejező méltatást, Eötvös Jó~sef báró pedig olyan hangon nyilatkozott róla, amilyenen a világirodalomnak talán egyetlen más költőjéről sem nyi­latkoztak soha. Mielőtt a nagy költőről és korszakalkotó költészetéről bármit is mondanánk, idézzük Eötvös József bárónak ezt a roppantul érdekes, tanulságos és ma is elgondolkoztató nyi­latkozatát, amelyet a “Pesti Hírlap” 1847-i 880. számában tett közzé Petőfi. KÖLTÉSZETÉNEK magyarságárói , Bírálatot ígértem Petőfi Sándor költeményeiről. Most, midőn e szavaim beváltásához készülök, érzem, hogy oly valamit vállaltam magamra, minek megfelelni nem tudok. A lírai költészet, mely nem fárasztó munkának, hanem pil­lanatnyi fölgerjedésnek gyermeke (melyben a költő nem esztétikai teóriák [elméletek! létesítését keresi, hanem leg­bensőbb érzelmeit fejezi ki), s mely csaknem öntudatlanul árcid el ajkairól, hasonló ama kis patakokhoz, melyek he gyes vidékekben a sziklái alól néha erőszakkal kitörnek, mert a bérc nem zárhatja többé magába gazdag forrásait i—- a lírai költészet érdemeit a kritika bonckésével méltányol­ni, felfogásom szerint, nem lehet < s főkép nem érzek e műtételre semmi hivattatást magamban. Egyike vagyok j azoknak, akik a csalogány énekétől bájolva, nem igen, kér dik: mennyire szabályos ritmus szerint zengé el énekét, kik, I ha a virág színein s illatán örültek, hogy botanikai nevét feltalálják, kelyhét széttépni nem szokták: ki várhat tőlem dalainak? ,— Legföljebb egyes gondolat-töredékeket mond­hatok el, melyek most, midőn Pelőfi verseit a nem rég kijött gyűjteményben Hl) újra elolvasom, bennem támadtak. Nem emlékszem, irodalmunkban senkire, ki első fellé­pése után oly rövid id ö alatt a k özfigyelrnet magára vonta, volna, mint Petőfi. Alig jelentek meg első dalai, s Vörös­­manty, kinek a részbeni, tekintélyéi talán senki nem von­hatja kétségbe, öröm ragyogó arcccd hirdeté fényes remé­nyeit; alig múlt néhány hét, s a dalokhoz zene készült, s a költő már a népnek ajkairól hallá szavait. <— Honnan ez általános hatás? <—< Nincs senki, ki az irodalmi hír elnyeré­sére oly hatalmas pajtáskodás mesterségéhez Petőfinél ke­vesebbet ériéne; nem szegődött bizonyos iskolához, s így első föllépésénél mestereinek magasztalására nem számol­hatott; dalaiban nem vala semmi, mi egyes, éppen divatos eszméknek, vagy érzelmeknek hízelegne. S mi szerzett hát műveinek ily rendkívül hatást? Ha Petőfi költeményeinek gyűjteményét végignézzük, nem nehéz ennek okát feltalálni. Kétségkívül sok van e gyűjteményben, mi művészi belbecse (belső értéke) állal a dicséretet, mellyel e költemények nagy része fogadtatott, tel­jes mértékben igazolja; azonban, nézetem szerint, nem csu­pán e költői érdemek azok, miknek Petőfi népszerűségét köszönheti. a oarazs, melyet közönségére gyakorolt, más­ban keresendő. Petőfi kitűnőleg. magyar, legkisebb műve is a nemzeti­ség bélyegét hordja magán r- s ez az ok, miért nemcsak, mint sok költőnknél, szavai, de az érzés is minden magyar által megértetik, melyet dalaiban kifejez. 7 ávol vagyok attól, hogy minden költeményt, mely e gyűjteményben foglaltatik, remeknek hirdessek, vannak egyesek, mik követeléseimet nem elégítik ki, miket, éppen mert a költő tehetségeit1, isme­rem, ez új kiadásban szívesen nélkülöznék: de bátran me­rem állítani, ez egész vastag kötetben nincs ded, mely nem lenne kezdettől végig magyar gondolatában, érzéseiben, minden szavában; a költőnek hibái s tökélyei mintegy nem zetiségünk kifolyásának látszanak; bámulhatjuk-e, ha, mi­dőn dala a legfellengzőbben emelkedik, az egyszerű olvasó is könnyen követi reptét? Ha a legpajkosabb tréfa, mely előtt a finom műbhúló elborzadva aljasságról szól, senkit nemi sért, s a kisebb, művészi becsű munkák is legalább kedvesen hatnak majdnem mindenkire? Petőfi a szó szo­rosabb értelmében magyar költő, s ez az, mi vajamat a nagy hatásnak, melyet művei gyakorolnak, magyarázatul szolgál: úgy egyszersmind irodalmi érdemeinek legfőbbikét képezi De honnan van, hogy a kritikának egy része, mely ná­lunk dicséreteiben fukar lenni nem szokott s annyi nevet s álnevet egekig emelt, a közvéleménnyel ellentétben he­lyező magát? Egyes kitörések magyarázatát kereshetjük irigységben, mely mint máshol, úgy az irodalomban is sok, egyébként megfoghatatlan rejtélyeket megold; de ez kriti kárik Petőfi irányában követett eljárását még nem magya­rázza meg, s én hajlandó vagyok azt színt azon okban ke­resni, melyben Petőfi népszerűségének alapját találom. Petőfi népszerű a közönségnél, mert magyar; nem népszerű kritikusaink nagyobb része előtt, mert kritikánk ítéle meg, miben egyszersmind azon csekély hatásnak, me­lyet kritikánk eddig irodalmunkban gyakorolt, okát találjuk fel. Az újabb irodalmak nagyrészinl utánzással vevék kéz Tetőket ... A mi irodalmunk kezdete, kevés kivétellel, a német irodalom utánzásául tekinthető, kevés kivétellel, mon dóm, mert hogy a francia és klasszikus művek szinte nem maradtak befolyás nélkül, az tagadhatatlan, s a versificatio (versélés)l melyben a nyelvünk sajátságai által szükségessé vált módosításokkal egészen a német rendszer szerint jár­tunk el, s azon számos germanizmus (németesség), melyet irodalmi nyelvünkben találunk, elég világosan bizonyítja a mondottakat. Nincs is mit bámulni e tüneményen. Csak annak is­métlése az, mit más nemzeteknél találunk, s nálunk annyi­val természetésebb, minthogy irodalmunk nem egy, már erős nemzetiségből fejlődött ki, hanem egyesek által éppen a nemzetiség kifejtésének eszközéül használtatott; s a kritika mit tehetett mást, minthogy elfogadván az irányt, mely iro­dalmunk vezérei által adatott, szinte a németeknél kereste szabályait... Uj j irodalmunk kezdetén a kritika nem is tehetett mást. De most, midőn főkép lírai költőinknél több önállóságot kezdünk tapasztalni, midőn irodalmunk nem | csupán a nagy német folyónak mesterségesen átvezetett szabályos esztétikai bírálatot, főkép miután Petőfi költemé­nyeiről szólva, még elfogulatlannak se mmondhatom maga­mat, kevés költői mű lévén, melynek több kedves benyo­mást, több valódi élvezetet köszönnék, mint éppen Petőfi TÓTH PIROSKA 2,000 DOLLÁROS ADOMÁNYA “ y Néhány héttel ezelőtt közöltük kedves T estvéreinkkel, hogy a LORÁNTFFY Oil hon építkezési számlainak teljes kifizetésére még körülbelül 10,000 dollár adományra van szükségünk. Azt is megírtuk, hogy az építkezési vállal­kozó látva anyagi erőfeszítésünket, meghosszabbította a fi­zetési határidőt 1975 június 50-ig. Örömmel jelentjük, hogy szavunk nem hangzott el hiába és kérésünket már is sok testvérünk a szívébe véste. A legnagyobb adományt Tóth Piroska clevelandi testvérnőtől kaptuk, aki lejött Otthonunk­ba és bejelentette, hogy a LORÁNTFFY OTTHONNAK ALAPÍTÓ TAGJA kíván lenni és azonnal befizette a 2,000 dolláros alapító tagsági díjat. Ezzel a hatalmas áldo­zattal Tóth Piroska a lehető legjobb pillanatban jött segít­ségünkre. Neve a többi nagy áldozatot hozó Testvérrel és 1 estvérnővel együtt a nagyteremnek a bronztábláján lesz megörökítve, hogy hirdesse az utókornak azt a hatalmas áldozatot, amelyet a mi szeretett és drága lelkű testvérnőnk az amerikai magyarság legszentebb ügyébe a LORáNT­­FFY Ol I HONRA meghozott. Az ALAPÍTÓ TAGSÁG­GAL együtt jár az a kiváltság, hogy az ALAPÍTÓ TAG akármikor, amikor erre szüksége van, vagy amikor ezt el­határozza, AZONNAL bekerülhet a Lorántffy Otthonba, akkor is, ba abban az időben nincsen hely mások számára és sokan várakoznak a bekerülésre. A Mindenható Úristen áldja meg nagyon, de nagyon gazdagon Tóth Piroskát és mindazokat, akik megértik, hogy amit tesznek, azt Isten di­csőségére, a magyarság öntudatának erősítésére, a LO­­RÁNTFFY Oll HON segítésére és végül, de nem utolsó sorban önmaguk hasznára is teszik. Köszönjük ezt a meg­értő áldozatot! Köszönjük az Úristennek, aki megindítja a hívő lelkeket, köszönjük az áldozó Testvérnőnek, aki hitét tettekben és áldozatokban mutatta meg és köszönjük azok­nak, akik imádkozna azért, bogy az utolsó nehézségeken is keresztül mehessünk. Márcsak 6,000 dollár hiányzik és ak­kor nyugodtan hunyhatjuk álomra a szemünket, mert kifi­zettünk mindent a havi bankkölcsön törlesztésen kívül. Hisz­­szük és tudjuk, hogy a következő 4 héten belül Isten elő­teremti a szükséges összeget a magyar szívekből és az ál­dozatra kész Jelkekből. Egyszer majd boldogok leszünk, hogy saját áldozatunk nyomán élvezhetjük a jiitalmat és sok öreg magyar testvérünk fogja áldani azokat, akik segí­tettek. Jelenleg 66 lakója van Otthonunknak és még 24 sze­mély számára van hely a gyönyörű új épületben. Az elmúlt héten az AKRON BEACON JOURNAL is szépen em­lékezett rólunk! gyenge ere többé, de nemzetiségünk mélyéből látunk fa­kadni forrásokat: vajon nem jött-e el ideje, hogy kritikánk is kissé önállóbb felfogásra emelkedjék? A német és angol irodalomnak nincs őszintébb tiszte­lője, mint én; teljes meggyőződésem, hogy magyar író nem tehet jobbat, mint ha e nemzetek nagy íróival mentői töké­letesebben megismerkedik; de hiszem azt is, hogy ha a ma­gyarnak is egykor nagy írói leendenek ^ miről én soha nem kételkedtem, <— azok nem a külföldi nagy példák után­zása által, hanem csak úgy fognak támadni, ha a lehető­ségig önállóan lépnek föl, s nem a külföld kritikus nézeteit, hanem nemzetük sajátságait tartják szemeik előtt. Nem az a kérdés, francia, vagy német modort kövessünk-e műveink­ben i— feladatunk: magyar műveket alkotni; s a mód, mely szerint műbírálóink eljárnak, e célt nem segíti elő. Nemcsak egyes szókötésekben: magában az egész mű conieptiójában (eszméjében) és kivitelében is lehetnek germanizmusok, s kritikánk úgy jár el, mintha ez utóbbit csaknem erénynek tartaná. Mint előre mondám, Petőfi költeményeinek bírálata he­lyett másról írtam. Bocsássanak meg az olvasók; mondom, nem születtem recensesnek (könyvismertetőnek), s Petőfi dalai annyi élvezetet szereztek és szereznek most is, midőn azokat ismét s ismét olvasom, hogy csak mint megvesztege­tett bíró szólhatnék. Ha azonban a szerző, kit a kritikus oktatni szokott, e sorokból semmit nem tanulhat, —- ha egyes verseinek hibás ritmusa, egyes kitételeinek póriassága iránt részletes tudomást máshol kell keresnie: egyet megtudhat e sorokból, mit eddig kritikáinak egy részénél elfeledhetett, s ez az, hogy írótársai között vannak olyanok is, kik eddigi működését méltányolják, kik fejlődését figyelemmel követve, s látva a haladást, mely későbbi műveit jellemzi, tehetségé­ben bíznak. — Ki huszonegyéves korában' ennyi jelest al­­ktott, mint Petőfi, mindenkit kielég.thet, de magát bizonyo­san nem, s törekvéseit arra fogfja fordítani, hogy még jele­sebbeket teremtsen. Eötvös József báró felismerte a magyar költészet csil­lagos egének ragyogó üstökösét; fényét is fel tudta mérni, amely másokat elvakított, vagy csak jóval később, az örök­kévalóság távolából tudott megihletni. JEGYZETEK U4) Néprajzi értelemben a nép az ország lakosságának ősfog­lalkozást űző (halászó, vadászó, pásztorkodó, földművelő) része, amely a természettel közvetlen kapcsolatban él. 135) Ezt mutatja Falucli Ferenc, Czuczor Gergely, Erdélyi Já­nos, Kriza János, Garay János és mások irodalmi munkássága. 136) Idézi Tóth Veremund i. m. 341-542. oldalán. Szerh Antal szerint Petőfi népiességének igazi irodalmi előzményei nem a ma­gyar kísérletek, hanem a nyugati liberalizmus irodalomfelfogása. A negyvenes években Nyugaton általános lesz a meggyőződés, hogy az író legszentebb kötelessége az alsó néposztályok szellemi szük­ségleteit kielégíteni, és ugyanakkor a felsőbb osztályokban a sze­génység iránt részvétet kelteni. Ezt a célt szolgálja pl. Dickensnek és Tom Hoodnak magával ragadó szentimentális pátosza, Béranger kis helyzetdalai, Victor Llugo regényfreskói a nyomorultak állító^, Iagos életéről stb . . . jóformán minden magasabb rendű külföldi olvasmány, amely ä Petőfi -nemzedék kezébe került.” I. m. 545. oldal. 137') Szerh Antal i. m. 346. oldal. 138) Szerb Antal i. m. 338. oldal. 139) A nemzeti klasszicizmus kora Alszeghy-Brisits-Sík szerint 1844-től (Petőfi első verskötetének megjelenésétől) 1867-ig, Tóth Veremund felosztásában 1845-től (a János vitéz megjelenésétől) 1896-ig (a millenniumig) tart. 140) Alszeghy-Brisits-Sík i. m. 56. oldal. 141^ Petőfi Sándor Összes költeményei”-nek gyűjteménye, a­­mely 1847-ben jelent meg, a költő korábban kiadott 7 verskötetének tartalmát foglalta magában. r— Folytatjuk r~> 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom