Detroiti Magyar Ujság, 1973 (63. évfolyam, 10-50. szám)
1973-12-07 / 47. szám
073. DECEMBER 7. DETROITI MaCyXp: úBaC Rózsa László: PILLANTÁS A NAGYVILÁGBA ÖREG EMBER NEM VÉN EMBER. A minap az amerikai lapokban egyetlen számban két cikk is megjelent, ami azt állítást igazolja. Az egyik Kanada Ontario tartományának, a másik pedig Kolorádó államnak egy kisebb városából számol be két öreg emberről. főm Williams 88 éves és kétségtelenül a legidősebb kanadai pilóta. Születésnapja után elhatározta, hogy nem repül többet. Pilótakarrierje az első világháborúban kezdődött, amikor a nyugati fronton 13 német gépel lőtt le. Ezért megkapta a legmagasabb kanadai katonai kitüntetést, de a repülést nem hagyta abba. A második világháború alatt ő volt a kanadai 21M típusú repülőgépek berepülőpilótáinak a vezetője. mr**: Szenvedélyes pilóta volt és még most is az. Nyugalomba vonulása elölt még mindig kétfedelű géppel repült. Az ilyen típusú gépnek a legutolsó darabja, 36 évi üzembentarlás után még mindig olyan jó állapotban van, hogy egy lelkes niagarafalls i polgári repülő meg is vásárolta, lom Williams fiatalabb korábban bámulatos produkciókat csinált. A niagara falisi lóverseny-pálya területén úgy körbe-körbe, hogy a gép szárnya majdnem súrolta a versenypályát körülvevő korlátot. Miután azonban több mint 8 ezer órát repült, 88 éves korában végül is elhatározta, ' hogy abba hagyja. Kijelentette: jobb ezt addig megtenni, amíg magam megtehetem . . . az Egyesült Államok között a közös olajegyüttműködés alapelveit lefektessék. Japánnak is sürgős szüksége van olajra és ezért az arab bojkott következtében a Szovjetunió felé fordult. Ennek ellenére jól értesült körökben az a hír járja, hogy a kínaiak szerződést ajánlanak fel a japánoknak is a kínai kőolaj közös kiaknázására. A Koloradó-államb éli Parmington városának lakója James Gerhardt most 86 éves és elhatározta, hogy hevonul egy szép öregotthonha. Otthagyja szép két-hálószobás családi házát, mert terhes már számára annak gondozása. Amerikai szokás szerint hirdetést tett he a helyi újságba, hogy mindenét elárverezi. Még a környék bevásárló központúit is megkérte, hogy tegyék oda hirdetőtábláikra ezt a bejelentést. Jöttek is az árverésre szépszámmal, hiszen az öreg Gerlmrd-ot nagyon szerették. Egy 1924-es Réka-típusú porszívógép 2 $-ért talált gazdára. Még működött, ha nem is olyan tökéletesen, mint a modernebbek. Viszont egy antik New Havens falióráért 100 $-t kapott. Mindent elárverezett az öreg egyetlen tárgy kivételével. Ez pedig a saját rézkoporsója volt, amit 1951-ben 73 éves korában vásárolt meg. Elég sokat, 1250 S-t fizetett érte. A szomszédokat időnként azzal szórakoztatta, hogy lejátszotta a saját temetését. így aztán már többször használta koporsóját. Most azonban magával viszi,, hogy kéznél legyen az igazi temetésre. “Úgy sem licitálnának erre a koporsóra — mondja — aztán, ha meghalok beletesznek a családi sírboltba. Jobban leszek eltemetve, mint a legtöbben” — teszi hozzá és ott van a szeme sarkában a huncut mosoly. “Nagyon jó koporsó ,— állapítja meg ,— és manapság már nem is lehet rézkoporsót vásárolni.” * * * OLASZORSZÁGBAN, LUXEMBURGBAN ÉS SVÁJCBAN az elmúlt héten került sor az első, benzinmentes vasárnapra, Hollandiában viszont már ez volt a negyedik, Nyugatnémetországban a második. A németek nem fogták fel tragikusan a dolgot. Voltak olyanok, akik tréfás, szellemességgel lovat fogtak az autó elé és így ügettek végig az utcákon. Egy nürnbergi autótulajdonos arab sejk-burnuszba búj tatta lovát és így hajtott végig az utcán. Voltak olyanok, akik görkorcsolyát csatoltak a cipőjükre és így közlekedtek a nagyobb útvonalokon. A nyugateurópai lakosság többsége azonban otthon maradt a családi körben. Nyugalnémetországban az időjárás különben is elvette volna az emberek kedvét az autózástól. Egész nap havazott és esett. Ennek ellenére 26 autózó ellen eljárást indítottak, mert a kereskedelmi miniszter szerint elég benzin áll rendelkezés re a svéd autótulajdonosok részére. A vasfüggöny mögötti országok közül Lengyelország a harmadik, ahol bejelentették, hogy takarékoskodni kell az üzemanyaggal. Előzőleg Románia és Bulgária hozott takárékossági rendeletet. Az olajválságnak van humoros oldala is. Egy hall and állampolgár mielőtt Kuwaitba repült, nyilatkozott egy amszterdami újságnak és kijelentette: ... ha a diplomaták nem tudnak eredményt felmutatni, ő majd jobb belátásra bírja az arabokat.” AZ EGYSEGET ÁLLAMOKBAN az energiaválság óla egyre nagyobb mértékben növekedik a vasút szerepe az amerikai kontinensen. 1930-ban az amerikai vasúttársaság vonalain kb. 20 ezer személyvonat közlekedett. A vasúlak az ország egész személyforgalmának 77%-át bonyolították le. Negyven évvel később, 1970-ben a vasút az utazó közönségnek csak alig több mint 6%-át szállította és a személyvonatok száma 400-náI kevesebb volt. Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt néhány hét alatt, a lappangó energiaválság máris nagy mértékben növelte a 1 vasúti közlekedés tekintélyét. Az állami támogatással működő országos személyszállító vasútvonalakon a médthónapi jelentések szerint szembetűnően növekedett az utasok száma. A növekedést a vállalatok az energia-hiánynak tulajdonítják. A vasútvonalak kiértékelése szerint az utasforgalom ugrásszerű növekedését a légi járatok ritkulása és az orszógéiti sebességhatár csökkentése váltotta ki. Hivatalos közlekedési körökben arra számítanak, hogy. amíg az üzemanyag-hiány problémája fennáll, a vasútak utasforgalma egyre növekedni fog. A vasút romantikus korszaka az Egyesült Államoknak a polgárháborútól a második világháborúig terjedő időszak szerves és jellegzetes hozzátartozója volt. A hanyatlás akkor kezdődött, amikor a vasút egyenlőtlen harcot folytatott saját létéért a gyorsan szaporodó autókkal, repülőgépekkel, hatalmas teherszállító trakokkal szemben. Ügy tűnik, hogy az energiaválság újra lelket lehelhet a halódó vasúti közlekedésbe. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még visszatér az az idő, amikor a vonat újra közkedveltté válik, mert a közlekedési eszközök között a legkényelmesebb, a legbiztonsabb és a leggazdaságosabb. * * * A PIONÉR 10, amely 1972 márciusában hagyta el a Löldet, 18 hónapos utazása során 1 milliárd kilométert tett meg és most elérte első és tulajdonképpeni főcélját: közelkerült a Jupiterhez. Hogy egészen pontosak legyünk, most került az óriásbolygó vonzókörébe és mindnagyobb sebességgel száguld feléje. A Pionér 10 -ről az első színes felvételek már az elmúlt hót folyamán megérkeztek a kaliforniai irányító központba, de a legértékesebb felvételek a következő napokban várhatók. A Pionér 10 egyelőre 40 ezer lim es óránkinti sebességgel közeledik a Jupiter felé, de rövidesen az óriásbolygó vonzási ereje következtében a sebesség csaknem 1310 ezer km es sebességre gyorsul fel és így száguld majd el december elején, több mint 120 ezer km es távolságra a Jupiter felszínétől. Később eltűnik majd az űr végtelenségében. A tudósokat az a kérdés izgatja: mit takar a Jupiter? * * * IZRAELI SZAKÉRTŐK szerint a Szuezi-csatorna i egyre sekélyebb lesz és ma már csak mindössze 7 méter mély az 1967-es 11 méteres mélységgel szemben. I A közelkeleti helyzet során igen sok homok rakódott , le a csatornában, ezenkívül a mostani hadműveletek szintén hozzájárultak a csatorna ágyának emelkedéséhez. * * * NYUGATNÉMET hajszakértők kisütötték, hogy a levegő szennyeződése erős mértékben elősegíti a hajhullást, amelyet a levegőbe kerülő ólomrészecskék okozhatnak. Persze, mint mindenre a mai világban, erre a kopaszodási elméletre sem lehet mérget venni. A frankfurti kongresszuson egyébként bűnbakká az autó kipufogójából áradó ólommaradékol tették, mint a férfisörény legveszedelmesebb kartáját. * * * A VILÁG ISMÉT SZEGÉNYEBB LETT EGY RÓMEÓVAL. Negyvenötéves korában meghalt Laurence Harvey, az ismert színész és filmszínész. Másfél év óla betegeskedett, mielőtt londoni otthonában rákbetegség következtében elhúnyt. Litvániában született és négyéves korában emigrált szüleivel Délafrikába. 1934-ben érkezett Angliába és a királyi színtársulat színésze lelt. Majdnem valamennyi Shakespeare-színdarabban játszott. Halála előtt harmadik felesége ápolta londoni házában. Élete utolsó pillanatáig egy forgatókönyvön dolgozott Azt remébe, bogy eljátszhutja a főszerepet. Életére és munkásságára rányomta bélyegét életfilozófiája, amelyet egy interjú keretében így fogalmazott meg: “Ol van sok tenni valója van az embernek, ele sajnos nem élünk elég hosszú ideig ahhoz, hogy eljátszuk minden szerepünket. Amit eddig tettem, azt hiszem, nagyon kevés ahhoz képest, amennyi mindent szeretnék még tenni.” * -x- * A FILMVILÁG második gyászának híre 7 okióból ér-' kezelt. Meghalt a vászon legkegyetlenebb japánja. Sessue } layakauXi nevét jól ismerik a nyugati filmlátogatók. A japán művész éppenúgy otthon volt Londonban, Párizsban és Stockholmban, mint az Egyesült Államokban. Nyolcvan négy éves korában hányt el egy hosszú betegség, tüdőgyulladás következtében. 1957-ben a Híd a Kwai-folyó felett ’ című filmben aratta a legnagyobb sikerét. j Hetvenhároin esztendős korában színpadi elismerést is aratott, amikor New 7 ork több színházában is csillogtatta kivételes, kegyetlenek beállított színészi tudását. | SPORT Clemenceau francia államférfi 1918-ban azt mondta Wilsonnak, az Egyesült Államok akkori elnökének: egy csepp olaj annyit ér nekünk, mint egy csepp vér”. És az azóta eltelt évtizedek bebizonyí'ották, hogy a világ vérereiben folynia kell az olajnak ahhoz, hogy termeljenek a gyárak, utazzanak, fűtsenek és egyenek az emberek. * * * AZ OLAJ JÖVŐJE. A Reuter angol hírszolgálati iroda pekingi tudósítója arról számol be, hogy hosszútávon Kína új fordulatot adhat az olajhelyzetnek. A múltban a kínaiak nem igen érdeklődtek az olaj iránt. Nemsokat termeltek, de nem is sokat használtak. Önellátók voltak, sőt még exportra is jutott. Északvietnám és Észak Korea sokat kapott a kínai olajból. Nyugati vélemények szerint 1970-ben Kína 18 millió tonna olajat hozott fel a földből, ami nem sok, ha tekintetbe vesszük, hagy az Egyesült Államok két hét alatt dolgoz fel 18 millió Ionná kőolajat. Három év alatt a kínai olajtermelés megnövekedett és ma már a kínai olaj világpiaci szempontból számottevő. A helyzet azonban némiképpen megváltozott, mert egy kanadai geológus kijelentette, minden valószínűség szerint óriási olajmezők húzódnak a kínaiföld mélyében. Kúra saját erejéből nem tudja kiaknázni olajtartalékát, ezért külföldi segítségre szond. Az év elején a kínaiak két amerikai olajvállalat megbízottait hívták meg, hogy Kína és AB8ZULUT MÉLYPONTON A MAGYAR LABDARUGÓ-SPORT Hatezerötszáz néző előtt siralmas mérkőzést vívott a magyar válogatott a budapesti Népstad ionban, amely a keletnémetek I :0- ás győzelmével ért véget. A vendégek játszi könnyedséggel verték vissza a magyar csapat vérszegény, átlátszó támadásait. Fazekas kapufáján kívül úgyszólván, semmi más veszély nem báróit a német kapura és hiába birtokolták a magyar fiúk jóval többet u labdái, nem tudlak egy épkézláb helyzetet össze pilinckázni. Milyen ma a magyar futball? A hazai és a külföldön elért eredményekből könnyen megállapíthatjuk, hogy elképesztően gyenge. Teljesen hiányzik a magyar labdarúgásból a jó! képzett, technikás, jól fejelő, jól lövő, jól helyezkedő és az ellenfél kapujára is veszélyes játékos-csatár. Hiányzik a mai játékosokból az a tudatosság és szellemesség, ami valaha a klasszis magyar játékosokat jellemezte. Nincs utánpótlás. Természetesen, ha nincs utánpótlás, még a legjobb edző sem tud csodát művelni] így aztán érthető, ha el is jut az első csapatba egy játékos, akkor csakhamar az is kiderül, hogy nincs technikája, ne mtud tejelni és főleg nem tud kellőképpen gondolkozni. És a szaksajtó? Jelenleg “hiányéi kk” Magyarországon. Nincs, aki megírja, a betegség okozóit és főleg nincs olyan szakíró, akinek el is hinnék, amit ír. Ezzel szemben elég, ha egyszer-kétszer közepesen játszik az ifjú titán és máris kéthasábos cikkben számol be a szaksajtó, hogy milyen új klaszszis tűnt fel a magyar labdarúgás egén. Csoda ezután, ha az ifjú titán úgy érzi, hogy nincs eléggé megfizetve, megbecsülve. Hetek óta játszik és még mindig nincs lakd sa, autója . . . Ha pedig mindezeket megkapta .akkor azért, ha meg nem kapta meg, akkor meg ezért, elkezdődik a fegyelmezetlenség, mulatozás, kimaradás. Magyarország mindig híres volt edzőiről. Ma is vannak jó edzők, de a rossz lisztből a legjobb pék is csak rossz kenyeret tud sütni. Persze, az edzőnek szólnia kellene és kérni a jó anyagot. De kitől? Nincs működő, ele főleg eredményesen dolgozó Edzők I estülete. Éveken keresztül olyan ember volt az országos szakfelügyelő — Pálfai János mester”, aki soha labdarúgó nem volt. Az eredménytelenül, vagyis egyáltalán nem működő Edzők I estijeiének ugyancsak olyan főtitkára van, akinek labdarúgói múltját sűrű fátyol fedi. j A fenti néhány megállapítás csak kevés a sok közül, de ennyi is elég, hogy megmu- 1 tussá: miként jutott el idáig a magyar labdarúgás és hogy mi az oka annak, hogy olyan európai csapatok, amelyek ellen 15-20 évvel ezelőtt elég volt a B) válogatott, ma már a legteljesebb siker reményében vehetik fel a versenyt a magyar válogatott tizenegygyei szemben. Csak egy néhányat említünk ebből a csoportból: dánok, lengyelek, svédek, románok, keletnémetek, bolgárok . . . I Azzal kezdtük, hogy 6500 fizető nézője jvolt a mérkőzésnek. Ezek után azt hisszük, i nem kell magyaráznunk, miért. J Szerencsére ebben az évben már nincs 1 több mérkőzése a magyar válogatottnak, jmert így legalább nem kell szomorkodnunk ! azon, hogy vajon hány fizető nézője volt a < következő nemzetekközti találkozónak, j Most már csak azt szeretnénk tudni, mikor döbbennek rá mindezekre a magyar jlabdarógó sport vezetői? Vagy talán őket nem érdekli a sorozatos kudarc? Könnyen lehetséges. Az Egyesült Államokban egyébként ismét ledőlt egy nemek közötti akadály. Az ; amerikai férfiuralom és kultusz egyik fellegvárában, a légierő tisztiiskoláján, az 1972-es női műugrás olimpiai bajnoknője, Miss King lett a műugrók főedzője. A 24 éves King a légierők kötelékében szolgál és kinevezése így természetesnek tűnt. Arra a kérdésre, hogy milyen érzés férfiakat edzeni? ^ a szőke olimpiai bajnok így válaszolt: >—< Eddig kizárólag férfi mestereim voltak és sem én, sem pedig ők nem találtak ebben [semmi furcsát. Valószínűleg fordítva is így van. Ir— És mi volt a férfiak reakciója? — Soha ennyire nem összpontosítottam a formára — mondotta az egyik pilótajelölt l sportoló. AZ ÚJPEST AZ ŐSZI BAJNOK Vasárnap véget ért az őszi labdarétgóbajnokság, amelyet a lila)ehérek nyertek meg a nagy formajavuláson keresztül ment Ferencváros előtt. A fővárosi mérkőzések havas, jeges pályákon kerültek sorra. Az őszi bajnokság I 5. fordulójának eredményei: MIK ~ Honvéd 2:0 (2:0). 1 h n< aria-út. Egyetértés »— Salgótarján 0:0. S/őnyi-út. 200 nézői Újpest — Tatabánya 4:0. Megyeri-út. Ferencváros — Haladás 6:1 (2:0). Népstadion. 2.100 nczö! Pécs ' Dorog 2:1. Pécs. Zalaegerszeg ,— ( sepei 1:0. Zalaegerszeg. Szeged Vasas 1:1. Szeged. Videoton <— Győr 3:0 (0:0). Székesfehérvár. Az őszi bajnok: l 'jpest 20 pontiak 2. Ferencváros 19, 3. Pécs 19, 4. I lonved, 5. V ideoton, 6. Tatabánya, 7. Salgótarján, 8. Rába ETO 18-18, 9. Csepel. 10. MIK, I I. Zalaegerszeg 15-15, 12. Vasas. 13. i haladás 11-11, 14. Szeged 10. 15. Egyetértés 9, 16. Dorog 6 ponttal. * * Az ausztrál veteránok, Laver. Newcombe. megsemmisítő vereséget mérlek az Egyesült Államok, Smith, Gorman, Dillen, együttesére, a Glevelamlban eldöntésre került Davis-kupa ezévi elöntőjében. Ausztrália Egyesült Államok 5:0/ Enyhén szólva, szégyen . , . ■3b KÉRDÉS: INDULNAK-E A LENGYELEK, A BOLGÁROK ÉS A KELETNÉMETEK A LABDARUGÓ VB-EN? Mint már ismeretes, a Szovjetunió válogatott labdarúgó csapata november 21-én nem állt ki Chile ellen a santiagói Visszavágóra s ezáltal önmagái diszkvalifikálta. Most világszerte azt találgatják, bojkottálják-e szolidaritásból a keleteurópaj országok, a lengyelek, keletnémetek és bolgárok a jövőévi világbajnokságot? Ennek a bizonytalanságnak akart véget vetni a Nemzetközi labdarúgó Szövetségi amikor felszólította a döntő résztvevőit, hogy december 31-ig, jelentsék indulnak-e, mert csak a beérkezett válaszok után kerül sor a 16-os döntő találkozók kisorsolására. A PIPA így akar elegendő időt adni, főleg a bárom keleteurópai országnak ú vá-I luszra. Lengyel labdarúgó berkekben másról sem esik a szó: részivé szünk-e u világ Http nokságon, vagy sem? Egyelőre semmi jeT sincs annak, bogy a lengyelek bojkottálnák a világbajnokságot. Eire mulat az is, hogy minden erejüket és figyelmüket az elökés/ih letekre fordítják. Egyébként a lengyelek mindent elköyéL nek annak érdekében, hogy csapatuk rétfilt vehessen a világbajnokságon. A lengyel válogatott 1938 óta most először kérőit be a labdarúgó világi ajnokság döntő mezőnyébe. Lengyelországban mindenki Hsztóbaíí van azzal, bogy a végső elöntés csak a legmagasabb körökből, a kommunista pátiból jöhet a részvétel kérdésében . . . Itt említjük meg. hogy az ázsiai csoportból az ausztrálok kerültek be a 16-os mezőnybe. * * * — SPORTKRÓNIKA — Arthur Ashe, Amerika lenisziörté-neléneh legjobb néger játékosa. Azért emeljük léi. bogy Ashe néger, mert a bét végén új mérföldkövet ért el a teniszsportban. Ó ut. elsÜ néger férfi teniszező, aki a délnftikui nyílt teniszbajnokság döntőjébe került. Asbe előzőleg két alkalommal elutasító választ kapott az afrikai hatóságoktól vízumkérelmére, de most végre eljutott Joíiuhnesburgba és bekerült a döntőbe. A défaírikaiaknak valószínűleg kellemetlen rádöbbenés. hogy Asbe kést kiváló helybeli játékost, Hewilel és Drysdalet győzte le.-x- * * A newyorki Madison Square Gardéniáin szombaton érdekes újításnak lesznek tanút azok, akik nem bániák a korai felkelési. Nyolc csapat részvételével labdarúgó tornát rendeznek, a csapatok fiat játékossal lépnek pályára, amelyet palánkkal vesznek körül. A torna egyéb érdekességei: nincs lesállás, korlátlanul lehet játékosokat csérélni, a $zti* bálytalanságokal azonban a jégkorovtgbah alkalmazott egykét perces bünfetöpüdon : való csüsvülésse! torolják meg. í z lesz egyébként a másod k teremfoci-kísérlet az Egyesült Államokban. Áz elsőt évekkel ez; előtt más szabályokkal Clevelandiján vezették be.-1. -*r il