Detroiti Magyar Ujság, 1973 (63. évfolyam, 10-50. szám)

1973-06-22 / 25. szám

2. ÖLDSD

DETROITI MAGYAR ÜJSÄG 1

1973. JÚNIUS 22.

DETROITI MAGYAR ÚJSÁG

DETROIT HUNGARIAN NEWS

Megjelenik minden pénteken ^Weekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August)

Főszerkesztő *—• Editor in Chief KŰTAl ZOLTÁN Kiadó — Publisher:

KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC.

101Z Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 EO, Box 5348, Cleveland, Ohio 44101 Telephone: (216) 696-3635

A detroiti szerkesztőség és kiadóhivatal (hétfőn és csütörtökön este 5:30 és 7:30 óra között) 1580 Oak 5f., Wyandotte, Mich. 48192 Telephone: (313) 282-0414

ELŐFIZETÉSI ÁRAK

Egy évre --------------$10,00

Fél évre------------------ $6,00

Egyes szám--------- $0.15

SUBSCRIPTION RATES

For one year --------$10.00

For 6 months------ $6.00

Each copy ----------- $0.15

Second Class postage paid at Cleveland, Ohio

NAPLÓM

1944 OKTÓBER 14 - 1947 MÁJUS 2940 P, Király Kelemen O.F.M. í— Folytatás i—>

Kalandos út volt. Sőt annál is több. Az oroszok minden állomásnál megálltak itókára. Ez még hagyján lett volna. De korán ránk borait az este s egyik állomásnál nemcsak vacsoráztak, hanem vacsora után táncra kerekedtek. Kurjongatásaikból észre lehetett venni a magyar bor részegítő hatását.

Nem annyira a hidegtől (noha az is volt) kezdtem fázni, hanem a gondolattól: mi lesz, ha részeg orosz rám nyit s ijedtében puskájával lelő, mert habitusomban esetleg szellemnek tart. Ebben az esetben az Egyházra, Hazámra való gondolat sem adna vigaszt, hiszen meggondolatlanságnak, vakmerőségnek is szerepe volt utamban. Szerencsére nem oroszok, banem a magamfajta szerencsétlen flótások, potyautasok nyitottak rám. A további rámnyítást igyekeztem kivédeni: kordámmal lekötöttem a kilincset, belüről pedig erősen tartottam az ajtót. Végre elindultunk 8 még éjfél előtt befutottunk Félegybázára.

Azt hittem, szerencsém lesz: magyar vasutasok

Csongrádra menő szerelvényt állítottak össze. Az oroszok azonban leállították. Ök az urak, s előbb ki kell aludni részegségüket. Tehát az állomásnál kell az éjszakát töltenem. Azonban orosz katonák foglalták el az egyetlen fűtött várótermet, s az ablak alatti tócsa láttára nem óhajtottam a váróteremben tölteni az éjszakát. Maguk a katonák is piszkosak, tetvesek . . . Inkább órákon át sétálok az állomás körül. Séta közben észre veszem, hogy egy melléképületben magyar vasutasok pihennek. Még hatvani házfőnök koromból ismerem a vasutasokat. Mindig csodáltam őket. Hivatásuk sok áldozattal jár. Sokszor láttam őket, amint kemény asztalon vagy széken töltötték el éjszakáikat. Itt is széken ülve aludtak. Természetesen azonnal adtak helyet s néhány órát pihenhettem.

Reggel félnégy helyett öt óra után indult el a vonat. Román katonák vezették; s hét óra helyett a nyolc órai mise harangozásra értünk Csongrádra. Szegény Ágoston Atya alig győzte a gyóntatást. Annál inkább aggódott miattam, mert valaki látott, mikor orosz katonai autóra szálltam fel. Ami szószerinti értelemben igaz is volt.

A KOMMUNISTA PART ÉLETRE KEL December 9-Í3

Távollétemben a városházán gyűlést tartottak, melyen ■ magyarul tudó orosz katona is részt vett. (Nem az, akivel Szentesen találkoztunk.) A város nagymennyiségű használt ruhát szerzett, s a hatóság óhajára a piroskavárosi részt nekünk kell kiosztani. Az ilyen szétosztások mindig kellemetlenséggel járnak; a sok igényt ugyanis nem lehet kielégíteni. De vállalnunk kell az áldozatot, mert nincsen más, aki lebonyolítsa. Még a mi kubik us negyedünkben is vannak, akik eldugták szebb ruhájukat, melyet azonban az oroszok megtaláltak és elvettek. Tehát igen nagy a szükség és igény.

Első pénteken és első vasárnap rengeteg ember volt a templomban, igen sok volt a gyónó-áldozó, 4-én, az első hajnali misén is.

Amilyen örvendetes a vallásélet emelkedése, annyira aggasztó a kommunista párt előtörése minden vonalon. Moszkva dolgozik. Az első kommunizmus után sok magyar kommunista menekült ki Oroszországba; azután a váci fegyházból cseréltek ki vezető kommunistákat magyar katonatiszt-foglyokkal. A negyvennyolcas zászlókért Magyarország cserébe adta Rákosi Mátyást és társait. Ezek most mind visszatérnek Magyarországba és átveszik az ország vezetését. Itt az új veszedelem. Eleddig az orosz “dúlás” kevés kivételtel mindenkit kommunista ellenessé tett, de most ezek az Oroszországból hazatérő, magyarul tudó, vérbeli kommunisták állanak munkába. Marx, Engels, Lenin, Sztálin keresztényellenessége szellemében. És mögöttük áll az orosz hadsereg.

Sajnos pénzért s más előnyökért találnak majd népünk körében társutasokat. Ilyen van éppen rendházunk utcájában: Tamási Pál. Ő volt a nácik legnagyobb csahosa. Az oroszok bejövetelekor azonnal átállt az új vágányra. Népünk persze felejt, megbocsájt. Pedig el kellett volna csukatni. Mire a mieink észrevették magukat, Pali bácsi már bennfentes volt az oroszoknál s a régi kommunistáknál. Azonnal utcai megbízottnak nevezték ki és most már senki sem mer ellene felszólalni, mert esetleg a rövidebbet húzhatja. Boszszújától mindenki fél.

December 4-én Veni Sancte-val kezdődött az iskolában a tanítás. A kegyetlenül rossz időben is szép számmal jöttek össze a gyerekek. P. Ágoston igen nagy lelkesedéssel készül a hitoktatásra és azonnal megkezdi a próbákat a karácsonyi pásztorjátékokra.

Délelőtt Ságinéval a parancsnokhoz megyünk. A parancsnok nem akarja megérteni a Naptárügyet. Csak akkor mutat hajlandóságot, mikor a szegedi példára hivatkozom; ott nemcsak a naptárt jelentették meg magyarul, hanem napilapot is adnak ki magyar nyelven. Ezeket eléje teszem. Miután a naptár már Szegeden megjelent, ennek kinyomását engedélyezi, a többi részeket csak a cenzorok megérkezése után. Mintha az ügyet elsüllyeszteni szeretné. Most nagyon résen kell államink. A kommunista párt már nemcsak a belvárosban nyitotta meg központját, hanem a Piroskavárosban is. A volt postahelyiségben állították fel a pártlielyiséget. Tehát kellős közelünkbe került az új arcvonal. Már hallani szavakat az urak, gazdák, kubikusok’ közt fönnállóit osztálykülönbségről. Régi, de mindig bevált törekvés: összeveszíteni népünket.

Most bosszúlja meg magát, amiért a múltban nem oldottuk meg haladéktalanul és száz-százalékosan a pápai enciklikák szociális célkitűzéseit. Prohászka prófétaszavai sem érték el a szükséges eredményt, — hiszen még egyházi vonalon is voltak ellenzői. Az elmúlt évtizedekben ugyan sok minden történt szociális téren, de ez nem elég. A mai katolikus fiatalság és fiatal papság már teljesen magáévá tette a pápai enciklikákat s azok szociális megoldásait, <—« azonban a háború kettétörte a nagy lendülettel elindított megújhodást.

Jó magyar népünkért minden áldozatot meghozunk. Kubik usainkról csak dicsérettel emlékezhetem meg. Hat hét óta dolgozom köztük, de jobban összeforrtam velük, mint bármely néppel, ahol eddig működtem. Rendkívül hálás nép. Jobb sorsot és jobb anyagi lehetőségeket érdemel.

Most ígéretekkel csalogatják népünket a pártba. Mi könnyebb, mint földet s minden lehetőt Ígérni nekik. Moszkva áll a háttérben, tehát a párt olyan anyagi forrásokból fog meríteni, amilyenekkel mi nem rendelkezünk. Népünket megtévesztik. Eleinte csak szociális jogokat fognak hangoztatni, ezeket követik majd anyagi előnyök, azután jön az ellentét a vallással s a nép rabszolgasorsa.

Szegény magyar nép jóra mikor lép?’’

Pozsár polgármester látja a bajt. A napokban munkáscsoporttal maga ment az orosz parancsnokhoz, népünk érdekében. A város vezetését nem akarja kiengedni kezéből, amiért külön becsülöm.

December 15

December 10-én Pozsár polgármester ebédre hívott bennünket, a két plébánost. Abbeli szándékát fejezte ki, hogy ezentúl is haladjunk együtt vele, s számít erre az együttmunkálkodásra. Most annál inkább, mert megindul a pártmunka s pártharc. Még többet akar: bele szeretne vonni bennünket a város közigazgatásába, miután népünk legnagyobb része mögöttünk áll s a legjobban mi ismerjük a népet. Kapott utasítás értelmében a pártok részéről is nty»g kell hívnia egy-egy tagot. Rajtunk keresztül szeretné biztosítani a város zökkenő nélküli vezetését.

11 -én betegtől hazaérve, várt Pozsár hivatalos meghívója a városházi közgyűlésre. Ez az első közgyűlés az ismerkedés jegyében folyt le. A polgármester körvonalazta elgondolását a város vezetésére nézve.

Ennek a munkának, megbízatásnak van jó oldala is: az ember nagyobb súllyal szólhat népünk érdekében. Azonban sok veszedelemmel is jár. Az ember nem tehet mindenkinek eleget s ellenségeket szerezhet nemcsak magának, hanem az Egyháznak is. Most pedig könnyű lesz ellentétbe kerülni a pártokkal s könnyű belesodródni a politikai arénába: pedig ettől szeretném magam távoltartani. Nagyra becsülöm Pozsárt: városmentő munkát végez. Ebben készséggel támogatom, de valláserkölcsi, lelkiismereti kérdésekben nem engedhetek. A békefönntartás szép célkitűzés, azonban nem tenném hozzá: minden áron ”, hanem csak:

ha nem kerülünk ellentétbe a valláserkölcsi törvényekkel. Manap a legjobb jóakarat mellett is vajmi könnyű bekormozódni. A közéletben túl sok az egyéni érdek, s az ebből származó érdekellentét.

12-én meghozták a stearinoldatot. Azt hittem, Piroskaváros minden családjának jut a három hordóból, amit kaptunk. Nagy volt a tolongás, de a még nagyobb baj ott volt: a három hordó idő előtt kiürült. Pedig magam is ott voltam a kiosztásnál és senki sem kapott kétszer. Siettem a parancsnokhoz. Pozsárt találtam épp ott. Közös könyörgésünkre a parancsnok még három hordót ígért. Erre aztán a kimaradtak is megnyugodtak, s az izgalom elcsitult.

Tegnap este a Szent Antal ájtatosságon már megkezdtük a karácsonyi készületet. Lelki vonalon megindítjuk az elődeim által bevezetett '‘Szentcsalád keresése’’ ájtatosságot. Ezt az ájtatosságot népünk igen megszerette. A családok számára valóságos lelki fellendülést eredményez. A másik vonalon, az anyagin, gyűjtést kezdünk. A tanyavilágon külön. De a templomban is indítunk el gyűjtést. A mellékoltár mellé ládát bel yezünk, amelybe mindenki tegye be adományát a szegényháziak, menhelyiek, árvák és más rászorulók számára. Rendkívüli időt élünk és ezt a rendkívüli módot nyitjuk meg a rászorulókon való segítésre.

Folytatom a szenvedés problémájáról szóló beszédsorozatot. Erre ma nagy szükség van.

Beszéd közben kellemetlenség következhetett volna be, de szerencsésen megúsztuk. Orosz katona jött be a templomba puskával a vállán. A hívek megszeppentek. Ezek a részeg katonák sokszor lövöldöznek. A hívek sorain keresztül a katonához mentem, mondom neki, "crkve”, templom, mutatok a hívekre, akik imádkoznak, s a templom falán ott van a ruski capitan rendelete. Levette sapkáját, de aminek jobban örültünk, sarkon fordult és kiment.

Néhány nap óta nagy aggodalom tölt el. Kecskemétre szándékozta^ menni. Az új rendelkezésnek megfelelően megszereztem az orosz parancsnokság igazolványát. Az ádventi nagyobb munka miatt azonban tanácsos volt itthon maradnom. A mindenre vállalkozó Petronius testvér mód felett vágyódott a kecskeméti út után, mert meglátogathatja szüleit is. Az állomásra küldtem .vonat indulása felől érdeklődni. Nem jött vissza pénzért, élelemért, s az igazolvány átíratásáért, Talán éppen vonatot kapott s elindult.

Napokkal előbb kellett volna már visszaérkeznie a kegytárgyakkal és a naptárhoz szükséges klisékkel.

Ma, 13-án nem tudtam kivárni a három hordó stearint. Sikerült megnyerni a temetkezési vállalkozót, aki maga jött segítségünkre. Diadallal ültem a kocsis mellett, s intettem ismerősöknek: holnap folytatódik az osztás. Most már jut minden családnak egy literrel.

Utólag teszem hozzá a 13-i dátumhoz: jó, hogy ez alkalommal nem mentem be a parancsnokhoz, mert abban az időben már tárgyalt vele az az őrnagy, aki hamarosan hozzám és értem jött fegyveres katonákkal , , ,

AZ NKVD (GPU) FOGSÁGÁBAN

December 13-22

Naplóm jelen fejezetét — utólagosan •— magyarázattal kell bevezetnem.

"Isten útjai kifürkészhetetlenek — írta a Nemzetek Apostola, Szent Pál. Rendkívüli kegyelmeit akarata szerint osztogatja. Rendtartományunk számos vértanúi közül kiemelek kettőt, akik jó testvérek voltak, de bennük semmi rendkívüli vonást nem fedeztünk fel: Körösztös Krizosztom újvidéki házfőnökünket Tito partizánjai verték agyon; Lukács Pelbárt a murmanszki fogolytáborban fejezte be vértanúságát . . . Viszont ott van pl. Páduai Szent Antal, aki az Ágoston-rendből a Ferenc-rendbe lépett át, mert a vértanúság után vágyódott. Isten a szeretetgyakorlás és Iélekmentés feladatát tűzte eléje: bitvalló szentként tiszteljük. S ma előttünk áll Egyházunk és Hazánk legnagyobb fia: Mindszenty bercegprimás az istentelen kommunizmus elleni harcon keresztül szinte kierőszakolni látszott a vértanúságot. Énekelve ment volna az akasztófa alá. Ennél többet viselt el. Felvette "életének talán legsúlyosabb keresztjét: elhagyta szeretett hazáját és száműzetésben folytatja vezeklését és imaéletét. ’ Ö élő vértanunk: a jó Isten hagyta meg számunkra. Üj hivatása: szenvedésein keresztül kell felráznia az egyházat és a világot, hogy gyáva megalkuvás helyett nyíltan szálljanak szembe az istentelen kommunizmussal. Mutasson átélt szenvedéseire, miként az Ür Jézus a hitetlen Tamásnak mutatta szent sebeit . . .

Amikor ma, 20 évvel az NKVD.-nél töltött napjaim után kézírásos naplómat legépeltem, pillanatnyilag azon tépelődtem: a történetet elsüllyesztem. Könnyebb az ilyen egyéni titkoknak elrejtése, mint a világ elé teregetése. Lelkiismeretem végül is diadalmaskodott: Ha Isten életben hagyott, átéléseimen keresztül talán másoknak óhajt vigasztalást nyújtani, miként mindannyian vágyunk megismerni Hercegprímásunk szenvedéstörfénetét, mert azon keresztül vigasztalást s erőt merítünk saját keresztjeink Viseléséhez.

Az Ür Jézus boldogsághegyi beszédjében szólt a családnak világosságot gyújtó gyertyáról, melyet nem rejtenek véka alá, hanem a tartóra helyezik. ""így világítson világosságtok -- tette hozzá — az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat.” (Máté: 5, 15-16.)

Ez a Szent Pálok lelkisége, aki csupán “erőtlenségével dicsekedett”, de szenvedéseit közkincsnek tartotta. Szent forrásnak, melyből az egyház és hívek meríthetnek. Szent meggyőződése volt: szenvedései elsősorban Istent dicsőítik, de másrészt áldásként hullanak egyházra-világra. Ebben az elgondolásban kezdette a korinthuisiakhoz írt második levelét: . . . Amilyen bőven részesülünk

Krisztus szenvedéseiben, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vígasztalás is. Ha szenvedünk, a ti vígasztalástokra és üdvösségtekre szolgál." (Kor.: II., 1, 5-6.)

Amin én mentem keresztül, kisdedjáték a Mindszentyek, Kiss Szalézok mérhetetlen szenvedése mellett, mégis vigasztalására lehet sokak számára, akiknek hozzátartozói, ismerősei Szibéria vagy a börtönök kínjain mentek, talán mennek ma is keresztül. Soraimból is megismerik a tényt, igazságot: Jézus a szenvedések óráiban nem hagyja cserben barátait. Vigasztalódjunk tehát és imádkozzunk szenvedő testvéreinkért az állhatatosság kegyelméért.

LETARTÓZTATÁSOM

December !í 3

Du. elhelyeztük a petróleumpótlékot, összeállítottam a névsort a holnapi ruhakiosztáshoz, naplómba hevezettem az elmúlt napok történetét. Alig helyeztem a naplót szokott helyére, kopogás nélkül orosz őrnagy rontott he szobámba. Vele volt Ságiné, az ismert tolmácsnő. Álkulccsal nyitották ki a klauzura ajtót. Felugrottam, köszönteni akartam, de a legridegebben leintett.

— Szobakutatást tartok /— mondotta, ne mozduljon helyéről.

Ságiné fordította le szavait. Az első pillanatban arra gondoltam: az eset jól fog végződni, mert ha nem szobakutatást, hanem házkutatást tartana, megtalálná mások elrejtett értekeit és az otthonaikból elmenekültek (akiket Oroszország ellenségeinek tartanak) tulajdonának rejtegetésével vádolhatna.

Hirtelen Petronius testvérre gondoltam: alighanem rajta keresztül történik a szobakutatás. Az állomásról nem jött vissza a parancsnokság engedélyéért, s alkalmasint a sok barangolásban, vagy szülei meglátogatása alkalmával bajba került és kerülök bajba magam is. Az ügyben nyugodt vagyok, mert semmi felelősség nem terhel.

Az őrnagy sovány, csontos, magas katona. A GPU nyomozó osztályának vezetője. Kemény, fekete, sörtehaja rézsut áll előre homlokán. Ijesztő alak.

Mindent átnéz az asztalon. A könyveket végiglapozza, amelyekben bejegyzést, írást talál, külön táskába helyezi. Ebbe kerülnek az összes levelek, templomi hirdetések és minden írás. A holnapra szükséges névsorok is. Az asztalon levő dolgok átnézése után felborítja az ágyat, szalmazsákot, ágytakarót, vánkost. Mit sem talált.

Azután sorba kerülnek az íróasztal fiókjai. Magam az asztal mögött állok, a jobboldali fiókokat ő emeli ki, vizsgálja át és tesz minden írást, feljegyzést a táskába. Mindez órákba került, hiszen az iratok között volt az elődömtől sok levél, hivatalos irat és az új plébánia fönnállásától a templomi hirdetések.

Most következik a tűz, tűz”, mint a gyermekjátékoknál mondani szokás. Tehát a veszedelem. Naplófeljegyzéseim. Ha ez a kézirat kezébe kerül, úgy napokon belül az örökkévalóságba költözöm.

Eddigi életem sok mindenre kitanított. Az első kommunizmust és a szerb megszállást Pécsett éltem át. Szerb detektívek nem egyszer törtek ránk, kutatták végig a kolostort, még a templomi kriptákat is. Németországi éveimben (1934-37, mikor a németországi katolikusok lelkipásztora voltam) többször figyeltek detektívek, tudtak náciellenességemről. Sejthettem, a jelen háborús időszak is meglepetések elé állíthat. Épp azért naplóm feljegyzéseit két oldalról egész ív papírossal körülvéve, többszáz oldal tiszta ív kellős közepébe tettem és az íróasztal legalsó fiókjába

helyeztem: a Hitlerizmus és Kereszténység kéziratom volt a fölötte való fiókban.

íróasztalom balsarkánál álltam, s mikor az őrnagy a jobboldali fiókokkal elkészült, a baloldali fiókokat magam húztam ki és nyújtottam azok tartalmát kezébe. A harmadik fióknál gondolhatta: az számára főnyeremény: a "Hitlerizmus és Kereszténység című (1946-ban nyomtatásban megjelent) művem kézirata. Mosollyal szája szélén, tette a kéziratot a táskába. Magamban azt mondtam: igen csalódol, ez a kézirat mellettem tanúskodik.

Most jön a veszedelem: ha az ívpapirokat végignézi i—1 miként eddig minden könyvet végiglapozott s megtalálja naplómat, úgy életem végére értem. Egyszerre vettem ki a vastag ívpapírcsomót és reszketés nélkül nyújtottam kezébe: a következő pillanattól függ, tovább élek-e vagy sem. Kezébe vette a többszáz papirívet, fölül, alúl végignézett rajtuk s kérdezte:

Papír?

— Papír <— feleltem. Visszaadta, miközben mondotta:

i— Tegye vissza.

Szívemen lökést éreztem, mely az agyvelőig hatolt. Neh éz volt örömömben fel nem kiáltanom. De azzal elárultam volna magam. Arcrándulás nélkül tettem vissza a naplót. Mélységes hálával és hódolattal a Gondviselés iránt rebegtem lélekben: Köszönöm, édes Istenem.

Átcikázott lelkemen a gondolat: ha ezen a narancshéjon nem csúsztam el, úgy szárazon úszom meg az egészet. Arra gondoltam, ha az iratokkal teli táskát felülvizsgálják, befejeződik a kutatás, hiszen egyetlen gyanúra okot adó szót sem találnak az iratok között.

A továbbiak most már gyorsabb tempóban folytak le: a szekrény tetején sorban álltak könyveim. Itt is kettős szerencsém volt, ami megnyugtatott. Az őrnagy olyan helyen állt, ahonnan nem látta meg a könyvek mögötti vetítőgépünket, valamint fehérneműnket: ezeket alkalmasint

elvitte volna. Egy-két könyvet emeltetett le velem, végiglapozta, de visszatetette. Ebben is szerencsém volt, mert nem azt a könyvet emeltette le, amelyben <— pénzszekrény hijján — a rendház papírpénzét tartottuk. Még az asztal alá nyúlt, valamint kiborította a rahaszekrényt, de eredmény nélkül. Tehát az egész kutatásban a legkisebb, általa keresett “bűnjelet” sem talált.

Mik or elkészült a kutatással, azt mondotta, vessem le a szandált és húzzak fel cipőt. Ez a gondosság nem jót sejtetett. Azután kérdezte, van-e még valaki a házban. Mondottam, hogy Ágoston Páter. P. Ágostonért kiáltottam: csak ennyit mondhattam neki:

— Vegyen gondjába mindent. Köszöntse a híveket. Viszontlátásra.

P. Ágoston lábai gyökeret vertek. Kérdezte, mikor térek vissza? Csak annyit felelhettem: ' remélem, mielőbb”.

A rendház előtt géppuskás katona állt őrt. Tehát attól tartottak, hogy esetleg szökést kísérlek meg. Igen veszedelmes ember vagyok előttük. A nagy autóban a géppuskás mellém ül. Akkor látom, baloldalamon másik géppuskás katona foglal helyet: kettőjük közt ülök.

Nem hajtottak a parancsnokságra, mint első pillanatban gondoltam. Ságinét tették le csupán, azután az országúira hajtottak. Gyorsan száguldottunk a sötétben. Bizonyos idő múlva az autó ívlámpája fényében látom a kiírást: Gátér : tehát Félegyháza felé megyünk. Onnan

vajon észak vagy dél felé? Talán Bácskába? Vagy, ami valószínűbb, észak felé? LIátha elfogták P. Provinciálisnak írt levelemet, vasúti igazolványomat, a Todt szervezettől kapott német írást: valamint a néhány visszaküldött oldalt a Hitlerizmus kéziratból, melyekben kommunistaellenességről volt szó? Ilyenkor az ember minden lehetőségen végigszáguld.

Közben Félegyházán északnak tartunk. Mindinkább erősödik bennem a gondolat: Petronius útján történt a szobakutatás és elvitelem. Immár egykedvűen ülök a nem éppen kellemes társaságban, s arra gondolok ártatlanságom tudatában — jó kis élményben lesz részem. Az élmény azonban majdnem akasztással végződött.

Városba érünk. Számításom szerint Kecskemétnek kell lennie. Nagy kapu előtt áll meg az autó. A két katonával kiszállok. Áz egyik katona puskájával megkopogtatta a kaput. Társa, aki a kaput kinyitotta, először csak engem látott: morgott egyet, nem akart kaput nyitni. (Kedves volt tőle). De aztán mondták neki, az őrnagy visszatértéig őrködjön rám. Betuszkolt. Széket tolt elém, morgás kíséretében. Az idő hűvös volt. Mozdulatlanul ülni a hidegben sokáig nem lehet. Fázni kezdtem. Mondtam neki:

—• Zima, ami hideget, fázást jelent. Legalább ennyire emlékeztem délbácskai szerb tudásomból. S mutattam neki, engedjen "spazirolni’ . Megengedte.

Ha kapunál őr áll, hozzá belüről, úgy bizonyára őriznek valakit, vagy valakiket a házban. Vajon nem Petronius testvért?

Megérkezett az őrnagy. De többed magával. Idősebb tábornok, ezredes és tolmács társaságában. Először holmi haditanácsot tartottak a tennivalók fölött.

Az idősebb tábornok a személyi adatok felvétele után, nem várt udvariassággal tett fel kérdéseket.

— Kik laknak a kolostorban? (Csongrádon). Kik a rendtagok? Petronius Testvér miért nincsen ott? Hova ment? Miért ment? Mikor mentem Csongrádra? Miért mentem oda? Milyen úton mentem? Kikkel találkoztam az úton?

Mindezekből tisztán láthattam, leendő ügymenetemet. Habozás nélkül adtam meg a kérdésekre az őszinte, nyílt feleletet. Említettem azt is, Petronius Testvér bizonyára itt van és az ő útján kerültem ide.

—> Lássa, én is keresztény vagyok ,— mondotta a tábornok, ~ velem igazán bizalmas lehet.

A tábornok olyannak látszott, akivel őszintén lehet beszélni. Nem ismertem még az NKVD vezetőit. Nyíltan szóltam egységmunkámról, arról, hogy ebből kifolyólag szeretem az orosz népet, mellyel — reményem szerint *— vallási vonalon találkozni fogunk a jövőben. Ezért is mertem vállalni a csongrádi küldetést, a fronton való átjutást: bizalommal viseltetek az orosz nép iránt.

Reméltem, hogyha már nem is az éjjel, de reggel mellém adják Petronius testvért s hazamegyünk. Azonban nem így történt.

r-< Folytatjuk <—t