Detroiti Magyar Ujság, 1973 (63. évfolyam, 10-50. szám)

1973-06-15 / 24. szám

2. ÖLDÄB n

DETROITI MAGYAR ÚJSÁG 1

1973. JÚNIUS 1‘5,

DETROITI MAGYAR ÚJSÁG

DETROIT HUNGARIAN NEWS

Megjelenik minden pénteken \Veekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August)

Főszerkesztő *- Editor in Chief

K 0 T A I ZOLTÁN

Kiadó — Publishers

KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC,

1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 p,Q, Box 5348, Cleveland, Ohio 44101 Telephone: (216) 696-3635

A detroiti szerkesztőség és kiadóhivatal (hétfőn és csütörtökön este 5:30 és 7:30 óra között) 1580 Oak St., Wyandotte, Mich. 48192 Telephone: (313) 282-0414

ELŐFIZETÉSI ÁRAK subscription rates

Egy évre -------------$10,60 For one year --------$10.UÜ

Fél évre------------------$6,00 For 6 months------- $6.00

Egyes szám-------- $0.15 Each copy --------- $0.15

Second Class postage paid at Cleveland, Ohio

1944 OKTÓBER 14 - 1947 MÁJUS 29-1©

P, Király Kelemen Ö.F M.

j—i Folytatás <—>

A közvetlen megismerkedés és legfrissebb hírek kicserélése után Pozsár polgármester előállt jövetele első pont jával;

«—> Csongrádon 260 asszony és leány jelentette be a hatóságnak a rajtuk elkövetett erőszakot és kért gyógykezeltetést. Köztük van húsznál több 10-12 éves kislány. Sok száz azok száma, akik nem merik felfedni az akaratuk ellenére rajtuk elkövetett erőszakot. Ami a szomorú eseteknél a legnagyobb baj: az erőszak elkövetésének számos esetben következménye van s arra kérem az alispán urat; orvos jöjjön Csongrádra és “segítsen” ezeken a nőkön, vagy pedig a szerencsétlenné tett nők a szentesi kórházban mentesülhessenek a következményektől.

Meghökkentem. Katolikus ember, mint a polgármester, hogyan juthatott erre az elhatározásra? Talán ezért ellenezte sokáig Szentesre jövetelemet, mert félt itélemtől?

— Bocsánat, uraim. Közbe kell szólanom a nagy fontosságú ügyben. Fájóan tudom, bogy magyar nők megerőszakolása, beszennyezése a háború mélypontja. Az ázsiai szifilisz hosszú időre fogja éreztetni szörnyű hatását. De szerencsétlenséget nem lehet szándékos bűnnel, gyilkossággal orvosolni. A cél nun Szentesíti az eszközt. Mindenki részvéttel van a szterencsetfenül fárt lányók,:asszonyok iránt, de a hatóság nem oldhatja fel az ötödik parancsot. Orvosok gyógykezeljék a betegeket, de nem sikkaszthatnak el életet. Ki állíthatná le a jövőben a gyilkosságokat, ha a hatóság a mai szerencsétlenségben hivatalból gyilkol?

Szavaim pörölyütésként hatottak s érveimet nem lehetett kivédeni. De az alispán és polgármester felelete nem ezért maradt el. Ebben a pillanatban ajtókopogás nélkül orosz őrnagy nyitott ránk. Intelligens egyén. Szemei szikráztak, de még inkább ijesztett meg bennünket a tény: tökéletes magyarsággal beszélt. Tehát Moszkvában kiképzett magyar kommunista. Amolyan Kun Béla, Szamueli típus. Szerepe bizonyára veszedelmesebb politikai, mint katonai vonalori.

Küldetését említette. Ez pedig az elfoglalt területek közigazgatásának fölállítása. Minden vonalon statisztikát követel. Eluszonnégy óra alatt minden adatnak a kezében kell lennie. Éles hangon mondott ítéletet Magyarország szerepéről, a késve történt október 15-i kiáltványról, amely nem változtat a helyzeten és mit sem segít Magyarországon. Magyarország a végsőkig segítette Hitlert. Ha legalább a Kárpátok előtt szakított volna Magyarország Hitlerrel, mint a románok tették, megmenthette volna a maga számára Erdély nagyobb részét. De így vállalnia kell minden következményt.

Szörnyen veszedelmes ember. Evvel nem lehet vitatkozni. Egész szerényen merek csak hivatkozni Teleki Pál halálára, Kállay németellenességére, 1944 március 19-i német ránktörésre. De jobb lett volna, ha a két urat követem s hallgatok.

Düh ös kézmozdulattal intézett el:

— Magyarország Hitlert szolgálta ki s épp azért Hitlerrel lakok Ostobán orvul támadt a hatalmas Oroszországra, ahol a németekhez hasonlóan rabolt és gyilkolt. Ne várják kívánságok teljesítését. Szolgálattal és rendeletek betartásával szerezzenek érdemet kíméletre. <—* 24 óra alatt a statisztikai adatok kezemben legyenek.

Ennek az embernek a megjelenése bepillantást engedett a bizonytalan jelenbe és á még bizonytalanabb, sötét jövőbe; mint mikor földetrázó viharban a villám pillanatra rávilágít a borzalmakra. De ebben a villámlásban az ember ■ észrevehette: a vihar nincsen múlóban, sőt a távolból hangzó morajlás erősödik.

Ilyen veszedelmek mellett eltörpülnek városi, kerületi ügyeink. Utóbbiakban jóakarattal lehet segíteni, de hogyan állhat meg vérző Hazánk, kis országunk a két világrészt átfogó Oroszországgal és világkommunizmussal szemben?

Az urakat magukra hagyom. Sáros mellékutcán előbb ismerőst keresek fel: az Egység Útja szentesi munkatársát, azután a kapucinus Pátereket, akik mindannyian visszamaradtak a háború alatt. Szentesen kevés a katolikusok száma s mind a négy katolikus pap visszamaradt. Viszont a református hívek igen zokon vették, amiért lelkészeik egytőlegyig elmenekültek. Megértem őket: családjukat óhajtották megmenteni. Vidéki kis községben visszamaradt evangélikus lelkész jár be vasárnaponkint Szentesre és tartja a reformátusok számára az istentiszteletet.

Visszafelé a kompnál ismét órákon keresztül kellett várakoznunk. Budapest körül s a Dunántúlon szörnyű harcok dúlnak. Hosszú sorban állanak az orosz teherautók. Rettentő az ordítozás, lárma. A kompon csongrádi és tömörkényi magyarok teljesítenek szolgálatot. Pozsár polgármester közbenjárását kérik: nyolc nap óta nem váltották fel őket. Ruhájuk fogyatékos, táplálkozásuk gyenge: néha éjszaka is alig adnak nekik 3-4 órai pihenést.

Az ember szeretett volna nekimenti annak az oláh katonának, aki libacombbal a kezében magyarázta az oroszoknak: “miképpen, bánik el a magyarszkikkal”.

Már visszatérni készültünk a városba, mikor orosz teherautó a kátyúban megrekedt, ezért az utánavaló sor nem tudott a kompra jutni. A polgármester a percnyi haladékot kihasználta, ráfutott a kompra. így csak utánunk jöhettek a teherautók.

Ahogy az éj sötétjében mentünk a csongrádi úton, nagy teherautó rohant felénk vad iramban.

Jönnek”, kiáltok Pozsárra, aki a kezébe kapta a gyeplőt s ügyes hajtással átjutott az árkon .és messzi kanyarral kerülte el az oroszokat.

Hálát adtunk a jó Istennek, hogy ép bőrrel hazajutottunk.

Aggasztó értesüléseinkre a két párttag, munkás tette a koronát: Szentesen a pártban a régi, marxi alapon dolgoznak s máris elkezdték a munkásság toborzását, megszervezését. Eszméik zavarosak, s a két katolikus csongrádi munkás szerint az egész vonalon megkezdődött a balrakanyarodás.

A szentesi tapasztalatok aggodalomba ejtenek: Moszkva keze erősen dolgozik. Kezdődik az új időszak: a szellemharc. Hát munkásságunknak nem volt elég, amin átmentünk? Romokon, pusztuláson keresztül törnek a régi kommunisták a magasba? Bizonyára találnak köztük becsteleneket, a zavarosban halászókatl Az lesz még csak a szörnyű katasztrófa, ha a munkásság a pápai enciklikákról Marx, Engels vonalára siklik. Ma, amikor építeni kellene: az erkölcsi, szellemi és anyagi erőket az ország és nép szol gálatába állítani. Ehelyett az értékekei szétforgácsolják és gyűlöletet vetnek.

Szentesen kevés ház sérült meg. A háború fergetege a Tiszántúl gyorsabban száguldott át. A tanyavilág tekintélyes része nagyobb veszteség nélkül úszta meg a háborút. De azóta a vidéknek ugyanaz a sorsa, mint Csongrádon. Egymásután szedik el a gazdák állatjait és a piszkoskodások, tolvajlások éppúgy napirenden vannak.

November 28

Vasárnap a du.-i szentmisén beszámoltam az orosz esküvő elmaradásáról. A kíváncsiság megtelítette a templomot. Az eseten keresztül szólhattam a katolikus házasság szentségi voltáról, felbonthatatlanságáról, a két félnek egymásiránti szeretetéből fakadó testi-lelki egységéről. Azután a szentesi tapasztalatokról, a mai idők áldozatos voltáról: hős férfiakról, asszonyokról és leányokról, a vértanúk soka ságáról, amely tény az Egyház és Haza dicsősége és jobb jövőnk reménye. Ugyancsak megemlékezhettem a nép érdekében összeállított arról a beadványról, melyet a paraníxriokljiáJL készülök juttatni. i

A házassági tragikus eset után remélhetőleg magyar lány töLJ jó nem gabalyodik orosz katonába. A becsukott orosz vőlegény azonban már másodszor is megszökött: tehát nem is olyan gyámoltalan alak, hanem ügyes és vakmerő.

A városi hatóság helyzete tényleg ma sokkal nehezebb, mint az enyém. Az orosz nekik parancsol, rendeleteket ad és zsarolja a várost. A városháza tisztviselői el menés ük alkalmával a város pénzét a Dunántúlra vitték, tehát pénz nélkül kell a városnak önmagát fönntartania. Béke idejében is nehéz leiadat volt a városok vezetése és fönntartása, de mennyivel nehezebb az oroszok puskacsöve elé állítva irányítani az ügyeket, s szolgálni a népet. Közlekedés nincsen. Csak az oroszok használják a vasútat és bonyolítják le a forgalmat az országutakon is. Itt a léi. A városnak nincsen fája, szene.

Pozsár polgármester az elmúlt hónapban megnyesette az utcákon az összes fákat, a gallyakat összegyűjtette, a tanyákról sok kukoricaszárat hordatott össze és ilyen módon a villany központból esténkint egy órai villanyvilágítást varázsol a városban. Zseniális tett. Ugyanúgy dolgozza magát keresztül egyéb szükségeseken. Az ipar és kereskedelem, áldozatok árán, megindul. De még így is rengeteg a szükség, melyeken a hatóság nem tud segíteni. Apák, anyák s maga a polgármester kértek arra, járjak közbe a kapitánynál a nép érdekében. Mert fői eg a kubikusnegyedben alig néhány háznál van villany bevezetbe: az aprógyermekes családok lehetetlen helyzetbe jutnak sokszor. Petróleumuk nincsen, zsírjuk, olajuk elfogyott, így éjszaka nem tudnak mécsest, kanócot gyújtani. Hátha a parancsnok tudna segíteni.

Népünk érdekében sikerült már egyetmást elérni a parancsnoknál. A nők robotját leszállította, parancsnoksága óta kevesbedtek a piszkoskodások, tolvajlások, s ha valahonnan jelentést tesznek garázdálkodásokról, azonnal katonákat küld a helyszínre (az azonban szörnyű igazságtalanság, ha az orvtámadók időközben ellógnak, akkor a feljelentőket megbüntetik, “mert ok nélkül adtak nekik munkát.)

Ságiné volt a tolmács. Kiemeltem a parancsnok érdemeit, aminek fölötte örült. Ezáltal legalább részben megnyertük jóakaratát, i— Cukrot, sajnos, nem tud adni. Hiába hivatkoztam arra, hogy a mezőhegyesi cukorgyárnál 1400 vagon cukor jutott kezükbe. Említette, hogy Oroszországba szállították és szállítják, mert az orosz népnek Fehéroroszországtól Sztálingrádig r— sem volt cukra a háború alatt. De kilátásba helyezte, hogy ezen a téren is idővel segíteni fog.

Petróleumot sem tud adni, de szerzett sztearinoldatot, s ebből juttat a Piroskavárosnak.

Ez is némi eredmény, segítség. Eláború van: ilyenkor kijut a nélkülözésből és szenvedésből. Utóbbin könnyíteni s az életet elviselhetőbbé tenni: ma ez a legszentebb kötelességünk. Szomorú, s megalázó, mikor saját házunkban kell az ellenségtől a legszükségesebbekért könyörögni. De mit tegyünk, amikor más mód nincsen a népünkön való se gítésre? .. . Az is nagy szó már, ha sikerül felébresztenünk

a parancsnokban, « aki úgy látszik hívő keresztény, <— az emberi érzést.

Aggasztóbb azonban a szentesi vonalvezetés; a moszkvai pártirányítás. Már küldtek Csongrádra is propagandairatokat. Ezekben a munkások ■—« múltbani ,— elnyomásáról, kizsákmányolásáról szólnak, valamint közüzemi részesedésről és hasonló témákról. Magyar könyveket is kölcsönöznek. Az elmenekültek könyveit lefoglalták és azokat szórják a nép közé. Ezen keresztül megteremtik a néppel az összeköttetést. Mi is megmentettük néhány család könyveit, ezeket megőrizzük számukra. Most nagyobb sú lyt kell fektetnünk plébániai kölcsönkönyvtárunkra. Ágoston atya ezen a téren nagy munkát lejt ki. De több új könyvet kell sze reznünk a meglévőkhöz.

LÁTOGATÁS SZEGEDEN

December 7

A történelem kereke tovább forog. Csak Budapest körül állt meg a háború gépezete, Fővárosunk és népe vesz téré,

A Gondviselésbe vetett bizalommal «—< talán az eddigi sikerektől is ösztökélve (melyekhez új kaland átélés is járult) döntöttem a szegedi útban. Az elzárkozottság és bizonytalanság az ember idegeire megy. Hátha Szegeden többet tudnak a jelen s jövő kilátásairól és kialakulásáról.

November 29-én az állomáson indulásra készen állt a tehervonat Félegyházára: onnan talán könnyen juthatok Szegedre. Nagy táska finom almát és körtét vittem magammal. A vonat hadianyagot szállított, melyet a Tiszán át. kompon hoztak Csongrádig. A magyar vonatvezető és az orosz katonák azonnal felengedtek a vonatra. Annyi aggodalmuk sem volt, mint a magyar századosnak a kecskémét— félegyházai úton. Lövedék és kézigránát ládák tetején utaztunk. Néhány asszony és gyerek utitársaim. Készen állnék, Dugovics Tituszként feláldozni magam a hadianyag fölrobbantására. Ma azonban ilyen tettnek semmi befol yása sem volna a hadieseményekre, hiszen a veszteséget pillanat alatt pótolhatnák. Az embernek szörnyű arra gondolni: ilyen hadianyaggal mennyi magyar életet fognak kioltani. . .

Gátéron Pista bácsi, Mari néni épp a kertben dolgoztak. Nagyot néztek, mikor láttak a kézigránát-ládák tetején. Szaladtak a vonat után; tapsoltak örömükben. Drága lelkek.

Félegyházán azonban nem volt vonat Szeged felé. Palán napok múlva lesz. A városban szegénygondozó nővérekkel találkozom. Hála Istennek, az utcán apácát látni. Hívom őket Csongrádra.

Fejkendős úrinők hallják beszélgetésünket. Dicsértesékkel köszöntének rám: hónapok óta nem láttak barátot . Utol jára Szögeden.

>—< Talán szögediek?

<— Azok volnánk. Azonban hetek óta hiába járankkelünk, nem tudunk hazajutni. Minden eddigi kísérletünk kudarccal végződött.

Az egyik fiölgy a püspöki irodában gépírónő. Az állomáson az a gondolatom támadt, gyalog indulok vissza Csongrádra, de most már magam is megkísérlem, hogy alkalmatosságot találjunk, melyen Szegedre juthatunk.

A vám ház felé tartunk. Ütközően autógarázs előtt nagy és kis autót látunk. Orosz katonáké. A nagyobbik autót javítják. A közelben megnyerő arcú orosz tábornok (korát nem becsülöm ötvenre), gyermekeknek pénzt osztogat. Magyar pénzt. És pedig a gyerekek iránti szeretetből. Tekintete is különbözik az átlag-oroszokétól. Ilyen nyílt, tiszta tekintető oroszt még nem láttam.

Megkérdezem persze kézzel mutogatva, — Szegedre mennek? Igenlő feleletre tovább kérdezem, felvenne-e engem? Erre is igenlőleg bólint. A siker szemtelenné tesz. Annál is inkább, mert tulajdonképpen a hölgyek Szegedre jutását akartam előmozdítani. Kérdezem, a két “zsenát is fel tudná-e venni? Pillanatnyi gondolkodás után igenlőleg felel. Az autó közben elkészült, s máris intézkedik. Két katonát a kis autóba utal, minket a nagyba s abba ül ő maga is, a vezető mellé.

Normális körülmények között ilyesmire gondolni sem lehet. De az egész olyan váratlanul került elénk, s annyira gondviselésszerűen bonyolódott le, hogy az ember azonnal vállalkozott a fejesugrásra ... A hölgyek elköszöntek rokonaiktól, beültek az autóba s máris indultunk. Csak akkor néztünk egymásra, amikor a városból kirobogtunk.

i—- Nem jártunk-e el oktalanul? Célhoz érünk-e? Szegedre, vagy az örökkévalóságba? Utóbbihoz én esetleg közelebb állok. Mert ha a tábornokban csalódnék, akkor kettejük védelmében golyót kapok; a továbbiakat azonban sajnálnám. De a tábornokban, ebben a rendkívüli emberben nem csalódhatunk.

Nem is csalódtunk benne.

Bizonyára futár lehet, vagy ‘ valamelyik katonai parancsnokság vezetője. A kis autó megy mindig a nagy előtt: kitapogatja annak útját.

Az országút mentén még ott hevernek a háború nyomai: szétlőtt ágyúk, kocsik. Orosz teherautók jönnek-mennek. Ami ennél szomorúbb, kilométer hosszúságú méneseket látunk: oroszok hajtják a I isza felé, tehát Oroszországba /— a magyar értékeket.

A szegedi tanyák vonalán kipukkadt egy gumink. Autónk leáll. A tábornok magyarázta útja sürgősségét. A kis kocsiból az egyik katonát visszaküldte, a sofőrnek utasítást adott, aztán elhajtott a kis kocsin. Még cigarettát sem fogadott el. A sofőr és a másik katona sem fogadott el cigarettát, sem gyümölcsöt. Bizonyosan a tábornok tiltotta meg nekik. Ki hitte volna, hogy a kommunistáknak ilyen kiváló embereik is vannak. Ezen a tényen fölötte csodál koztam. A sofőr azonban elfogadta segítségemet az autógumi-ragasztás munkájában. így is jó órába került, míg újra elindulhattunk. Az autóvezető akkor sem fogadott el ajándékot, mikor a püspöki palotánál letett bennünket.

Annyi rosszat írtam már az oroszokról: készséggel jegyzem fel ezt a kivételes esetet. Ez a tábornok bizonyára hívő keresztény.

Nagy volt az öröm a püspöki palotában, mikor a már halottnak vélt tisztviselőnő beröpült. Flamvas püspök azonnal hívatott. Gratuláltam helytállásához: Szegedről egyetlen pap és apáca nem hagyta el a helyét. Szegedről, ahol ' az első kommun alatt alakult a hírhedt papitanács.

— Kedves liam, — mondotta a püspök tiszteletreméltó természetességgel: — egy életünk, szent hivatásunk van; katolikus’ pap nem lehet gyáva, nem félhet a haláltól, pláne ha az Egyházáért, Hazájáért s a lelkekért kellene életét feláldoznia.

Politikai vonatkozású kérdést nem tettem fel: püspököt nem állíthatok nehézségek elé. Még Szeged háborús átélése lelő! sem érdeklődöm. Ezekről különben is van már tudomásunk.

Hunya Dániel jezsuita spirituálist keresem fel azonnal: ne kelljen meg egyszer visszajönnöm. A kiváló lelkiember, a Papi Lelkiség szerkesztője az Egyház és Haza ütőerén tartja kezét.

A sok szomorú hír mellett egyetmás jó hírt is hallót tam. Főleg egyháziak helytállásáról. Most látszik, hogy a megpróbáltatás napjaiban minő vigaszt és erőt nyújt a Krisztus szíve szerinti pap. Minő örvendetes változás az első kommun óta.

A spirituális szerint az oroszokat garázdálkodásaik, piszkoskodásaik miatt ,— még azok is utálják, akik várták őket. Különösnek tartom, a kiváló páter mégis várakozással néz Kerkai páterük debreceni szerepére: a földmíves ifjúságot (Kálót) szeretnék megmenteni.

Megnézem a székesegyházat, Szeged büszkeségét, A jobboldali tornyon tekintélyes részek hiányoznak. A színes ablakokban s a híres orgonában is nagy a kár.

Az ősi kolostorban nagy volt a meglepetés és öröm: első fecske a távolból. A szegedi nagy árvíz szerzett rendkívül előnyös helyzetet a rendtagoknak. Azóta a kolostor pincéje tele van vízzel s a templom és rendház alsó része igen nedves. A házfőnök jó évvel ezelőtt körülásatta a templomot és rendházat; a templom falait már víztelenítette. A rendház alsó folyosója, épp a bejáró klauzurai rész, fel van dúlva és dohos, kriptaszerű. Lakást requirálo oroszok többször benyitottak, de azonnal tovább álltak. A Mátyás-tér köröskörül telve van tankokkal, ágyúkkal. Innen néhány esetben tolvajló oroszok átmásztak a kolostor kőfalán, de csak kevés baromfit vittek el. A sok tank, ágyú jó védelmi vonal, melyen nem jutnak át a zabráló orosz katonák.

Nem győzzük elmondani, kicserélni a híreket. A távolabbi rendházakról azonban ők sem hallottak még hírt azon kévésén kívül, amit Ágoston atya említett. Budapest és ottani rendtársaink miatt nagy az aggodalom. Szegedig nem hallatszik a főváros ágyúzása, de a szörnyű harcokról szóló hírek igen. Szegeden magyar újság is megjelenik, de annak az orosz hadijelentést kell közölnie s ebből szűrik le elgondolásukat. Sajnos, a főváros bekerítése tovább tart s a szörnyű ostromlás tény és valóság.

Szegeden is sokáig vitték robotra a népet. Egyébként a közállapotok ugyanazok, mint Csongrádon. Különösen az állomások körül lakó nép panaszkodik. A gazok megerőszakolását a szegediek ezekkel a szavakkal fejezik ki: Ennyi és ennyi orosz ment át rajta .

Tekintélyes mennyiségben sikerült kegytárgyakat vásárolnom a “Korda kereskedés -ben, ugyancsak könyveket, füzeteket. S aminek még inkább örültem, példányt kaptam a következő év naptár-részéből. Ennek megszerzése ösztökélt leginkább a szegedi útra.

A mélyebben nézők itt is aggódnak a jövő miatt. Lát jók Moszkva háttéri munkáját, amely napról-napra erősödik. Hitler elvesztette a háborút, az iránt már nincsen kétség. Vajon minő változást von ez a tény maga után, ma még jó, hogy nem látjuk a jövőt. Magam, aki átéltem a nácivilágot, a rosenbergi istentelenséget ugyancsak a németek Drang nach Osjen-ját, kelet felé törtetését is nagy veszedelemnek tartottam. Ennek a terjedésnek is útjában állt kicsi országunk. Azonban most itt van Ázsia: az orosz medve; a világhódítást célul tűző, a kereszténységet kiirtani akaró kommunizmus. Amerika, Anglia kalmár népek: csak saját érdekeiket fogják szem előtt tartani és martalékul dobnak oda bennünket a kommunista molocbnak. Szegeden is ettől tartanak.

Isten legyen irgalmas fővárosunknak, amely az eucharisztikus kongresszus óta hitéletében páratlan emelkedést ért el. Keljetek lel Kapisztrán Jánosok, Hunyadi Jánosok: ma a világkereszténység nagyobb veszedelemben forog, mint 1456-ban.

Reggel láttam, mekkora vakmerőség volt szegedi utam. A nagy állomáson állt a Félegyháza felé menő tehervonat, de az legfeljebb délután indul el. Azt mondják, menjek a rókusi állomásra, vagy az állomás közelében az országúira, ahol Félegyháza felé menő forgalmat irányítják. Meglepe téssel veszem észre, Szegeden megmaradt a régi villamos forgalom a két állomás között, a városon keresztül. A rókusi állomásról sajnos egyáltalán nem indul vonat Félegyháza felé. Szerencsét próbálok a nagy útkereszteződésnél. Szegeden is orosz katonalányok bonyolítják le a forgalmat. Ők az utcai rendőrök. Látom, rengeteg teherautó megy Félegyháza felé, de a várakozók száma nem fogy, hanem emelkedik. A főfő-rendőrnő ugyan nem utasít el, hanem hidegen mellőz, úgy hogy két órai várakozás után kénytelen vagyok villamoson visszamenni a főállomásra, nehogy a délutáni vonatot lekéssem. Itt említették, hogy a rendezőpályaudvarról félórán belül indul tehervonat Félegyházára. Két nagy és súlyos táskámmal (sok könyvet viszek, s a tudomány * nehéz ) gyorsított lépésekkel indulok a rendezői állomásra. Közbe-közbe meg kell állanom, és kilihegnem magam. A sietésre nem volt szükség, hiszen nincsen menetrendszerű pontosság.

A tehervonatokon már magyar fekezőket alkalmaznak. Ők a hátsó kocsiban foglalnak helyet. Előrelátásból. A vonatokat ugyanis nem egyszer német repülőgépek meg támadták s ilyenkor a mozdonyok körül nagyobb a veszedelem, mint a vonat végén. Egyik kocsin jó karban levő fékezőfülkét találok. Lefoglalom. Csak néhány helyen kell szénával, fűvel betömnöm a réseket. Az időjárás télies, s vigyáznom kell magamra, nehogy betegen érjek haza.

Senki sem kérdezte, ki vagyok s mi címen mertem a fékező fülkét elfoglalni. Délre, mikor megszólalt a mátyástéri templomunk harangja, lassú cammogással megindult a vonat. Rendes körülmények között egy két óra alatt kellene a tehervonatnak Félegyházára futnia, de csak késő este értünk oda. Gyalog előbb tette volna meg az ember az utat. Természetesen nem két nehéz táskával.

<—> Folytatjuk r—<

NAPLÓM