Detroiti Magyar Újság, 1975 (65. évfolyam, 2-49. szám)

1975-05-16 / 20. szám

2. OLDAU. DETROITI MAGYAR ÚJSÁG 1975. MÁJUS 16. DETROITI MAGYAR ÚJSÁG DETROIT HUNGARIAN NEWS Megjelenik minden pénteken Weekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August) Főszerkesztő — Editor in Chief KÖTAI ZOLTÁN Kiadó — Publisher KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC. 1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 P.O. Box 5348, Cleveland, Ohio 44101 Telephone: (216) 696-3635 A detroiti szerkesztőség és kiadóhivatal hívható (hétfőn és csütörtökön este 5:30 és 7:30 óra között) Telephone: (313) 935-4666 ELŐFIZETÉSI ÁRAK SUBSCRIPTION RATES Egy évre........... $12.00 For one year .,. $12.00 Fél évre............... 7.00 For 6 months .. 7.00 Egyes szám .... 0.20 Each copy........... 0.20 Second Class postage paid at Cleveland, Ohio DINGELL KONGRESSZUSI KÉPVISELŐ RÉSZVÉTE Dingell D. John, a michigani 16. kongresszusi kerület demokrata képviselője, külön nyilatkozatban legőszintébb részvétét fejezte ki Mindszenty József bíboros elhúnyla al­kalmából. Megállapítása szerint “ennek a nagy férfiúnak a halála nemcsak Magyarország népének, hanem a világ­nak is vesztesége, Magyarország elnyomott népének erős oszlopa volt. Mindszenty József bíboros emberi nagysága a világ minden elnyomott népének ihletője volt és mindenki fájdalommal néíülözi majd, aki szerette és csodálta. Dingell kongresszusi képviselő nyilatkozatának továb­bi részében még elmondta, hogy Mindszenty bíborost a bu­dapesti kommunista kormány 1949 február 8-án életfogy­­tiglanig szóló szabadságvesztésre ítélte. Fogságban eltöltött évei során a bíboros következetesen megtagadta Istenbe ve­tett mélységes hitének és szeretett hazája szabadságának elárulását, 1956 októberében szabad lett és közel 13 évet töltött száműzetésben az Egyesült Államok budapesti kö­vetségén. Számkivetésének végén, amikor Pál pápa kéré­sére, aki aggódott a bíboros egészsége miatt, el kellett sze­retett Magyarországát hagyni, Mindszenty bíboros kijelen­tette, hogy az életének legsúlyosabb keresztje. FELHÍVÁS A DETROITI MAGYAR PARK CLUB (a detroiti Első Székely-Magyar Szövetség • társegyesülete) értesíti tagjait, hogy május 25-én, vasárnap rendkívüli, nyilvános KÖZGYŰLÉST TART DÉLUTÁN 4 ÓRAI KEZDETTEL az Amerikai Magyar Református Egyház Termében Allen Road és Midway All en Parkban TÁRGYSOROZAT Döntés az Estral Beach-i Magyar Park eladása ügyében. A Club tagjainak teljesszámu megjelenését kéri az ELNÖKSÉG May 1'6 and 23 10474 W. JEFFERSON • 1789 SCHAEFER BANK TELEPHONE : V13-8850 'MmiVLof FEDERAL RESERVE SYSTEM - Wemivoefr FEOERAL DEPOSIT INSURANCE CORP. SPÓROLJON, HOGY JÖVŐJE BIZTOSÍTVA LEGYEN • CSEKKSZÁMLA • TAKARÉKBETÉTEK • CHRISTMAS CLUB • INGATLAN KÖLCSÖN • AUTOMOBIL KÖLCSÖN Tatarozás! és ház modernizálási kölcsönök • Személyi kölcsön stb. Fiók intézetünkben két Drive-in-Window, és jíjgy parking lot ÉRTESÍTÉS A DETROITI MAGYAR ÚJSÁG UJ POSTAI CÍME: P. O. BOX 418 WYANDOTTE, Ml 48192. UTAM írta: Kosztolányi Dezső I. Ordított a szél. A sötétség, a hideg, az éj jeges vir­gáccsal vert végig s összekarmozsálta arcomat. Orrom sötétbíbor volt, kezem szederjes, körmeim lilák. Csorogtak könnyeim, mintha sírnék vagy megolvadt volna bennem az élet, mely még nem fagyott jégkupaccá. Körös­körül fekete sikátorok ásítoztak. Én csak álltam és vártam, topogtam a kőkemény asz­falton, körmeimbe fújtam, télikabátom zsebébe rejtettem meggémberedett ujjaimat. Végre messze-messze a ködben feltűnt a villamos sár­ga fényszeme. II. A kocsi visított a síneken. Szilaj kanyarodással meg­állt előttem. Föl akartam szállni, de alig nyúltam a kapaszkodó­hoz, barátságtalan hangok rivaltak rám: Megtelt . Ember­fürtök lógtak a fölhágóról. Benn, a kétes homályban, melyet egyetlen fémszálas körte világított meg vörösen, vak pislo­gással, élőlények mozogtak, férfiak, nők karonülő csecse­mők is. Egy pillanatig tétováztam, majd hirtelen elhatározás­sal fölugrottam. Semmi okom se volt fínyáskodni. úgy fáztam, hogy fogaim összekoeódtak, amellett siettem is, na,gy út várt rám: okvetlenül meg kellett érkeznem. Helyzetem eleinte több volt, mint kétségbeejtő. Bele­csimpaszkodtam az emberfürtbe s magam is egy láthatat­lan bogyója lettem. Hidak, alagutak alatt vágtattunk el, oly vad sebeséggel, hogyha leesem, szörnyethalok. Olykor egy tűzfalat, egy deszkapalánkot, egy fatörzset súroltam. Életemmel játszottam. A veszedelemnél is több szenvedést okozott az a tudat, hogy utitársaim egytőlegyig gyűlöltek. Fönn a villamos tor­nácán röhögtek rajtam, lenn a fölhágón pedig azok, akikkel összekovácsolt a végzet, nyilván a megkönnyebbülés sóha­jával köszöntötték volna, ha lezuhanok, nyakam szegem s ők ilyen áron szabadulnak egy kölönctől. IV. Sokáig tartott, míg a tornácra kerültem. Csak épp a pe­remén jutott számomra talpalatnyi hely, de Kát fönn vol­tam a szilárd találjon s mikor két kezemmel keményen szo­rítottam a kocsi külső vázát, nem kellett többé félnem, hogy lerepülök. igaz, hogy itt a közhangulat ismét ellenem fordult, még pedig viharosan. Ott lenn már félig-meddig megszok­tak. Tudomásul vették létezésem, mint szomorú tényt s mi­után összekozmásodtak velem, ügyet se vetettek rám. Fönn azonban én voltam a legutóbbi föltolakodó, a legfrissebb ellenség, aki ellen valamennyien közös gyűlöletben forrtak össze. Nyíltan és suttyomban,' hangosan és halkan szitkok­kal, tréfás átk okkal, otromba-aljas megjegyzésekkel üdvö- I zöltek. Semmikép se csináltak titkot abból, bogy szíveseb­ben látnának a löld alatt két méternyire, mint itt. V. ' De nem adtam löl a harcot. Csak kitartani .— biztat­­gattam magam. — Állni a sarat, azért sem engedni. Konokságomnak meg is lett a foganatja. Elkaparin­tottam egy kapaszkodószíjat s azon csüngtem. Nemsokára meglökött valaki. Oly szerencsésen buktam előre, bogy bel­jebb vágódtam, már nem közvetlen a kijárat mellett ácso­­rogtam, hanem a künn lévő csoport kellős közepébe ékelőd­ve, sziklaszilárdan s minden oldalról szorítottak, melenget­tek. Néha a szorítás oly erős volt, hogy elakadt lélegzetem, néha egy tárgy esernyőnyél vagy bőrönd-sarok — gyom­romba bökött. I De a múló jellegű zavaroktól eltekintve nem lehetett panaszkodnom. VI. Aztán eshetőségeim lokozatosan javultak. Jöttek-mentek, fölszálltak-leszálltak. Egy pillanatban már fesztelenül mozoghattam, balkezemmel kigomboltam télikabátomat, előhalásztam nadrágzsebemből erszényemet s eleget tehettem a kalauz löbbszöri ünnepélyes, eddig ered­ménytelen fölszólításának, hogy váltsam meg menetjegye­met. Micsoda öröm volt legalább fizetnem. Utána ismét egy kis zűr-zavar támadt. Fölmászott egy igen tekintélyes, igen kövér ellenőr, akinek száz kilójától a zsúfolt kocsi csaknem kicsorrant, akár az a csordultig lévő kávécsésze, mel ybe jókora cukrot dobnak. Az ellenőr kérte jegyemet. Újra ki kellett gombolkoznom s ezúttal szabadon lévő jobbkezemmel kellett megkeresnem erszényemet, me­lyet imént hal nadrágzsebembe süllyesztettem. De határozottan szerencsém volt. Amint az ellenőr alagutat vájva az eleven testek közt a kocsi belsejébe Kira­kodott, egy viharos emberbullám engem is befelé sodort és — eleinte nem hittem szememnek, ,— én is benn voltam, Lenn a kocsi belsejében, megérkeztem VII. Közb en valaki fejbeütött télikabátomról lepattant pár gomb is, de mit törődtem én ekkor ilyesmivel. Büszkeség AZ IR VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYE Május elején az évek óta háborgó Észak-írországban lel oly tak azok a választások, amelyek a tartomány alkot­mányos országgyűlésének képviselőit voltak hivatottak ki­küldeni. A többséget ~ 78 mandátum, közül 46-ot — a protestánsok ‘United Ulster Unionist koalíciója szerezte meg. Második helyre —< 17 mandátummal a katolikusok “Social Democratic and Labor Party -ja került, míg a harmadik helyet ,— 8 mandátummal — a mérsékelt “Alii1 ance Party szerezte meg magának. A fennmaradó 7 man­dátum több kis párt közt oszlott meg. Brit szempontból a választások eredménye nem megnyugtató. A győztes párt vezetője, West Harry máris kijelentette, hogy senki sem várhatja tőlük a hatalom megosztását másokkal. Az UUUC kötelékébe tartozó Democratic Unionist” párt vezetője, Paisley lan protestáns lelkész is azt hangsúlyozta, hogy “nincs kiegyezés . Ezek szerint a hat év óta tartó vérfürdő­nek sem igen lesz vége. DRÁGAKŐ-TELEPET TALÁLTAK A Szovjetunió legészakibb részén, a Kolyma-folyó medencéjében az orosz geológusok páratlanul gazdag “car­­nelian -telepre bukkantak, amely a Tass szovjet hírügy nökség szerint majdnem négyszerannyi drágakövet tartal­maz, mint amennyit az eddig ismert telepek együtt maguk­ban foglalnak. A carnelian”, vagy cornelian” félig át­látszó kristálykő változata, amelynek színe a halvány és erős piros között mozog. dagasztott, hogy idáig jutottam. Leülésről természetesen szó se lehetett. Az ülők kiváltságos társadalmát egyébként se láttam. Eltakarták őket az á iiók, a szíion lógók, akik vál­togatva részint tulajdon lábukon álltak, részint másokén, aztán az a mocskos pára is, mely fokhagymás, gyomorsavas leheletekből, beszűremkedő téli kőidből, ruhák áporodott kigőzölgéséből verődött össze. E minden emberi méltóságából kivetkezett, összepré­selt, bűzös állatsereglet láttán annyira megundorodtam, hogy a célhoz és beteljesüléshez közel az a gondolat kísér­tett, leteszek a küzdelemről, nem folytatom tovább utamat. VIII. Ekkor megpillantottam egy nőt. Az egy homályos sa­rokban álldogált, kopott ruhában, nyúlszőrboával, a falnak támaszkodva. Elcsigázottnak, szomorúnak látszott. Egyszerű arca volt, szelíd, tiszta homloka, kék szeme. Ha bírhatatlannak éreztem a szégyent és sajogtak tagjaim és émelygett gyomrom, akkor a rongyokban, az állati pofák közt, a dögletes levegőben öt kerestem, bujócs­­kázva a fejek és kalapok között. Többnyire maga elé me­redt. De egyszer találkoztak tekinteteink. Ettől kezdve nem zárkózott el. Úgy rémlett, mintha ő is azt gondolná, amit én s tudná, hogy mit gondolok erről a kocsiról és mindenről, ami körötte van. Ez megvigasztalt. Engedte, hogy nézzem őt s én úgy néztem kék sze­mébe, mint abba a kék villanymécsesbe, melyet éjszaka gyújtanak meg a kórtermekben, hogy a szenvedők mégse legyenek egészen egyedül. IX. Csa k neki köszönhetem, hogy nem vesztettem el vég­leg harci kedvemet. Egy negyedóra múlva már ülőhelyet is kaptam a pá­don, melyet réztámaszkodók mértek ki négy utas számára. Egyelőre csak annyi hely jutott nekem, hogy a levegőben lebegve félcombomra ereszkedhettem. A köröttem ülők ronda nyárspolgárok voltak, belefészkelték magukat vastag bundájukba és szerzett jogaikba, melyekről semmit sem akartak engedni. Én beértem azzal, amit adtak. Nem kö­­vetelödztem. Tetettem, hogy nem veszem észre silány döly­­füket. Úgy viselkedtem, mint egy zsák. Tudtam, hogy az emberek ösztönösen gyűlölik az embereket és sokkal hama­rabb megbocsátanak egy zsáknak, mint egy embernek. így is történt. Miután látták, hogy közönyös vagyok, afféle senki és semmi, aki nem számít, kissé tovább húzód­tak s rendelkezésemre bocsátottak valamicskét a nekem dukáló helyből. Később már válogathattam is a helyek közt. X. Néhány megálló után egy ablakülésre tettem szert. Letelepedtem ide és körülnéztem. Először is a kékszemű nőt kutattam, de az már nem volt ott, nyilván leszállt valahol, míg én az élet vad viadalát vívtam. Elvesztettem mind­örökre. Sóhajtottam egyet. Kibámultam a jégvirágos ablakon, de csak lámpaoszlopokat láttam, szennyes havat, sötét, i/idegen zárt kapukat. Még egyet sóhajtottam, aztán ásítottam. Úgy vigasz­talódtam, ahogy tudtam. Megállapítottam, hogy küzdöttem és győztem . Elértem azt, amit lehetett. Vajon a villamos­ban ki érhet el többet egy kényelmes ablakülésnél? Tűnőd­ve, szinte elégedetten gondoltam vissza borzasztó tusám egyes mozzanataira, az első rohamra, mellyel birtokba vet­tem a villamost, a fölhágó szenvedésére, a tornác ökölhar­cára, a kocsi belsejében levő tűrhetetlen légkörre és szel­lemre s szemrehányást tettem magamnak kishitűségem miatt, hogy már-már elcsüggedtem, hogy az utolsó pillanat­ban majdnem visszatorpaníam. Nézegettem kabátom lesza­kított gombjait, mint harcos a sebeit. Mindenkire rákerül a sor mondogattam egy bölcs higgadt tapasztalatával, — csak meg kell várni. A jutalmat a földön nem adják köny­­nyen, de végül mégis ölünkbe pottyan. Most elfogott a vágy, hogy élvezzem diadalomat. Ép­pen ki akartam nyújtani zsibbadt lábaimat, hogy végre pihenjek és pibegjek, hogy végre föl is lélegezzem, szaba­don és boldogan, amikor a kalauz odalépett ablakomhoz, kifordította az útirány-jelző táblát s ezt kiáltotta: Vég­állomás . Elmosolyodtam. Lassan leszálltam. Móra Ferenc: ISTENÁLDOTTA BÚZA A búzamezőkről hoztam ezt a mesét, amelynek édes az íze, mint a bibliai mannának. Továbbadom úgy, ahogy vettem, azaz hogy sokkal olcsóbban adom, mint amibe ne­kem került. Mert kalászszedő Mári néni mesélte ezt nekem, akit ülve találtam a kunágotai tarlón, két keresztbefektetett zsá­kocska mellett. —> Mit visz, Mári néném? ,— kérdeztem a szegény, töpörödött öreg kis Noémit. — Csak vinném, leiköm, ezt a kis felejtött kalászt, mert a gazda mögengedte, hogy összeszödbessem, de az én öreg váciamnak már ez is nehéz köröszt. Fölkaptam a vállamra a Mári néni nehéz körösztjét , és míg beértem vele a sárfalú zsellér-putriba, addig me­sélte el Mári néni az istentáldotta búza történetét, és mikor bevégezte, azt tette hozzá: — Adja az Isten lelke üdvösségire. Hát én senkitől se kívánom, hogy vigye az én keresz­temet, hanem aki elolvassa a búza legendáját, annak én is azt kívánom: Adja az Isten lelke üdvösségire . . . Ügy volt az, hogy mikor az Úristen a világot megte­remtette, leküldte az angyalokat, nézzenek körül idelent, van-e még valami híja a világnak. — Van ám, Urunk-teremtőnk — jelentették az angya­lok —, mert búzát elfelejtettél teremteni. — Ejnye, ejnye >— csóválta meg az Úristen a fejét —. hát akkor miből sütik odalent az emberek a kalácskenyeret? — Bizony csak zuzmóból törik, fakéregből őrlik — panaszolták az angyalok. — No, ez nem jól van így <— tűnődött el az Úristen —, de hát mit lehetne itt most már tenni? Szerencsére az Úristennek nem jutott eszébe ankétot összehívni, se népjóléti minisztérium nem volt még akkor teremtve, mert ha lett volna, akkor még ma se volna búza. Ehelyett kiadta az Úristen a parancsot az angyaloknak: — Nosza hamar, rázzátok ki az abroszomat az abla hon! Egy-kettőre fölkapták az angyalok az aranyabroszt az Úristen diófa-asztaláról, vitték a csillagablakboz, § ami morzsa volt rajta, azt mind kirázták a földre: abból hajtott ki idelent a búza. Az ám, csakhogy akkoriban még nem volt istentáldotta búza a búza. Olyan volt az csak, mint az árokparton növő vadbúza, amivel a gyerekek szoktak játszani. Alacsony a szára, tarackos a gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme. — Ejnye, de hitvány gizgaz lepte el a földet — mon­dogatták az emberek, és ügyet se vetettek a búzára, hanem azután is zuzmóból meg fakéregböl őrölték a kenyeret. Mert mindig olyanok voltak az emberek, hogy a jó se kellett nekik, ha rájuk nem parancsolták, ugyan néha még akkor se kellett. Mindössze két testvér akadt, aki azt mondta, hogy nem szabad az Isten ajándékát megvetni, hanem legalábbis próbát kell vele csinálni. Az egyik is fogott magának egy darab búzaföldet, a •másik is. — Isten nevében vessünk —< mondta a fiatalabb, aki­nek annyi volt a fia, lánya, ahány az ujja. r— Isten nevében arassunk — mondta az öregebb test­vér, aki olyan magánosán élt a világban, mint valami öreg fűzfa a pusztában. Hát hiszen vetni könnyű volt, mert abban a szél is segített. Vitte az apró magot, mint a pelyvát, s hol szemen­ként hullajtottá el, hol csomósán ágyazta bele a földbe. — Adtál, Uram, segítséget, de nincs benne köszönet — sóhajtották a testvérek, akik az első szántóvetök voltak a világon. Bezzeg nem fújt a szél aratáskor. Sütött a nap, mint. a fűtött kemence, hullott a verejték, mint az eső, szédelgett a két testvér, mint a beteg. Külön kellett Ieszakajtani minden szál búzácskát, kézzel kipergetni minden kalászát, s utol­jára se lett több az egész termés egy-egy zsák búzánál. Szép holdvilágos este volt, mikor a fiatalabb testvér bekötötte a zsákját a tarlón. De ki is nyitotta mindjárt, felét kiöntötte a szérűre, és csak a másik felét hagyta a zsákban. — Hát azzal mit akarsz.'' — kérdezte a lelesége. — Ezt átviszem a bátyám szérűjére, odaöntöm az övé­hez. Nézd, nekünk van fiunk. lányunk, aki segítsen kenye­ret keresni. Neki nincs se kicsi, se nagy, aki segítségére legyen. — Isten segítsen meg jó szándékodban! — igazította az asszony a vállára a zsákot. Az ember azzal nekivágott az éjszakának. Hát ahogy a földje széléhez ér, és át akar bújni az eleven sövényen, összeütődik valakivel, annak is zsák van a vállán, mint neki, az is bátrabökken, mint ö. — Te vagy az, öcsém? — Én ám, bátyám. Hát te hová igyekszel éjszakának idején ? — kérdezte a fiatalabb testvér, lecsúsztatván vállá­ról a zsákot nagy meglepetésében. — En bizony tebozzád indultam .— tette le az öreg­ember is a zsákját. — Azt gondoltam, hogy jó lenne meg­feleznem veled, amit az Isten adott. Magános ember vagyok én, kicsivel beérem; ti meg sokan vagytok, sok éhes szájat kell megelégítened. Abban a percben nagyot villant a fejük fölött az ég, hirtelen meleg szellő kerekedett, fölkapta a zsákokat, s ami búza volt bennük, azt mind szerteszét szórta a világon. — Legyen megáldva, amit a testvéri szeretet meg­szentelt — mosolyodott le az Isten az égből. S azóta olyan bokros növésű, dús kalászú, kövér sze­mű. istenáldotta növény a búza. De mikor gyűlölködés hatalmasodik el az embertestvérek között, akkor alacsony a szára, tarackos a gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme . . .-— Az Isten tudja, lelkem, mitől van .— simogatta meg a kabátom ujját búcsúzóban Mári néni —<, de mintha csupa vadbúza nőne mostanában a világon. áll rendelkezésre MICHIGAN BANKARD hitelkártya előnyeit szívesen “elmagyarázzuk** ’nrvyyYWYWYVYwyvwyvYvyyyvyvyyvvvvyvyvyvvvw^ \ HOL KAPHATÓ A . j: | DETROITI MAGYAR ÚJSÁG j; \ FRED'S PATENT SHOP DELRAY PARTY STORE ;* ► 7900 W. Jefferson Ave. 8901 Dearborn, 842-5130 ;l ; DELRAY SUPERMARKET - 8346 W. JEFFERSON AVE. I;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom