Detroiti Magyar Ujság, 1973 (63. évfolyam, 10-50. szám)
1973-08-10 / 30. szám
OLDAL detroiti magyar újság i 073. AUGUSZTUS lö. GYÁSZJELENTÉS Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy felejthetetlen drága férjem, szeretett jó édesapánk, drága jó nagyapánk, kedves testvérem, unokatestvéürnk, rokonunk és jóbarátunk IMRY KORNÉL áldásos életének 68. és megértő házasságának 35. évében, 1973. július 11-én átadta nemes lelkét Térén tőjének. Drága halottunk bűit tetemét július 14-én, szombaton de. fél tíz órakor a Sölösy K. János és Fia magyar temetésrendező halottas kápolnájából és az Amerikai Magyar Református Egyház templomában Nt. Darócy Károly lelkipásztor úr által végzett gyászszertartás után a Woodmere temetőben helyeztük örök nyugalomra. Az elhunyt 1905 május 12-én született Pittsbuurgh, Pa.-ban. 47 évig volt Detroit, michigani lakos. A Szatmármegyei Egyesületnek 20 évig, haláláig volt elnöke. Elhunytával az itt élő magyarság egyik legértékesebb tagját gyászoljuk, aki minden magyar segélyző megmozdulásban a legáldozatosabban részt vett és szeretett Egyesületével mindenkor készen állt a segítségre. DRÁGA HALOTTUNK, ISTEN VELED! ÁLDOTT LEGYEN NYUGVÓHELYED! GYÁSZOLJÁK: Megtörtszívű .felesége: özv. Imry Kornél né, született Orosz Ilona. Bánatosszívű gyermekei: Kornél és neje , Klára és férje Pellerito Tamás. Unokái: Ramona, Angela, Tony és József. EgyetI en buga: Lenke, férjezett Haday Józsefné és családja az Óhazában. Unokatestvérei: Tóth Andrásné és családja Merill, Michiganben, Kürty Péter és neje Washington, D; C.-ben, Gobóczy Zoltán és neje, Cleveland, Ohioban, Kürty Miklós Canadában. Apósa: Orosz Ernő nyugalmazott református lelkész az Óhazában. Sógorai és sógornői az Óhazában: Orosz György és családja, Pethő Gyuláné és családja Szoneseu Raduné és családja. Összes unokahugai és unokaöccsei az Óhazában családjaikkal együtt. f, Közeli és távolabbi rokonai és jóbarátai az Óhazában. Amerikában élő, szeretett jó barátai, az Amerikai Magyar Református Egyház tagjai, a Szatmármegyei Egyesület tagjai, akik a legnagyobb szeretettel és tisztelettel őrzik emlékét, a detroiti magyar Egyesületek tagjai, akik leghűségesebb magyar testvérük elvesztét gyászolják halálával. HALOTTVIVŐK VOLTAK Hővizi András, Bajnai Károly, Bone Károly. Jakab Ferenc, Koroknay Sándor, Nagy György. TISZTELETBELI HALOTTVIVŐK Berghoffer Károly, Vojcsik János. Orosz Lajos, Kovách József, Szűcs Árpád és Simon Gusztáv. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Alúlírottak ezúton mondunk szívből fakadó hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, szeretett édesapánk, kedves nagyapánk, jó testvérem, rokonunk és jóbarátunk halálakor fájdalmunk enyhítésére siettek, halottvivők voltak, részvétüket kifejezték, ravatalára virágot helyeztek, virágmegváltásra adakoztak, temetésén megjelentek,utolsó földi útján elkísérték és autóikat a temetési menet rendelkezésére bocsátották. Külön köszönetét mondunk Nt. Darócy Károly lelkipásztor úrnak a vigasztaló gyászszertartásáért, Káplár Ernő, az Amerikai Magyar Református Egyház kántor-tanítójának, a gyászszertartás művészi orgonakiséretéért, Molnár Miklósnak, a sírnál elmondott megható búcsúztatójáért, az A- merikai Magyar Református Egyház tagjainak, a Szatmármegyei Egyesület tagjainak, a detroiti magyar Egyesületek vezetőinek, akik a temetésen testületileg megjelentek és utolsó földi útján elkísérték, mindazoknak a rokonoknak és barátoknak, akik gyá szunkban bárminemű segítséget nyújtottak és Sölösy K. János és Fia magyar temetésrendezőnek a temetés kegyeletes megrendezéséért. A jó Isten áldása legyen Mindannyiukon ^ t I Detroit, Michigan, 1973. július 27-én. Özvegy Imry Komélné és családja 733 Lakewood Street, Detroit, Mi., 48215 Móra Ferenc: AZ ASSZONYOK TÜKÖRÉ-BŐL Abban az időben, mikor Hóbiárt basa volt a polgármester Szegeden, két igen nagyeszű ember élt a városban. Természetesen papucsosmester volt mind a kettő, csakhogy az egyik a törököknek csinálta a papucsot, a másik a magyaroknak. A törököt hívták Ali Patlidzsánnak, a magyart hívták Pali Pál Istvánnak. Azt mondani se kell, hogy Ali Patlidzsán a magyar menyecskéknek szabta a papucsot, Pali Pál István pedig a török kadináknak. Mert az mindig úgy volt, hogy minden rendes nemzetnek a maga divatja volt a legszebb, de azért a másét hordta. A közös művészet azonban nem tette egymás ellenségévé a két mestert, sőt inkább az tette őket igaz szívű barátokká és egymás magasztalóivá. Mert minél kiválóbb embernek ismeri el az ember a barátját, annál nagyobb a becsülete önmaga előtt. i Büszke vagyok rá, hogy abban a városban tette le Allah a kenyeremet, ahol olyan papucsos él, aki méltó volna rá, hogy minden hurt lábáról ő vegyen mértéket — ezt szokta mondani Ali patlidzsán, aki már akkor is tudta, hogy szép beszéd illik abhoz, akit a mezítelen lábak felruházójának választott ki a gondviselés. Amely nyájaskodásra a magyar mester így szokta viszszacirógatni igazbitű muzulmán szaktársát: r-t De bizony, te vagy az a mestör, atyámfia, hogy én, ha arkangyal volnék is, csak a tetüled mívelt papucsban járnék. Azért nem értöm én azt a sok szelekótya febérnépet a ti fertályt okban, hogy mért köti az rá magát az ilyen magamfajta csiszliknek a kezemunkájára, mikor a tiedben is járhatna! — Vak veti világtalannak »— heherészett a török. «—i Hát a ti habókos asszonyaitok mért jönnek énhozzám, mikor te vagy az, akit a próféta maga tanított ki a szabókés használatára? ,—■ Hja, hosszú haj, rövid ész! — kacsintott Pali Pál István, aki olyan szép kopasz fejet hordott a válla között, mint egy sütnivaló tök Szentandrás-nap után. i—- Kecskében is az hordja az észt, aki a szakállt bólintott elégedetten a török, akinek olyan szép hosszú szakálla volt, hogy munka közben hátra kellett neki vetni a vállán, különben előgetett volna, és beleragadt volna a csirizestálba. Az asszonyi állatok oktalansága volt az eszmecserék állandó tárgya, és ezek az eszmecserék vagy a várbeli kafanában folytak le, vagy a palánki görög kocsmájában, vagy csibukozás, vagy ürmös-kóstolgatás közben. Az pedig egyformán tilalmas művelkedés volt mind a kettő. A basa minden héten kidoboltatta a dellállal, hogy aki igazhitű férfiút j boritalon ér, annak izzasztó mogyoróhájjal keneti meg a meztelen talpát; aki jámbor kereszténynek pedig pipacsutora találtatott az agyarán, azt Móra Balázs, a magyarok tarka bírója kapatta le a tíz körméről. (Azt is érdemes meghallgatni, hogy miképpen lett a mészáros-céh atyamesteréj bői tarka bíró”. De ez már a Férfiak Tükörébe tartozó I széphistória lesz.) Ezért aztán azt mondta egyszer Pali Pál István AJi Patlidzsánnak: . >— Hallod-e, török testvér, sajnálnálak ám én tégöd, ha egyször három hétig a talpadat köllene borogatnod sza- I márszömöldöke-fű levelivel, és én addig nem okosodhatnék az ékös beszédödtül. Bizony, atyámfia, az én szívem félholdja is elhalványodna, ha egyszer a ti pokolra való bírótok odaméretné neked az igazságot, ahol leggömbölyűbb vagy, és én hold- I töltétől holdfogytáig nem sütkérezhetnék elméd fényességében. — Azt mondom én, ne szöröncsétlenködjünk mink ennyi szájtátó nép közt, hanem tisztölj mög engöm holnap délben egy kis hirtelen-hamarjóra az én hajlékomban, a Latrán utcában. Lega lább tözelrül mögláthatod, milyen az az asszonyi állat, akirül a Markalf próféta azt mondja, hogy zsíros zacskóba kötötte az eszit, oszt a macska mögötte. 1 — No, azért nekem se kell a más portájára menni I legyintett a török <—>, mert erről én is tudok egy-két szurát. — De ha tökéletlen is az asszonyi állat, főzni-sütni I úgy tud ám, hogy olyat nem öszik a római császár a saját | neve napján se. — Jaj, testvér, csakhogy én gyönge gyomrú ember vagyok tapogatta a szakálla alatt a gyomrát a török. *-w Aztán a próféta is tiltja nekünk azt a förtelmes állatot, amelyet ti is csak úgy hívtok, hogy “disznó”. Tisztöltetöm a prófétátokat *-> kavarodott föl egy kicsit az önérzete a Latrán utcai papucsosnak. — De a gör- Iicemadarat nem tiltja tán a Szent Mahumend? Mert avval akarnék kellemesködni a gyönge gyomrodnak. A török azt mondta rá, hogy már azt vállalja, s azzal szíves búcsút vettek egymástól, megállapodván abban, hogy majd karlócai mellett döntik el, sárkánykígyóból lett-e az asszony, vagy hogy asszonyból lesz a sárkánykígyó. Ali papucsos fölkattyogott a várba, Pali papucsos pedig hazadöcögött a Latrán utcába, és kiadta az ordrét az asszonynak, hogy másnap délre meg kell sütni azt a két bús gerlicét, amelyik a pitvarajtó fölött kukkurúzik. Mégpedig az egyiket mazsolaszőlővel megspékelve, mert a töröknek arra csúszik a bor, a másiktól pedig nem kímélve a törökborsot, mert az úgy kívánkozik a magyar gyomorba. — Mánpedig neköm se így, se úgy nem köll rángatta panyókára a vállát a mestemé. — Teneköd? Hát ki kérdőzte azt, hogy mi köll teneköd? <—< U-úgy? i—' tette a kezét csípőre az asszony. <—> Hát én tán éhön tátogjak addig, míg kend föléteti a házat azzal a nagybélű pogánnyal? <—> Te? <—< gerjedt föl a mesterben az ürmös. <— Te nem tátogsz, hanem befogod a szádat, úgy hallgatod a kuckóbul, hogy hogy tanítgatja egymást két olyan nagyeszű embör, mint az Ali mög a Pali. A hüvelykujjával is nyomatékot adott a szónak, és az asszony tudta már tapasztalásból, hogy ilyenkor legokosabb hallgatni. Nem is szólt többet egy igét se, másnap is csak ! annyit mondott, mikor az ember elment a vasárnapi tanácsba, beleadni az eszét a város dolgába, hogy “aztán ügyeközzön ám kend haza, mert én be nem eresztöm ezt a kórságos törököt, még magam löszök”. Azután pedig elbánt a két áldozati állattal, kisütötte őket nyárson szép pirosra, de sem nem mazsolázta, se nem borsozta, mert ő csak a maga ízében szerette a bús gerlicét. Nem is hagyott egyebet belőlük, csak a hátuk csontját, azt is kiadta a Bodrinak, aztán megtörülgette a száját, kiült a küszöbre, úgy várta a gazdát meg a vendéget. A gazda frissebb volt, és mosolygott, mint a tót rózsa, mert a tanácsban megint elismerték a nagy eszét. (Móra Balázs azt javasolta neki, hogy drótoztassa be a fejét idejekorán, mielőtt szétvetné a bölcsesség, inkább a város kaszszájából fizetik a drótost.) — No, asszony, de ráérsz. Tán kisültek már a gör- Iicék? Ki is sültek, ki is hűltek. Fenjön kend hamar kést, mert mindjárt itt Iössz a kutyafejű barátja. A késfenés mindig az ember dolga. Ügyes ember úgy tudja csattogtatni a kést a fenőkövön, hogy a harmadik szomszédot is eszi az irigység amiatt, amit azzal vágnak. Pali papucsos pedig olyan nagyon ügyes ember volt, hogy az asszony alig tudott tőle szót érteni Ali patlidzsánnal, mikor odasuhogott a ház elé az ünneplő kaftánban. — Jó asszony, itt lakik-e az én barátom, a becsületes Pali Pál István, és vár-e már nagyon engem, az ő méltatlan barátját? *-> Vár ám, jó embör, mert már nagyon éhös, még az idén nem övött török pecsényét. >—< Mi-it beszélsz, te átkozott méhnek tökéleten gyümölcse? Nem hallod, te bolond, hogy köszörüli a kést a kamrában? Legelőször is azt a két nagy szőrös füledet vágja le, Isten bocsássa mög a gusztusát! ' Héj, a sejtán hordjon el benneteket! ordította el magát a török, és esze nála nélkül vitte ki a kontyát a Latrán utcából. — Ne te ne! <-> kurjantotta el magát az asszony is, s erre Pali papucsos is kiugrott a kamrából, kezében a nagy görbe bicskával. <— Hát tégöd tán a nyavalya tör, te asszony? <— Törje ki kendöt avval az ördögfajzotta barátjával együtt! Hát nem látta kend, hogy fölkapta a konyhán a két sült görlicét, oszt elszaladt velük? ~ Hű. a könyörgője ne Iögyön annak a Mohamed hóna alul kihullott szurokrágónak! — eredt inába a Pali az Alinak, dühösen forgatva a kezében a kardbicskát. Az utca végén már majdnem beérte, mert a töröknek elfogyott a lélegzete. Egy kicsit hátra is billentette a fejét, hátha csak figurázik az a kótyagos gyaúr? ' Csak legalább az egyiket! <— emelgette a bicskát a gyaúr, amint észrevette, hogy a töröknek egyezkedő szándéka van. ^ Isten neki, a másikat vidd haza békességben, de az egyiket én őszöm mög, ha addig élők isi Egyen meg téged a fekete ábrázatú Harut és Marat angyal! <— hörögte a török, aki most már világosan látta, hogy az ő magyar barátja emberhússal élő dzsinn. Avval rúgott egyet magán, és ereje maradékával beugrott a várkapun. Ettől fogva a két papucsos mester soha többet nem cserélt eszmét egymással, és eldöntetlen maradt, mind a mai napig, hogy az asszony lett-e sárkánykígyóból, vagy az ászszonyból Isz a sárkánykígyó. PÁRSOROS RIGMUS IMRY KORNÉL SÍRJA FÖLÖTT Szépségben éltél, csupa jóság voltál. Ha botladoztunk, Te sosem botoltál. Ha szóltál, mindig költeménnyel kezdted Mikor emelted a magyar keresztet . . . Búcsúzni mindig fáj, kétszerte Nálad, Hisz magyar gondtól görnyedt meg a vállad. Reggel van, Isten kék egét kutatva, Könnyezve nézem, nem Iátlak-e rajta? A küzdőtársat, az embert, a régit, Kicsit már szentet, az újat, az égit. A harc már mögötted, egész ember állta,, Szíved szeretettel volt mindig kitárva,Y. L:. 1 S bár a Magas Isten Hazád pirkadását, I iszta szabadságát nem adta megérni. Hogy eljöjjön egyszer, égi zsámolyánál Az örök Bírótól, ott tudod már kérni. Detroit, 1973. július. S. Koósa Antal HELYEIGAZITÁS Lapunk július 20-i számában megjelent özv. Balázsi Istvánná gyászjelentésében a Köszönetnyilvánításból elnézés folytán kimaradtak: az Amerikai Magyar Református Egy-' ház Nőegylet tagjai, valamint a Szatmármegyei Egyesület tagjai, akik a temetésen testületileg jelentek meg, drága halottunkat utolsó útján elkísérték és gyászunkban mindenben nagyon sokat segítettek. V.« A tévedésért, amelyet ezúton igyekszünk jóvá tenni, elnézést kérünk a gyászoló családtól és a fenti Egyesületek' tagjaitól, ...... ^ _________i_.
